Nem csak a sofőrök, hanem a hóeltakarítással megbízott cégek és a hatóságok szemszögéből is bepillantást nyerhetünk a hóeltakarításba a Brassói Regionális Útügyi Igazgatóság által megosztott fotók és videók révén. Mutatjuk.
13 megyére, köztük Kovásznára és Hargitára szűkítette hétfő délelőtt az esőre, havazásra és szélre vonatkozó sárga jelzésű figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Igazgatóság.
Az előrelejzés beigazolódott, országszerte lehullott az első hó hétfőre virradóra. A közlekedés Hargita megyében különösebb fennakadások nélkül zajlik.
Átadta Hargita Megye Tanácsa a Kájoni János-díjakat a hétvégén. A kitüntetéseket ez alkalommal Balázs Lajos néprajzkutató, Mirk László nyugalmazott tanár és Cseke Gábor író vehették át.
Míg az iskolai korrupció mértékét tekintve Románia első helyen áll az Európai Unió tagállamai között, Hargita megyére nem jellemzők az efféle törvénytelenségek. Persze a kisebb figyelmességek itt sem példa nélküliek.
Székelyföldön a kerékpárosok csupán másodlagos szereplői a forgalomnak, legalábbis erre utal az egybefüggő, szakszerűen kialakított kerékpársávok hiánya a legtöbb székelyföldi városban. Igyekezet mindenhol van a helyzet jobbítására, a kivitelezés azonban nehézkes. Van, ahol már elfogyott a bringások türelme.
Gyakran látni megsüllyedt, felbillent aknatetőket a városok utcáin, amelyek nemcsak zajosak, de sok esetben az autós forgalomra is veszélyesek lehetnek. Utánajártunk, hogy mi lehet az oka a jelenségnek.
Megoldást jelenthet a bádoggarázsok lebontása az egyre zsúfoltabb, parkolóhely-hiánnyal küzdő lakónegyedekben, a kérdésről azonban eltérően vélekednek a székelyföldi városok vezetői.
Gyengébben teljesítenek az iskolában, hajlamosabbak a depresszióra és könnyebben kerülnek rossz társaságba a külföldön dolgozó szülők itthon hagyott gyermekei – mutatott rá egy pszichológus annak kapcsán, hogy Romániában tavaly közel 100 ezer itthon hagyott kiskorút tartottak nyilván.
Az autótulajdonosok körében már nem jellemző, hogy spórolnak a minőségen téligumi-vásárláskor. A nyárit akár simára lekoptatják, de rossz minőségű téli gumival egyre ritkábban találkoznak a Hargita megyei szervizekben.
Felhívást intézett Jean-Adrian Andrei Hargita megyei prefektus a vadásztársaságokhoz, hogy kérvényezzék a veszélyes medvék kiemelését, a környezetvédelmi minisztérium ugyanis sürgősségi hatállyal is ad ki engedélyeket, amennyiben a helyzet megköveteli.
Csíkbánkfalvától 7 kilométerre, a tengerszint felett 1299 méteren található Óriás-tető, ahová csak gyalog, szekérrel, traktorral vagy terepjáróval lehet feljutni. Ott áll a csúcson, végigtekint a völgyön, rálát egyenesen Csíksomlyóra az az emlékkereszt, amely az 1944. augusztus utolsó napjaiban vívott harcokban elesett hősökre emlékeztet. Elkészítését Kovács Lehel István egyetemi tanár, az Erdélyi Kárpát Egyesület korábbi elnöke kezdeményezte, augusztus 11-én délben avatták fel.
Gyergyóditróban két éve működik a Fészek, azaz a helyi édesanyák csoportja. Számos programot kínálva szolgálják a nagymamákat, gyermekeket és magukat az anyukákat. Most éppen új jótékonysági akciójukra készülnek.
Gyergyószéken a tél beállta előtt több megyei besorolású úton is felújítási munkálatokat végeztek, illetve végeznek. Nemcsak aszfaltcsíkokat terítettek el, hanem védőkorlátokat, közlekedési táblákat helyeztek ki, vízelvezető árkokat mélyítettek.
Az ország szinte minden régiójában lehűlés várható péntek reggeltől – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) figyelmeztető előrejelzésére hivatkozva.
Legtöbbször a ki nem takarított kémények, improvizált gáztűzhelyek, felügyelet nélkül hagyott nyílt lángok okozzák az emberéleteket követelő tragédiákat. Romániában az elmúlt hat évben közel negyvenezer lakástűzhöz vonultak ki a tűzoltók.
Gyergyószentmiklósi fiatal magánszemélyek, csoportok számára újabb pályázatot hirdet a Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont az Élmény Alap segítségével.
Kopjafaavatással egybekötött istentisztelettel és ünnepéllyel emlékezik az egyházalapító püspökre, Dávid Ferencre a Gyergyószentmiklósi Unitárius Egyházközség a vallásszabadság törvénye kihirdetésének 450. évében.
Udvarias hangvételű közleményt adtak ki a székelyföldi önkormányzati vezetők a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) megalakulásának százéves évfordulójára. Ebből azonban nem derül ki, hogy részt vesznek-e, mozgósítanak-e az SZNT centenáriumi nagygyűlésére.