Jelentős mennyiségű esőre figyelmeztető újabb sárga jelzésű riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) húsz megyére, köztük Hargita és Kovászna megyére is.
Udvarhelyszékről hárman, Csík- és Gyergyószékről pedig ketten-ketten jelentkeznek parlamenti képviselőnek, míg a szenátori helyekre egy-egy személy tette le a jelentkezési iratcsomót mindegyik térségből.
Kielégítőnek nevezhető az idei Hargita megyei burgonyatermés, amelynek a betakarítását idén a megszokottnál korábban megkezdték a termelők – írja az Agerpres.
Kizárólag Csíkszeredában és közvetlen környékén esett fagypont alá a hőmérséklet hétfőre virradóan. Még hidegebb volt, mint vasárnap hajnalban.
Több álmatlan éjszakát okozott olvasónknak használt autója eladása a nyár folyamán. Mivel nem volt gyakorlata az autóeladás folyamatában, több hibát is vétett, melyek következtében a későbbiekben kellemetlenségek érték.
A legtöbb hazai szülő ezen a héten szerzi be gyerekei számára a tanszereket, illetve mindent, ami szükséges az új tanév elkezdéséhez. A piacon a bőség zavara uralkodik termékekben és árakban egyaránt.
Főként az elszigetelt településeken élő tanulók számára jelenthet nagy segítséget, hogy Hargita Megye Tanácsa 54 elektromos iskolabuszt vásárol az Országos Helyreállítási Terv részeként. Több mint 1600 tanuló számára biztosítják így majd a közlekedést.
Nem jó helyen és hőmérsékleten tárolt élelmiszerek, a nyomon követhetőség hiánya, illetve lejárt szavatosságú termékek – ezek az állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság által tapasztalt főbb élelmiszer-biztonsági problémák Hargita megyében.
Nagyszabású tiltakozó megmozdulást szervez a Nemlátók Romániai Egyesülete, miután nem sikerült egyezségre jutni a kormánnyal az új nyugdíjtörvényt illetően. A nyugdíjak újraszámítása ugyanis hátrányosan érinti a fogyatékkal élőket.
A Hargita Megyei Nyugdíjpénztárhoz elsősorban felvilágosításért, a nyugdíjak kiszámításának módját érintő kérdésekkel fordulnak az érintettek – számoltak be a nyugdíjpénztár vezetői, akik az újraszámítás módját is részletezték.
Továbbra is gyakran van szükség a csendőrség beavatkozására medvék lakott területen-, vagy annak közelében való jelenléte miatt. Az elmúlt héten 13 alkalommal riasztották a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőséget, akiknek hét esetben kellett beavatkozniuk.

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Borsányi Gáborral, a teqball megálmodójával és Illyés Szabolccsal, a Góbék TT vezetőjével beszélgetünk.
Hargita és Maros megyében is a nyugdíjasok több mint kétharmadának növekszik a nyugdíja az újraszámolás után. Az erről szóló határozatokat legkésőbb augusztus végéig meg kell kapják az érintettek. Néhány példát is összegyűjtöttünk.
A pótérettségizők 29,3 százaléka ment át országos szinten az őszi vizsgán – derül ki az oktatási minisztérium által közzétett, fellebbezések előtti eredményekből. Székelyföldön az országos átlag alatti az átmenési arány.
Folyamatban van a nyugdíjak újraszámításról szóló döntések kézbesítése Hargita, Kovászna és Maros megyében is. Akik megkapták és elégedetlenek, azok a pontosításokat kérhetnek a megyei nyugdíjpénztáraktól, de bíróságon is kereshetik igazukat.
Farkaslakán tartózkodott utoljára a szegedi születésű Kulcsár Miklós, akit július utolsó napjai óta keres a családja. A férfi fia korábban már jelentette a rendőrségen édesapja eltűnését, most azonban a világhálón kéri a közösség segítségét.
Magyarország államalapításának ünnepére készül a világ magyarsága, nem különben a székelyföldi települések többsége. Összegyűjtöttük, hogy hol milyen programra számíthatunk augusztus 20-án. Televíziós premiert is ajánlunk.
Év eleje óta majdnem háromszázszor, az elmúlt egy hétben tizenkét alkalommal riasztották a csendőrséget lakott területre merészkedő medvék miatt Hargita megyében – adja hírül a Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság.
A termésmennyiség és -minőség tekintetében is jól alakul az év Hargita megyében, ami azért is szerencsés, mert az ország jó részén talajtani szárazság tapasztalható, és meghaladja a kétmillió hektárt az aszálykárok által érintett földek összterülete.