
Választás előtt: hol és mit tanuljanak a rezidensek?
Fotó: Haáz Vince
Elkezdődött kedden a rezidens orvosok szakirányválasztása: akik december 15-én sikeresen vizsgáztak, csütörtökig kiválaszthatják a szakot és az egyetemi központot, ahol szakorvosi képzésüket végezhetik.
2019. december 17., 21:482019. december 17., 21:48
A választás országos szinten történik, januárban pedig egy újabb következik, amikor pontosan megjelölhetik azt a kórházat, járóbeteg-rendelőt vagy más egészségügyi intézményt, ahol rezidensként dolgozni fognak.
Mint Tubák Nimród, az Erdélyi Rezidens Orvosok Szövetségének elnöke korábban elmondta, illetve a székelyföldi kórházigazgatók és frissen végzett orvosok hétfői találkozóján is elhangzott, 39 szakirány közül lehet választani. Ezek közül azonban nem mindegyik gyakorolható minden kórházban, ezért a választás előtt álló rezidenseknek azt is szem előtt kell tartaniuk, hogy amennyiben egy általuk kedvelt város kórházában dolgoznának, van-e lehetőségük az adott szakon elhelyezkedni.
Lapunk érdeklődésére Ladányi Emánul, aki idén végzett az általános orvosi karon, és a rezidensvizsgán is sikerrel szerepelt, elmondta, első nap a gyógyszerészeti és a fogorvosi kar végzősei választanak, a második és harmadik napon pedig az általános orvosok. „Még nem döntöttem el, mit választok, több lehetőség is szerepel a listámon” – fogalmazott a pályakezdő orvos, hozzátéve, hogy
A szakirány kiválasztása után lehet majd egyeztetni a kórházigazgatókkal, ami a gyakorlat, munkavégzés helyszínét illeti. „Ahogy a találkozón is elhangzott,
– mondta Ladányi Emánuel, aki rezidensi éveit egyelőre Marosvásárhelyen képzeli el. Bár nagybányai, a továbbiakban Székelyföldön maradna mint orvos, és Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy vagy Csíkszereda között választana.

Kórházigazgatókkal találkoztak a rezidens orvosok hétfőn este Marosvásárhelyen. Az eseményen jelen voltak az egészségügyi rendszer egyéb intézményeinek – biztosító, közegészségügy, mentőszolgálat – vezetői is, akik Maros, Hargita és Kovászna megye jelenlegi helyzetét ismertették.
Vass Levente, a Studium–Prospero Alapítvány ügyvezetője, az Összehozunk találkozó ötletgazdája és szervezője a Székelyhonnak elmondta, jó, ha a rezidensek már a választáskor információkkal rendelkeznek arról, hogy milyen kórházakban milyen szakokon lehet gyakorolni, vagy milyen szakorvosokra lesz szükség éveken belül.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
szóljon hozzá!