Új társulási szerződést hagyott jóvá a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület annak érdekében, hogy a háromszéki megyeszékhely és a környező települések tömegközlekedését metropolisz-övezeti formában oldják meg.
Erdélyi körútra indul az AndréVajna produkció, amely André Ferenc és Vajna Ádám zenés irodalmi és spoken word műsora. Március 5. és 14. között az alkotók hét erdélyi városba látogatnak el.
Az udmurt néphit és néphagyomány témaköreiben tartanak előadást a sepsiszentgyörgyi Lábasház emeleti termében pénteken 18 órától – adja hírül szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményében a Székely Nemzeti Múzeum.
A jókora bírság és a mezőgazdasági támogatások megvonása sem rettenti el a Kovászna megyei gazdákat attól, hogy a tavasz kezdetével felégessék földjeiken a növényzetet.
Noha az ország nagyrészében felmelegedésről árulkodtak a reggeli hőmérsékleti értékek, Csíkszereda – ahogy már oly sokszor – szerda reggel is országos csúcsot döntött mínuszok tekintetében.
A rendőrség azonosította a vasárnap a sepsiszentgyörgyi Oltmező utcában történt bántalmazás elkövetőjét, és büntetőeljárást indítottak az ügyben.
Közel két évtized után új vezetővel folytatja karitatív tevékenységét a Kovászna Megyei Vöröskereszt, amelynek élére a szervezetnél harminckét éve dolgozó Berecz Ildikót nevezték ki. Az újdonsült igazgató újabb szolgáltatásokat is tervez.
A községvezetés és a lakosság kapcsolatának rovására mehet a falu mentén felgyülemlő szemét Nagybaconban, a településen ugyanis évek óta megoldatlan a hulladékkezelés kérdése. A helybéliek többségét zavarja a piszkos környezet.
Nem Székelyföld, illetve autonómiájának léte vagy nemléte kellene szerepeljen Marcel Ciolacu problémalistája élén, hanem azok a fiatalok, aki tízezrével tűnnek el az iskolákból és az országból – üzent Antal Árpád a miniszterelnöknek.
A vasárnapi Sepsi OSK–Kolozsvári U összecsapás előtt a vendégcsapat szurkolói bántalmazták a sepsiszentgyörgyi csapat egy (vagy több) szurkolóját. Ez egy internetes közösségi oldalon feltűnt, majd hamarosan eltüntetett videóban látható.
A Rádió GaGán a csodálatos hangú énekesnőket nap mint nap hallhatod a 12 frekvencia bármelyikén, de most arra is kíváncsiak vagyunk, neked ki a kedvenc dívád. Éppen ezért a Rádió GaGán eljött a dívák ideje, egy újabb nagyszabású játékba is belevágunk.

Kristof Béla és Rebeka, a Csillag születik idei győztesei a döntő utáni éjszakát még a fővárosban töltötték, kedden pedig már Székelyudvarhelyen beszélgettünk velük.
Egy autó a tetejére fordulva állt meg az út szélén vasárnap délután Előpatakon. A benne utazó három utas közül egyiket gerincsérüléssel szállították kórházba.
Székelyföldnek soha nem lesz autonómiája – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szombaton Kovászna megyei látogatásán.
Gazdag és változatos műsorrenddel készül a Háromszék Táncegyüttes a tavasz első hónapjára. A kínálatban folklórműsor, táncszínházi előadás, de hangszerbemutató is szerepel.
Kovászna megyében 1685 nyolcadikos diák vett részt a február 5–7. között szervezett próba-képességvizsgán, 169-en hiányoztak. A jegyek ismeretében az szűrhető le, hogy románból és matematikából gyengébben, magyarból jobban teljesítettek, mint tavaly.
Kézdivásárhely történelmének fontosabb állomásaival, jellegzetes városközpontjának létrejöttével, illetve épített örökségének kiemelkedő elemeivel ismerkedhettek meg a céhes város lakói Kis Emese hivatásos idegenvezető minapi előadásán.
Vannak vidékek – Udmurtföld címmel péntek este a Lábasházban megnyílt az a néprajzi jellegű kiállítás, amelyet a háromszéki Bikfalván élő Demeter család állított össze. Az udmurtok fontos jellemvonása, hogy sokat énekelnek.
Háromszék első okos és egyben zöld útszakaszát alakítják ki a közeljövőben a Kézdiszentléleket Lemhénnyel összekötő, 114-es számú megyei út mentén.