Kihalófélben lévő szakma, a pásztorélet megismertetését tűzte ki céljául a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum, és ennek jegyében szervezte immár ötödik, önálló rendezvényként pedig a második alkalommal az Esztenafesztivált.
Gyergyószentmiklóson újabb fórumon tanácskoztak a Rákóczi Ferenc és Márton Áron utcai földgázbevezetést igénylő lakók. A Tarisznyás Márton Múzeum előterében rendezett találkozón ezúttal kevesebb érdeklődő vett részt.
Gyergyószentmiklóson tanévzáró hangversenyt és kiállításmegnyitót tartottak a Vaskertes Általános Iskolában. A képzőművészeti és zeneművészeti osztályok tanulói a tanév közben elsajátított rajztudásukat és hangszerismeretüket mutatták be a közönségnek.
„Csak tapsoltam és sírtam”; „A legjobb örömforrást választották ezek a fiatalok: a zenét”; „Nem kell félteni Gyergyószentmiklós holnapját”; „Egy zeneiskolát is lepipáltak volna”; „A egykori salamonos diákok és tanárok is mind büszkén húzták ki magukat”.
Amióta Háromkút létezik, Gyimesközéplokhoz tartozik. Arról nem tehetnek a csángók, hogy 1968-ban rajzoltak egy új vonalat a térképen, és területeik „átestek” Neamț megyéhez, velük erről nem tárgyaltak. Száz éve van Háromkút, ötven éve az új határ.
Egy utánpótláshiányos, kihalófélben lévő szakma, a pásztorélet megismertetését tűzte ki céljául a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum, és ennek jegyében immár ötödik alkalommal szervezi meg az Esztenafesztivált. Az eseményre a múzeum udvarán kerül sor szombaton.
Táborokat szervez a gyergyószentmiklósi római katolikus plébánia és a főesperesség. Emellett restaurálják a Szent Miklós Plébánia épületét, amelyet kikezdett a gomba – jelezte Portik Hegyi Kelemen fősperes-plébános.
Nagyobb esőzésekkor a gyergyószentmiklósi Csiky-kert utcában több porta előtt is áll a víz, felbugyog a szennyvíz, és az iszapból, sárból a száraz napokon porfelhő lesz. Sok bosszúságot okoz ez a lakóknak.
Zsúfolásig telt a gyergyószentmiklósi városi könyvtár díszterme, és sokan az előtérből figyelték, hogy mi hangzik el Garda Dezső kettős könyvbemutatóján. A gyergyószentmiklósi közbirtokosság története és Gyergyó kulturális értékei című műveket ismerhette meg az olvasóközönség. A történész 24
Károkat okozott a kedd esti vihar Gyergyószék településein, a katasztrófaelhárító egységek beavatkozására néhány esetben szükség volt. Kidőlt fákat, ágakat távolítottak el a Bucsint átszelő, a Gyilkos-tó felé vezető országútról, illetve a libáni útról.
Az évek során megtudhattuk és megtapasztalhattuk, hogy Gyergyóban az egy főre eső jó zenészek száma kiugróan magas. Kitűnő zenészekkel, énekesekkel és együttesekkel büszkélkedhet a város. A Salamon Ernő Gimnázium előadói által már számtalanszor megtapasztalhattuk a jó zene varázslatos hatását.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
A gyergyószentmiklósi Ora Rode Turkálóban könyveket is lehet vásárolni. Adományból ajándék lesz: ellenértékükkel a Szivárvány alatti gyermekotthon és a hajléktalanszálló lakóinak mindennapjait könnyítik meg.
Megsérült egy dán férfi hétfő délben egy Gyergyószentmiklós és Gyilkos-tó közötti, nehezen megközelíthető erdei úton, miután motorkerékpárja a lábára zuhant.
A jobbnál is jobb, Mindenek fölötti-díjat hozott el a gyergyószentmiklósi főzőcsapat a hét végén tartott, 11. Ceglédi Laskafesztiválról – örmény étellel, hurutos laskalevessel nyűgözte le a neves gasztronómiai szakemberekből álló zsűrit Zsigmond András séf és legénysége.
A könyv, amiből nem elég egyet vásárolni: ez az azonnali benyomása annak, aki kézbe veszi a Gyergyó kulturális értékei című kötetet. Ott a helye a gyergyói könyvespolcokon, és kiváló ajándék lehet azoknak is, akik látogatóba érkeznek.
Néhány év kihagyás után idén ismét meghirdeti Legyen tiszta és virágos! elnevezésű környezetszépítő közösségi programját a gyergyószentmiklósi városháza.
Egyetemek végzősei, illetve mesteri, doktori képzésben résztvevők számára hirdet kedvező programot Gyergyószentmiklós Önkormányzata. Ösztöndíjat biztosítanának azoknak, akik záróvizsga vagy doktori dolgozatukat a várossal kapcsolatos kutatások alapján készítik el.
A fogasfarkú szöcske terepi megfigyeléseit összegezte, juttatta el szerkesztőségünkbe Demeter László biológus és Domokos Péter ökológus. A szakemberek május 31-én és június 4-én végeztek méréseket Szárhegy és Ditró között, a Tatárdomb közelében.