Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Már-már felbecsülhetetlen értéke van egy élő fának – erre igyekszik felhívni a figyelmet minden adódó alkalommal Csákány László, a Szemerja-Görgő Közbirtokosság elnöke.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Nem csak a hadtörténészek számára élvezhető Szalay-Berzeviczy Attila első világháborúról készült kétkötetes könyve: tudományos leírás helyett a szerző közérthetően, fotókkal illusztrálva hozza közelebb a nagy háború mozzanatait.
Üzenetet tett közzé szombaton az oktatás világnapja alkalmából Klaus Iohannis államfő, és állami kitüntetésben részesített több iskolát, köztük székelyudvarhelyi, sepsiszentgyörgyi és bardóci tanintézményt is.
Tizenötödik alkalommal valósul meg a Kovászna, Hargita és Maros megyék tanácsai és a hozzájuk tartozó kulturális intézmények révén a Székelyföld Napok rendezvénysorozat, amelyet idén október 9. és 20. között szerveznek.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A Kárpát-medencében rendkívüli népszerűséggel bíró A szakkör program vezetői és regionális koordinátorai péntek délelőtt Sepsiszentgyörgyön, az Amőba Alapítvány székhelyén tanácskoztak az új, 2024/2025-ös évad szervezési és tartalmi kérdéseiről.
Több mint száz embert, több tíz gépjárművet és kereskedelmi egységeket is ellenőriztek a Kovászna megyei rendőrök csütörtök délután Barót térségében.
Noha Kovászna Megye Tanácsa idén is meghirdette az önkormányzatok számára indított, ebédlők felszerelését támogató pályázatát, alig akad rá jelentkező.
Méltó módon, több székelyföldi városban is megemlékeznek a tizenhárom, Aradon kivégzett honvédtábornok vértanúságáról a hétvégén.

Bűzlik a parajdi bányakatasztrófa helyszínén az elterelt Korond-patak a beszivárgó szennyeződésektől és a környékén felszínre törő gázoktól.
Levélben fordult a Román Vasúttársasághoz (CFR) a csíkszeredai és sepsiszentgyörgyi vasútállomáson tapasztalt, magyar nyelvű hangosbemondás hiánya miatt a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat, a kétnyelvű utastájékoztatás visszaállítását kérve.
Többek között háromszáz fős nyári színpad, görkorcsolya- és gördeszkapálya, játszótér és fitneszpark megvalósítására nyert európai uniós finanszírozást Kovászna városa: a volt lőtér területére tervezik a beruházásokat.
Elkezdődött a munka a sepsiszentgyörgyi dohánygyár raktárépületénél, amely a későbbiekben a Kommunizmus Múzeumának fog otthont adni. A felújításnak része a bontás és stabilizálás is, amelyen jelenleg dolgozik a kivitelező.
Letette az esküt csütörtökön Kovászna megye új alprefektusa, Sergiu Mitroi jogász. A két korábbi alprefektus, Cosmin Boricean és Sebastian Cucu lemondott, mert indulnak a parlamenti választásokon.
Mi történt az úzvölgyi temetőben? Erre a kérdésre adja meg a választ Székely-Szabó Zoltán legújabb könyve. A Sírkabarét október 3-án, csütörtökön 18 órától mutatják be a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban.
Nyilvános alkoholfogyasztás miatt idén még nem állított ki jegyzőkönyvet a Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, ellenben 2023-ban 16 esetben jártak el: négyszer írásban figyelmeztettek, és 12 bírságot róttak ki.
Kezdődik a 24. Filmtettfeszt, érdemes szemfülesnek lenni, hiszen több erdélyi városba hoznak el friss magyar nagyjátékfilmeket, nemzetközi díjakat elnyert rövidfilmeket, amelyek többségét idén is ingyenesen vetítik.