Az alsó-háromszéki RMPSZ és a történelmi egyházak közös szervezésében 2025. május 23-án, pénteken 10 órától Sepsiszentgyörgyön lesz a hagyományos ökumenikus ballagási ünnepség a belvárosi református templomban.
Az Európai Filmek Fesztiválja idén első alkalommal érkezik Sepsiszentgyörgyre, ahol május 17–18-án a Cinema Arta by Cityplex moziban öt izgalmas vetítéssel várja az érdeklődőket. A program ingyenes.
Egyre több tanár dönt úgy, hogy átalakítja a számonkérés módját, és a személyes, iskolai felelésre fekteti a hangsúlyt. Ma már ostobaság is lenne figyelmen kívül hagyni a generatív mesterséges intelligencia – ChatGPT és társai – térhódítását.
A sokak által nagyra becsült építész műhelyébe enged betekintést az egyedülálló kiállítás, amelyet csütörtökön nyitottak meg a Székely Nemzeti Múzeumban. Az ünnepélyes alkalmon bejelentették: emlékszoba is készül Kós Károly tiszteletére.
A Kovászna megyei elsősegélyverseny 60. kiadását tartották meg ma Sepsiszentgyörgy főterén.
Több mint ötszáz kérelmet nyújtottak be a Kovászna Megye Tanácsa által meghirdetett pályázatra civilszervezetek, egyházak, ifjúsági és diákszervezetek, sportolók. A megyei önkormányzat idén 3,45 millió lejt fordított a támogatásukra.
Amerikai vendéget fogad a Mathias Corvinus Collegium Csíkszeredában. Charles Yockey kutatóként tevékenykedett Budapesten, a beszélgetésen visszatekint, hogy az elmúlt egy évben hogyan alakult a magyar társadalomról és Európáról alkotott képe.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban május 15-én, csütörtökön 15 órakor nyílik meg a Kós 140 – Kós Károly műhelye című kiállítás, amelynek alapjául a 2024-ben Budapesten, a Műcsarnokban megrendezett, azonos című tárlat szolgál.
A legfrissebb adatok szerint Maros megyében 681 betöltetlen állás van, a munkaerő-elhelyező ügynökségnél ezekre lehet jelentkezni. Hamarosan a megye több településén is állásbörzét szerveznek, ahol személyesen lehet találkozni a munkaadókkal.
Összeállításunkban a háromszéki középiskolák ballagási időpontjait gyűjtöttük egybe.
Jelenleg a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház csaknem mindegyik épületét korszerűsítik: építik, hőszigetelik, felszereléssel látják el azokat. András-Nagy Róbert kórházmenedzser szerint rövidesen az új sürgősségi osztály is elindulhat.

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Erősítené sorait az Erdélyi Magyar Szövetség, amelynek képviselői szerdai sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatójukon az elnökválasztás alternatíváira is kitértek, állást foglalva Nicușor Dan mellett.
Erdélyi előadás-sorozatot tart május 20-22 között, Raffay Ernő történész, volt honvédelmi államtitkár.
Újabb kortárs-tárlat nyílik meg az Erdélyi Művészeti Központban (EMÜK) szerdán 18 órakor. A főként erdélyi kötődésű alkotókat megszólító MAMŰ Mátrix az őket foglalkoztató kihívásokról ad egyfajta helyzetképet.
Az ivóvíz köbméterenkénti ára 8,8 lejről 9,43 lejre, a szennyvízé 6,17 lejről 6,62 lejre nő Kovászna megyében. Az új díjszabás május 1-jén lépett érvénybe, tehát a júniusi számlákon már tükröződni fog.
Huszonhatodik alkalommal hirdetett városismereti vetélkedőt a sepsiszentgyörgyi Pál Utcai Fiúk Egyesület. A Barangoló részvevőinek helytörténetből kell jeleskedniük.
Egyre több a motoros egyesület Háromszéken, azonban a cél - hogy a sérülékeny motorosok a lehető legnagyobb biztonságban róják az országutakat - közös. A tavaszutón több rendezvényt szerveztek ennek érdekében.
Noha idén 18 napos rendezvénysorozat volt a városünnep, és egybeesett minden idők legnagyobb sepsiszentgyörgyi sporteseményével, a jégkorong-világbajnoksággal, de így is emlékezetes marad az idei Szent György Napok.