Negyedik alkalommal szervezik meg a Székelyföldi Karrier Napokat, amely lehetőséget biztosít a 11. és 12. osztályos diákoknak, hogy a hivatásukban sikeres, elismert szakemberekkel közvetlen kapcsolatba kerüljenek, megismerjék az adott szakterületet.
Levélben fordult Románia belügyminiszteréhez Izsák Balázs, magyarázatot kérve arra, hogy egy hónappal ezelőtt feltűnő módon, valószínűleg a megfélemlítés szándékával a belügyminisztérium autói követték a Makfalva és Réty közötti útvonalon.
A Kovászna megyei országutak, megyei és községi utak karbantartói, kezelői felkészültek a télre, a csúszásgátló anyagokat megvásároltak, az akciótervet novemberben véglegesítik – számolt be Ráduly István, Kovászna megye prefektusa.
Az eddigi összesítések szerint Székelyföldön, Magyarországon és Felvidéken mintegy nyolcvan helyszínen gyúlnak fel az őrtüzek, gyújtanak mécseseket október 30-án vasárnap, Székelyföld autonómiájának napján.
Tiltakozó megmozdulást szervez országszerte a Frăţia Szabad Szakszervezetek Országos Szövetsége (CNSLR).
Kovászna megyébe 306 ezer jódtabletta érkezett, ebből kevesebb mint 3 ezret vettek át az arra jogosultak.
Szorongással teli mindennapokat élünk, ez tagadhatatlan. Az elmúlt évek be- és lezártsága, a világban zajló jelenlegi gazdasági helyzet és a jövő év kilátástalanságainak köszönhetően nehéz egyedül kialakítanunk a megküzdési stratégiákat.
Sürgősen kérjenek időpontot, akiknek 2023. február előtt lejár a gépjárművezetői engedélyük – javasolta októberi sajtóértekezletén Kovászna megye prefektusa.
Lezárult a fegyelmi eljárás a torjai Kicsi Antal Általános Iskola történelemtanárának ügyében, a bizottság a diákja bántalmazásában vétkesnek találta a pedagógust.
Közlekedési tanpályát adtak át Kézdivásárhelyen a Csipkerózsika Napköziotthon udvarán. A pályán a gyerekek játszva tanulhatják meg a közlekedési szabályokat, a nagycsoportosok már át is vették az első „ovijogsikat”.
Jóváhagyták a Kovászna Megye Tanácsa és az Országos Ásványvíztársaság közötti együttműködést, amelynek célja többek között újabb borvízforrások beazonosítása, vegyelemzése.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Lejárt az 50, illetve 30 évnyi titkosítási idő egy sor olyan államtitoknak számító dokumentum esetében, amely Kovászna Megye Tanácsának felügyelete alatt van.
Megkezdődött annak a rendőrnek a pere, aki tavaly decemberben ittasan ült volán mögé és halálos balesetet okozott Sepsiszentgyörgyön.
Mintegy kétszáz lakást és egy bölcsődét építenek Sepsiszentgyörgyön a csendőrlaktanya melletti területen, jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón Antal Árpád.
A nehéz gazdasági helyzet és annak valószínűsíthetően hosszabb távú fennmaradása arra kényszerít bennünket, hogy a tevékenységeinket átszervezzük az év végéig.
Raktárépület gyúlt ki kedden este a háromszéki Ozsdolán, a lángok átterjedtek a szomszédos csűrre is. A Kovászna megyei tűzoltóság szerdai tájékoztatása szerint több mint harminc tűzoltó hét órán át küzdött a lángokkal.
Felszerelték Kézdivásárhely Sepsiszentgyörgy felőli bejáratához a város címeréből inspirálódott várostotemet, talapzatán az udvarterek városának román, magyar és német nevével.
Transylvanian Spirit címmel erdélyi pálinka- és párlatversenyt tartanak novemberben Sepsiszentgyörgyön. A megmérettetésre október végéig lehet nevezni.