Családi ház vált a lángok martalékává szerdán este Kászonújfaluban, a hatalmas kárral maradt család részére gyűjtést szerveztek.
Kigyulladt egy háztartási melléképület tetőzete Kászonjakabfalván hétfőn reggel, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.
Két autó ütközött vasárnap este a 11B jelzésű országút Csíkkozmás és Kászonújfalu közötti szakaszán. Négy sérültet – köztük két gyereket – szállítottak kórházba.
Nehéz szakmai kérdésnek bizonyul, hogy mi legyen a kászonfeltízi, romos állapotú Katalin-kápolna sorsa. A helyiek kezdeményezésére első lépésként az egykori oltárasztalt mentették meg, nemrég pedig a 17. századi oltártöredékekből építettek új oltárt.
Ideiglenesen a roma közösség fogadta be azt a négy családot, akiknek a háza teljesen vagy részben leégett a vasárnap esti tűzben a kászonfeltízi cigánysoron. Jelenleg leginkább ruhaneműre van szükségük.
Négy, egymás mellett álló lakóház égett le vasárnap este a kászonfeltízi tűzesetben.
Három lakóház gyúlt ki vasárnap este Kászonfeltízen, személyi sérülésekről nem érkezett jelentés. A tűz mintegy száz négyzetméteres felületet érintett a tűzoltók helyszínre érkezésekor.
Lángok csaptak fel egy csűrben Kászolfeltízen hétfő délután, hivatásos és önkéntes tűzoltó alakulatot is riasztottak az oltáshoz.
Áramszünet volt a Kászonokban, a meghibásodást csak másnap oldotta meg a szolgáltató. András Zoltán, Kászonaltíz polgármestere felháborodott a helyzeten, mert a medvék jelenléte miatt késett a helyreállítás az érintett területen.
Tűz ütött ki egy kászonimpéri ház konyhájában hétfőn, a vizsgálatok szerint egy nem megfelelően szigetelt kémény miatt. A tűzoltóknak sikerült megfékezni a lángokat.
Székelyföldön is egyre többen fedezik fel a keleti gyógyítás ősi formáit, köztük az orvosi piócakezelést. Ez a természetes terápia évszázadok óta ismert, és máig alkalmazzák különböző egészségügyi panaszok enyhítésére – a vérkeringési zavaroktól kezdve a gyulladásokon át egészen az ízületi problémákig. Albert Zsuzsánna gyógymasszőrt és alternatív gyógyászt kérdeztük a kezelés pozitív mellékhatásairól is, valamint arról, mire kell figyelni, ha valaki ezt a terápiát választja.