Lebontatta a bevásárlóközpontokban az oltottakat és oltatlanokat elválasztó kerítéseket a tűzoltóság

Lebontatta a bevásárlóközpontokban az oltottakat és oltatlanokat elválasztó kerítéseket a tűzoltóság

A katasztrófavédelmi biztonságra hivatkozva Maros megye összes Kaufland bevásárlóközpontjában lebontatta a tűzoltóság azokat a drótkerítéseket, amelyek azt a célt szolgálták, hogy elválasszák az oltási igazolással rendelkező vásárlókat az oltatlanoktól.

Az erőszak felismerésére és az arra való reagálásra hívja fel a figyelmet a rendőrség

Általános- és középiskolás diákoknak tart felvilágosító előadás sorozatot a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság, több partnerszervezettel közösen, amely során az erőszakos viselkedésre, annak felismerésére és az arra való reagálásra hívják fel a figyelmet.

Az erőszak felismerésére és az arra való reagálásra hívja fel a figyelmet a rendőrség
2021. november 26., péntek

Arra kéri Mezei János az önkormányzatokat, hogy ne az adóemelések mellett döntsenek

Csökkentsék, vagy legalább tartsák szinten az adókat az önkormányzatok – ezt a kérést fogalmazza meg az Erdélyi Magyar Szövetség. A települések ebből keletkező bevételkiesésének pótlására az RMDSZ-től várnak segítséget.

Arra kéri Mezei János az önkormányzatokat, hogy ne az adóemelések mellett döntsenek
2021. november 26., péntek

Csupán három székelyföldi város van jelenleg vörös besorolás alatt

Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei egészségügyi igazgatóságok adatai alapján. Mindegyik székelyföldi megyében pozitív a változás, jelentősen megrövidült a vörös besorolás alá eső települések listája. 

Csupán három székelyföldi város van jelenleg vörös besorolás alatt
2021. november 26., péntek

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld

Fagypont alatti hőmérsékletet mértek Székelyföld-szerte mindenhol péntekre virradóan, az ország leghidegebb pontja ezúttal Bodzaforduló és Sepsiszentgyörgy voltak.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld
Fagyos reggelre ébredt Székelyföld
2021. november 26., péntek

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld

Podcast
2021. november 26., péntek

Folytatnák a Kultúrpalota felújítását, ha lesz jelentkező a munkálatokra

Negyedik alkalommal hirdette meg a marosvásárhelyi Kultúrpalota felújítására a közbeszerzési pályázatot Maros Megye Tanácsa. Figyelembe vették a megemelkedett munkabéreket, valamint az építőanyagok áremelkedését is.

Folytatnák a Kultúrpalota felújítását, ha lesz jelentkező a munkálatokra
2021. november 25., csütörtök

A fenyő már áll, az adventi koszorú is hamarosan a helyére kerül Marosvásárhelyen

Idén a hagyományoktól eltérően nem a virágóránál, hanem a Színház téren állították fel a városi, nagy karácsonyfát Marosvásárhelyen. 

A fenyő már áll, az adventi koszorú is hamarosan a helyére kerül Marosvásárhelyen
2021. november 25., csütörtök

A légitársaságokat támogatva tenné turistacélponttá Marosvásárhelyt az önkormányzat

Új repülőgépjáratok beindításához nyújt segítséget a marosvásárhelyi önkormányzat – döntötte el a képviselő-testület a novemberi soros tanácsülésen csütörtökön.

A légitársaságokat támogatva tenné turistacélponttá Marosvásárhelyt az önkormányzat
2021. november 25., csütörtök

Színházi egyetemek találkoznak Marosvásárhelyen

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem november 27. és december 4. között újra megrendezi a nemzetközi stúdiószínházi fesztiválját. Az új kiadás „hibrid formában” valósul meg, és a korábbi éveknél több programmal várja az érdeklődőket.

Színházi egyetemek találkoznak Marosvásárhelyen
2021. november 25., csütörtök

Öngyilkos próbált lenni egy nő, végül egy szolgálaton kívüli rendőr mentette meg

Egy járókelő kérte Vasile Moldovan segítségét Marosvásárhelyen, a vasút közelében, arra figyelmeztetve a szolgálaton kívüli rendőrt, hogy egy nő öngyilkos próbál lenni.

Öngyilkos próbált lenni egy nő, végül egy szolgálaton kívüli rendőr mentette meg
2021. november 25., csütörtök

Tetemes bírságok a mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyeket jogtalanul használóknak

Kétezer és tízezer lej közötti bírságot róhatnak ki a helyi rendőrök is azokra a gépjárművezetőkre, akik a mozgássérülteknek fenntartott helyeket jogtalanul foglalják el. Marosvásárhelyen az elmúlt napokban tizenhét személyt bírságoltak meg.

Tetemes bírságok a mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyeket jogtalanul használóknak
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Tusványos: idézzük fel!
Megnyitás

Tusványos: idézzük fel!

Bő egy hete kezdődött, néhány napja véget ért, de még mindig élénkek a résztvevőkben a tusványosi élmények. Szűk két percben idézzük fel a legemlékezetesebb pillanatokat.

2021. november 25., csütörtök

Karácsonyi zenei vetélkedőt hirdet az Erdélyi Magyar Televízió

Meghirdeti a Karácsonyi csodaváró zenei vetélkedőjét az Erdélyi Magyar Televízió – tudatták a szerkesztőségünknek is elküldött közleményben.

Karácsonyi zenei vetélkedőt hirdet az Erdélyi Magyar Televízió
2021. november 25., csütörtök

Csíkszereda és Székelyudvarhely fertőzöttsége is két ezrelék alatt van

Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, az egészségügyi igazgatóságok adatai alapján. Két székelyföldi megyében vannak eltérések a vörös zónás településeket felsorakoztató aktuális lista és a korábban megjelent között.

Csíkszereda és Székelyudvarhely fertőzöttsége is két ezrelék alatt van
2021. november 25., csütörtök

Karácsonyi ajándéktipp

Megállíthatatlanul közelednek az ünnepek, és még nem tudja, mivel ajándékozza meg szeretteit? Szeretné elkerülni a boltokban való sorban állást és ajándékvadászatot? Jó hírünk van.

Karácsonyi ajándéktipp
Karácsonyi ajándéktipp
2021. november 25., csütörtök

Karácsonyi ajándéktipp

Podcast
2021. november 25., csütörtök

Hunyadi János-szobrot adományoznának Marosvásárhelynek

A magyar-román együttélés megerősítése érdekében Hunyadi János szobrot kíván ajándékozni Marosvásárhelynek a magyarországi Professzorok Batthyány Köre. A szobor elfogadásáról csütörtökön döntenek a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők.

Hunyadi János-szobrot adományoznának Marosvásárhelynek
Hunyadi János-szobrot adományoznának Marosvásárhelynek
Podcast
2021. november 25., csütörtök

Hunyadi János-szobrot adományoznának Marosvásárhelynek

Podcast
2021. november 24., szerda

A számok nem hazudnak – kiugró volt az elhalálozások száma októberben Maros megyében

Közel kétszer annyian haltak meg az elmúlt hónapban Maros megyében, mint a koronavírus-járvány előtti év, tehát 2019  azonos időszakában. Ugyanezt állapíthattuk meg Hargita megye esetében is.

A számok nem hazudnak – kiugró volt az elhalálozások száma októberben Maros megyében
2021. november 24., szerda

Kilenc székelyföldi város van még vörös besorolás alatt

Táblázatba foglalva mutatjuk a fertőzöttségi arányokat településekre bontva, a megyei egészségügyi igazgatóságok adatai alapján. Noha nem számottevő a változás, de mindhárom székelyföldi megyében vannak eltérések.

Kilenc székelyföldi város van még vörös besorolás alatt
2021. november 24., szerda

Adománygyűjtésbe kezdenek a nyárádszeredai önkéntes tűzoltók

A Nyárádszeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület idén is gyűjtést indít, hogy a karácsonyi ünnepek alatt senkinek se kelljen nélkülöznie. Az egyesület tagjai száz családnak szeretnének élelmiszercsomagot adományozni.

Adománygyűjtésbe kezdenek a nyárádszeredai önkéntes tűzoltók

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye