Egykori tanítványok, politikusok és intézményvezetők, valamint helyi lakosok gyűltek össze péntek délután a Kovászna központi parkjában szervezett emlékünnepségen, melyre Fábián Ernő író, filozófus születésének 90. évfordulója alkalmából került sor.
Különleges esemény helyszínéül szolgált a háromszéki Kézdiszentlélek községhez tartozó, az írott forrásokban először 1332-ben szereplő Kézdikővár: emlékjellel jelölték meg azt a részt, ahol egykoron, a kora-középkorban a település elhelyezkedett.
A meg nem született, halva született, szülés közben vagy rövid idővel azután elhunyt „vendégbabák” emlékének szentelt emlékművet tervez felállítani egy sepsiszentgyörgyi egyesület. Csíkszeredában 2013 óta létezik ehhez hasonló emlékhely.
Vajon mi, akik számára evidens, hogy látjuk a minket körülvevő világot, gondoltunk már bele valaha, hogy milyen lehet az élet teljes sötétségben?
Székelyföldi útjának utolsó megállójaként érkezett Sepsiszentgyörgyre csütörtökön a magyarországi Miniszterelnökség vezető minisztere. A sajtóval való találkozón Gulyás Gergely a román-magyar kapcsolatokról, a schengeni csatlakozásról is beszélt.
Kézdivásárhely új helyi képviselő-testülete is letette a hivatali esküt. Az ünnepélyes ceremóniának a Vigadó Művelődési Központ díszterme adott helyet csütörtök délben.
Az egyetem vezetősége, valamint Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Gulyás Gergely miniszter jelenlétében helyezték el a Sapientia EMTE új sepsiszentgyörgyi kampuszának alapkövét csütörtökön. A magyar állam támogatásával a székelyföldi fiatalok jövőjét építik.
Fábián Ernő filozófus, közíró és pedagógus születésének kilencvenedik évfordulójára emlékeznek október 25-én Kovásznán. Az eseményt a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és Népfőiskola szervezi.
Rekord értékű, további befektetőket is vonzó beruházás megvalósítása veszi kezdetét rövidesen Sepsiszentgyörgyön, a szépmezői ipari parkban. A termelő vállalatok számára épülő csarnokok alapkőletételén Gulyás Gergely miniszter is tiszteletét tette.
Ha a délelőtti sepsiszentgyörgyi megemlékezéseken még csupán maroknyi ember vett részt, a városi önkormányzat által szervezett esti ünnepségen már közel kétszázan rótták le tiszteletüket az '56-os forradalom hősei előtt.
Ünnepi műsorral tisztelegtek a meghurcoltak előtt az erdővidéki fiatalok, és azok is, akiket nem kell emlékeztetni a kommunizmus sötét éveire. Kelemen Csongor egykori politikai fogoly jelenlétében emlékeztek 1956-ra Baróton.

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Egyesek belehaltak a szabadságszeretetbe: emlékük előtt tisztelegve koszorúztak szerdán délben a sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviselői a volt politikai foglyokkal együtt, este pedig az 56-os emlékparkban tartanak hosszabb megemlékezést.
Székelyföldi animációs filmfesztivál kezdődik október 24-én, csütörtökön Sepsiszentgyörgyön. A háromnapos rendezvény filmbemutatóknak, előadásoknak, műhelymunkáknak, kiállításoknak, szakmai vitáknak és közönségtalálkozóknak ad helyet.
Megalakulásának másnapján az új sepsiszentgyörgyi képviselő-testület első rendkívüli ülésén megválasztotta a város új alpolgármestereit. Titkos és egyöntetű szavazással Sztakics Évára és Tóth-Birtan Csabára esett a választás.
A Székely Mikó Kollégium 2020-ban elkezdett általános felújítása keretében visszaadták régi fényét a főépületben levő múzeumterem patinás kazettás mennyezetének. Ez alkalomból Mikó Imre előtt is tisztelegtek a hagyatékából nyílt kiállítással.
Az 1956-os forradalom hőseire emlékezik a világ magyarsága október 23-án, szerdán. A szabadságharc 68. évfordulóján Székelyföld-szerte is szónoklatokkal, koszorúzással és kulturális műsorokkal emlékeznek meg a harcban elesettekről.
Év elejétől mostanig Kovászna megyében 53 tűzesetet jegyeztek száraz növényzet, tarló és avar égetése miatt, szemben a 2023-ban nyilvántartott 57 hasonló esettel. Mindez azt jelenti, hogy a jelenséget nem igazán sikerül kordában tartani.
Építési engedéllyel már rendelkezik, rövidesen a munkálatokat is megkezdheti a KBK Kraft Project a szépmezői ipari parkban. Románia első napelemgyára az energiaügyi minisztérium támogatásával épül fel.