Az elszámolási késések miatt a nagyon drága gyógyszerek beszerzése akár néhány hónap alatt csődbe vihet egy patikát, a helyzet miatt leginkább azok a betegek kerülnek kétségbeesett helyzetbe, akiket ritka és drága készítményekkel tudnak csak kezelni.
A Hargita megyei szociális ellátórendszerben dolgozó közel nyolcszáz alkalmazott decemberi fizetésére még mindig nincs pénze a szociális igazgatóságnak. A kormány megszorító intézkedései „megoldották” a decemberi fenntartási költségek kérdését.
Összesen öt alkalommal tárcsázták a 112-es segélyhívó számot gyergyószéki és udvarhelyszéki településeken, illetve azok környékén felbukkanó medvék miatt az elmúlt egy hét során – közli a Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság.
Két olyan székely kapu is szerepel a műemlék listán Hargita megyében, amely ma már csak papíron létezik, a valóságban nem állnak. Egy kapu pedig a nyáron kidőlt – összesen 32 székely kaput, illetve kapuegyüttest tartanak nyilván műemlékként a megyében.
Jövő hónap végétől még abban az esetben sem tudják pótolni a személyzethiányt a kórházak kiszolgáló részlegein, ha az egészségügyi intézmények engedélyt kapnak az alkalmazásokra, ugyanis a kormány eltörli a megüresedett állások egy részét.
Kidőlt fa okozott fennakadásokat a közúti forgalomban, ezúttal a 138A jelzésű megyei úton, Hargitafürdő felé kellett közbelépniük a csíkszeredai tűzoltóknak.
Több jármű is fennakadt a Bucsin-tetőn a havas út miatt vasárnapra virradóan – óvatos vezetésre hívták fel a sofőrök figyelmét.
Nem akadtak el a pénzek a bankokban, folyamatosan érkezik a gazdák számlájára a támogatáselőleg – mondta el a Székelyhonnak az APIA Hargita megyei igazgatója, akitől az országszerte felmerült panaszok miatt érdeklődtünk a kifizetések helyzetéről.
November 18-ig igényelhetők birtoklevelek minden olyan földterület esetében, amely kimaradt a kollektivizálásból. Hargita megyében nem tudni, mekkora területről van szó, mivel több községben nem alakult mezőgazdasági termelő szövetkezet a kommunizmusban.
Mezőgazdasági munkás Belgiumban, vízvezeték-szerelő Észtországban, másodkapitány Hollandiában vagy kiállításiberendezés-tervező Olaszországban – kevesen tudják, de külföldi munkaajánlatai is vannak a munkaerő-elhelyező és szakképző ügynökségnek (ANOFM).
Az ország 66 helyszínén, köztük Maros és Kovászna megyében is állásbörzét szerveznek pénteken, főleg fiatal végzősöknek. Hargita megyében korábban tartottak hasonlót.

Miközben a romániai jégkorong-válogatott ráhangolódott a kínai világbajnokságra, az FK Csíkszereda pontot szerzett Nagyszebenben, a Sepsi idegenben botlott, székely játékvezető mutatkozott be a 2. Ligában.
Meghaladja az egymillió lejt az idei vadkárok összértéke Hargita megyében, az év második felében megduplázódott ez az összeg. A nyár vége óta főként a termőföldeken – több száz hektárnyi kukoricaföldön – keletkeztek károk.
Miután a gyergyóremetei hulladékkezelő üzemeltetésére szeptemberben szerződést írtak alá egy cégtársulással, most a hulladékgazdálkodási rendszer másik elemét, a begyűjtési és szállítási szolgáltatást szeretnék átadni közbeszerzéssel egy vállalkozásnak.
Felerősödik a szél a következő órákban az ország tizenhat megyéjében – közölte szerda délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Hargita Megye Tanácsának küldöttségei 2017 és 2022 között 374 alkalommal utaztak külföldre: 24 országban jártak, az utazásokon több mint ezer közalkalmazott vett részt – derült ki abból az adathalmazból, amit csak per útján sikerült kikérni.
30 Celsius-fok volt a legmagasabb hőmérséklet Székelyföldön október 21-én. Közzétették az Országos Meteorológiai Szolgálatnál a szombati csúcsokat.
November vége előtt megindítaná a pert az állam és a kormány ellen az egészségügyben, illetve a szociális ellátórendszerben dolgozók érdekvédelmi szervezete. A Sanitas szakszervezet a két ágazatban dolgozók nagy részétől már felhatalmazást kapott erre.
Az ősz nemcsak a termények betakarítása miatt a bőség időszaka a gazdák számára, pénzügyi szempontból is kedvező periódus, ugyanis elkezdődik a mezőgazdasági juttatások folyósítása. Hétfőn országszerte elkezdték utalni az idei támogatáselőlegeket.