Az Élmény Alap első pályázati kiírására összesen tizenkét pályamunka érkezett két pályázati kategóriában, egyenlő arányban. A kuratórium négy ifjúsági kezdeményezést és hat ösztöndíjpályázatot talált az Élmény Alap céljaival összhangban lévőnek.
Felszabadulnak síkvíznek számító folyóvizek szerdától, vége az idei tavaszi horgászati tilalomnak, úszhatnak a csalik, görbülhetnek a botok. Gyergyószék térségében a nyílt víznek minősülő folyóvíz a Maros folyót jelenti.
Sikerekben gazdagon, önbizalmukban megerősödve tértek haza a Fehér megyei Lőrincrévén tartott lovasterápiás versenyről a gyergyószentmiklósi Salvator Alapítvány Örömhang(o)LÓ III. című programjának foglalkoztatottjai.
Szöcskéket számláltak a szakemberek, a gazdák azt fejtegették, hogy mennyi kár keletkezhetett volna, az önkormányzatok pedig figyelték a helyzetet, kell-e újra permetezni. Szárhegyen volt szükség beavatkozásra új szerrel, jó eredménnyel.
Csökkent a szöcskék száma Kápolnásfalu környékén, a gazdák örülnek, hogy a segélykérés és az azonnali beavatkozás helyett a néhány napos kivárás mellett döntöttek. A veszteség mértéke elenyésző a rovarirtós permetezés következményéhez képest.
Hatvanhárom motorkerékpár dübörgött szombaton délután Gyergyószentmiklós és Maroshévíz között. Ez volt a Daimler M.C. – Gyergyó motorosklub harmadik jótékonysági gurulása, amelynek szervezéséhez ezúttal az Ugly Bears motoros baráti társaság is csatlakozott.
Az utóbbi években magánemberként igyekezett felhívni a figyelmet a Romániában tapasztalható jogsértésekre Árus Zsolt, és a bíróságokon is számos kísérletet tett a kisebbségellenes jelenségek megállítására.
Kerekesszékben körüljárni a központi parkot, úgy dobni a labdát kosárra, hogy a lábukat nem használhatják, vagy éppen mankóval focizni: ilyen tapasztalatokat szerezhettek azok a gyermekek és felnőttek, akik vasárnap Gyergyószentmiklós főterén töltötték az időt.
Jó hangulatban, számos résztvevővel zajlottak az idei gyermeknapi rendezvénysorozat pénteki szabadtéri programjai Gyergyószentmiklóson. A kicsik már a délelőtti órákban birtokukba vették a csodanap eseményeinek helyszínét.
Május vége van, ilyenkor kezdődnek általában azok az építkezések, amelyekről azt remélik az építtetők, hogy őszre elkészülnek vele. De mi van, ha valami közbe jön? Olvasónk kérte, kérjünk tanácsot szakembertől, a számos létező technológia közül melyiket ajánlja Székelyföldön.
Új programmal bővül a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ kínálata: tárlatok sorozatával tiszteleg azon kerek évfordulót ünneplő képzőművészek előtt, akik az évek folyamán részt vettek, alkottak a Szárhegyi Művésztelepen.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Szent István ereklyéinek átvitele ünnepén búcsús szentmisére hívta a tízéves egyházközség a híveket, várt keresztalját a Szent Miklós- és Munkás Szent József-egyházközségből, fogadta a gyergyószentmiklósi örmény katolikusokat és vörös köpönyegeseiket.
Tizenkettőből mindössze két olyan garázs áll még a gyergyószentmiklósi bölcsőde mellett, amelyekre lebontási felszólítást adott ki áprilisban az önkormányzat. Ezeket is lebontják a csütörtöki nap folyamán. Ezzel azonban még nem oldódik meg a sérült gyermekek napközijének a sorsa.
A gyergyószentmiklósi bölcsődében évek óta túljelentkezés van, ezért idén pontrendszert dolgoztak ki, amely alapján kiderül, kik vihetik gyermekeiket az intézménybe.
Waldorf-pedagógia elindításán, meghonosításán dolgozik az óvoda- és iskolakezdés előtt álló gyergyószéki gyermekek szüleinek egy csoportja. Többszöri találkozó, megbeszélés után kiderült, a Kós Károly-iskola támogatja az elképzelést. Idén ősszel viszont még nem indul csoport.
Csomafalváról Gyergyószentmiklósra költözött, és így sokkal látogatottabbá vált a 4-es kalandpark. Elsősorban gyermekek számára tud kivételes élményt nyújtani, de a vállalkozókedvű felnőttek és idősebbek számára is különleges szórakoztatást biztosít.
A versmondók találkozójával elkezdődött Gyergyószentmiklóson a gyermeknapi programok sorozata, a keddi eseményen több mint száz óvodás és kisiskolás adta elő madár témájú versét a művelődési ház nagytermében. A rendezvény június elsején szabadtéri programokkal folytatódik.
Két alkotással nevezett be, és mindkettővel díjat nyert az idei Nemzetközi Természetfilm-fesztiválon a gyergyói filmműhely. A Vaszi Leventéről szóló portréfilmet, illetve az ember és medve barátságát bemutató alkotást egyaránt elismerte a zsűri.