
A gyergyószentmiklósi plébániák és a civil szervezetek közös kezdeményezése a pápapark
Ferenc pápa székelyföldi látogatására emlékeztet majd az a kis emlékhely, amelyet Gyergyószentmiklós és Tekerőpatak határában alakítanak ki. A későbbiekben nagyobb fejlesztések is várhatók itt a helyi katolikus plébániák együttműködésében.
2019. május 14., 11:092019. május 14., 11:09
A pápa csíksomlyói látogatása olyan történelmi jelentőségű esemény Székelyföldön, amire sok év múlva, a későbbi utódoknak is emlékezniük kell – ez a gondolat késztette arra a gyergyószentmiklósi katolikus plébániákat és civil közösségeket, hogy egy emlékparkot létesítsenek.
Ilyen lesz a Sárospatakban, az országút Gyergyószentmiklós és Tekerőpatak közti szakasza mellett felállítandó emlékhely. Az ehhez szükséges telket Szász Tibor ajánlotta fel az egyháznak. Azonban hosszabb távra gondolkodnak, a katolikus esperesség egy nagyobb, szomszédos terület megvásárlását is tervezi, ahol majd később fejlesztéseket végezhetnek – vázolta Portik Hegyi kelemen főesperes.
Ezen a helyen zajlanak a búzaszentelések, itt lesz az emlékhely
A hely egyébként is szimbolikus,
hiszen előre látható, hogy Gyergyószentmiklós ebben az irányban fog terjeszkedni a jövőben.
A kezdeményezést felkarolja mind a négy gyergyószentmiklósi katolikus plébánia, de több civil szervezet is csatlakozik hozzá. Szerepet vállal a megvalósításban a Kolping család, az Arbor Szövetség, a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar, a Krigel SK, a Gyergyói Sportegylet, a Krisztus Életközösség és a Magna Carpatica is, az önkormányzat szintén kiveszi a részét a feladatból. Ugyanakkor a kapu nyitott,
Az idő szorít, hiszen már Ferenc pápa érkezése előtt szeretnék felavatni a pápaparknak keresztelt emlékhelyet, amelyhez a kő megmunkálását Jakab Gyula végzi.
Lezárult a rajz- és prózapályázat
A pápapark létesítése nem az egyedüli esemény Gyergyószentmiklóson, ami a pápa székelyföldi látogatásához kötődik. A Malom utcában keresztet állítottak a környéken lakók, az Arbor Szövetség és a Szent István plébánia pedig rajz- és prózapályázatot hirdetett gyerekek számára. Megtörtént a zsűrizés, közzétették az eredményeket. A 167 beérkezett pályamunkát az alkotók korosztálya szerint zsűrizték, a rajzpályázat első helyezettei a következők: 1. osztály: Mincsor Ágnes; 2. osztály: Tatár Apor; 3. osztály: Itkor Orsolya; 4. osztály: Erdős Orsolya; 5-8. osztály: Len Ágota. A prózaíró pályázaton az ötödikes Lőrincz Eszter kapott díjat.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
2 hozzászólás