Egy nap alatt húsz jogosítvány és négy forgalmi engedélyt függesztettek fel a háromszéki rendőrök.
Látványában erősödött, lendületében maradt, üzenetében pedig örökérvényű az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció, amely 2022-ben második évadához érkezett. A produkció előadásaira minden jegy elkelt.
A nagy fesztiváldömpingek közepette egy újabb üde színfolt tűnt fel az erdélyi palettán: idén első ízben szervezik meg a sepsiszentgyörgyi Dohánygyár telephelyén a Sepsi Tabakó Fesztivált, ahol az ifjúság mellett a kultúrára is nagy hangsúlyt fektettek.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország több folyójára. A riasztás kedd éjfélig van érvényben – írja az Agerpres hírügynökség.
Több sikertelen próbálkozás után az önkormányzatok új módszert vetettek be, hogy megszerezzék a kultúrpaloták tulajdonjogát.
Nem látja az igazi feladatot az, aki az összefogásban etnikai problémát lát – jelentette ki Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár Sepsibükszádon, a magyar állami támogatással felújított óvoda avatóünnepségén pénteken.
Nyolc éve vásárolta meg a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a leromlott Bodok-szálló épületét. 2020-ban bejelentették, hogy lebontják, majd a Sapientia Alapítvánnyal kulturális központot építenek fel a helyére. A terveket az állami hatóságok késleltették.
Új, tájba simuló óvodaépületet avattak csütörtökön Kommandón, Kovászna megye legmagasabban fekvő településén.
Hargita, Maros és Kovászna megye kórházainak jó része bekerült a központi fejlesztési régióban zajló méhnyakrákszűrési programba, így a székelyföldi térségben hét kórházban végezhetnek majd szűréseket, további háromban pedig begyűjthetik a mintákat.
A város több részén föld alá helyezik a villanyvezetékeket Sepsiszentgyörgyön. A városi közvilágítási hálózat korszerűsítése során kilenc utcában a föld alá kerülnek a villanyvezetékek.
Orbaiszékre érkezik a méhnyákszűrést végző karaván, augusztus 11-én és 12-én Kovászna városában, Zabolán és Zágonban végzik a szűrővizsgálatokat.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Kovászna Megye Tanácsa átadta a zabolai Csipkés tábor területét és egy ingatlant a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolának, hogy az megrendelhesse a terveket a felújításra.
Az elmúlt hetekben Sepsiszentgyörgy több alacsonyabb fekvésű utcájában panaszkodtak a lakók, hogy elszíneződött, szennyezett víz folyt a csapokon. A szolgáltató szerint a Csíki utcai vízvezetékcsere okozta a víz minőségének romlását.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kedden kiterjesztette az ország 19 megyéjére az egy nappal korábban kiadott, záporokra, zivatarokra figyelmeztető másodfokú (narancssárga színjelzésű) riasztást.
A 2022–2023-as versenyszezonban 6,8 millió lejjel támogatja Kovászna Megye Tanácsa az utánpótlás-nevelést.
Azonosították azt a férfit, aki a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás utcában egy szemeteskukát és négy facsemetét tett tönkre nemrégiben.
A nyár folyamán egyetlen koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált beteget sem kezeltek a sepsiszentgyörgyi kórházban, azonban az elmúlt másfél hét során már a húszat is megközelítette a kórházi ellátásra szoruló fertőzöttek száma.
Egy mikóújfalusi gazdasági épületbe tört be egy medve, elpusztítva egy kecskét és bárányt.