Összesen hét, településekre tévedt medvéről szóló bejelentés érkezett az elmúlt egy hétben a 112-es segélyhívó számra, ám a hatóságoknak csak egy esetben kellett beavatkozniuk – közölte a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség.
Első- és másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el szombaton az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet.
Hargita megyében még nem ért véget a nyugdíjak újraszámolásának folyamata, az erről szóló határozatokat még nem kapta meg mindenki, de ez rövid időn belül megtörténik – tájékoztatott a Hargita Megyei Nyugdíjpénztár vezetősége.
991 ezer lej érkezett Hargita Megye Tanácsától és 792 ezer lej Bukarestből, ezt vette be a költségvetésébe pénteken Gyergyószentmiklós önkormányzata. Kisebb beruházásokra és a színház működtetésére fordítják a pénzeket.
Borboly Csaba pontatlan állításaira hívta fel a figyelmet a Harmopan pékipari cég. Sajnálattal tapasztalták, hogy Hargita Megye Tanácsának elnöke „élő bejelentkezésében vállalatunkról és tevékenységünkről pontatlan és hiányos információk hangzottak el”.
Elindulni látszik végre a tej-kifli-gyümölcs iskolai program Hargita megyében is. A tejet már múlt héttől kezdve, a kiflit csak jövő héttől kapják meg a diákok, gyümölcsre pedig a szerződéskötés után számíthatnak.
Igazán enyhén indult a nap Székelyföld-szerte, szinte már nyáriasan, az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint átlagosan 4–5 fokkal volt magasabb a hajnali hőmérséklet, mint egy nappal ezelőtt.
Nyolc év alatt 35 millió lejt, azaz évente több mint 4,4 milliós haszonbért kell fizetnie a remetei hulladéklerakó üzemeltetőjének az uniós pénzből megvalósult létesítmény használatáért. Nem lehet még tudni, hogy ezt útépítésre lehet-e fordítani.
Gazdanapot tartanak Csíkszentsimonban vasárnap. A Csíkszéki Gazdanap szervezői számos programmal készültek a résztvevőknek, akik a kikapcsolódás mellett szakmai tanácsokat is kaphatnak a meghívott falugazdászoktól.
Ködképződésre figyelmeztető azonnali (nowcasting típusú) előrejelzést bocsátott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő reggel Suceava, Kovászna és Hargita megyére.
Egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a kis- és középvállalkozások az idei adótörvénykönyvi módosítások miatt, az előző évek megtakarításait kénytelenek felhasználni, hogy túlvészeljék az idei esztendőt.

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Borsányi Gáborral, a teqball megálmodójával és Illyés Szabolccsal, a Góbék TT vezetőjével beszélgetünk.
A péntektől vasárnapig tartó időszakot jelölte meg a leghűvösebb hajnalokkal az Országos Meteorológiai Szolgálat az aktuális kéthetes előrejelzésében.
Mivel a medvék az állam tulajdonát képezik, ezért az állam felelős az általuk okozott károkért, így köteles kártérítéseket kifizetni. Ez azonban csak papíron tűnik ennyire egyszerűnek – véli Szász Ferenc ügyvéd, aki több kártérítési pert is megnyert.
Tizenháromszor riasztották a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőséget medve miatt az elmúlt héten, ezek közül négy esetben találták a helyszínen a nagyvadat.
Közel ezer tűzoltót vezényeltek Galac megyébe kedden reggel az ország különböző pontjairól, ugyanakkor további jelentős mennyiségű technikai eszközzel is igyekszik segíteni a belügyminisztérium az árvíz sújtotta településeket.
A szarvasbőgés időszakába léptünk, mostantól egészen október első feléig érdemes figyelmesen közlekedni az utakon. Sőt, ebben a periódusban erősen ajánlott kerülni az erdőket, a terepjárművesek ugyanis nem csak az állatokat zavarják meg.
Még várniuk kell a Hargita megyei elemi iskolásoknak és óvodásoknak a tejre, kiflire és almára az iskolákban, mert még nem zárult le teljesen ehhez a közbeszerzési folyamat, amelyet Hargita Megye Tanácsa bonyolít.
Unitárius találkozóra készül a Magyar Unitárius Egyház szombaton Szejkefürdőn. A találkozó szervezői felekezettől függetlenül várnak minden érdeklődőt.