Hirdetés
Hirdetés

Aszfaltozott úton lehet eljutni Sándortelkére

A telekfalviak és a sándortelkiek is profitáltak a beruházásból •  Fotó: Csató Andrea

A telekfalviak és a sándortelkiek is profitáltak a beruházásból

Fotó: Csató Andrea

Leterítették a beígért aszfaltrétegeket Telekfalva és Sándorfalva között a 23-as községi úton, így jelentősen javultak a közlekedési viszonyok. A mintegy 3 millió lej értékű projektet az Anghel Saligny programból valósította meg az önkormányzat.

Fülöp-Székely Botond

2024. augusztus 13., 20:402024. augusztus 13., 20:40

Többször is kiemelte Zsombori Levente felsőboldogfalvi polgármester, hogy bár kevesen lakják Sándortelkét (nagyjából 50 személy), mégis fontosnak tartják az odavezető út rendbetételét, hiszen szerintük így állítható meg a falu elnéptelenedése, de az sem elhanyagolható tényező, hogy

az ott élők is megérdemlik, hogy 21. századi körülmények között közlekedhessenek.

Hirdetés

Tudni kell azt is, hogy a Felsőboldogfalvához beosztott tíz település közül Sándortelke volt az utolsó, ahová nem lehetett eljutni aszfaltozott úton.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

Árvízkárok és segítség

Négy évvel ezelőtt árvíz pusztított Telekfalván és Sándortelkén, ami a két település közötti 23-as községi utat is jelentősen megrongálta. A károk rendbetételére 700 ezer lejes kormánytámogatást kapott a helyi önkormányzat, amit előrelátóan használtak fel.

Alapozási munkákat végeztek, kiszélesítették az úttestet, átereszeket cseréltek és két hidat is építettek.

A kövezést követően nem csak a közlekedés vált egyszerűbbé, de készen álltak arra is, hogy aszfaltozzanak. Ehhez azonban további pénzekre volt szüksége a községnek.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

Pályázat és megvalósítás

Közel hárommillió lejt nyert az Anghel Saligny programban a felsőboldogfalvi önkormányzat a 23-as községi út telekfalvi iskola és Sándortelke közötti szakaszának felújítására. A közbeszerzési eljárást követően idén látott munkához a kivitelező. A polgármester elmondása szerint elsőként az útalapot vizsgálták meg és megerősítették azt, ahol szükséges volt. Ezt követően

elvégezték a kövezést, leterítették a homokréteget és kiépítették a betonsáncokat.

A munkálat utolsó fázisában burkolták az utat alap és kopóréteg aszfalttal. Mostanra teljesen befejeződött a kivitelezés, még a forgalmi jelzések felfestése is megtörtént. A támogatást nyert beruházás egyik nagy előnye, hogy Telekfalva központjában is megújult az út, ezáltal takarosabbá vált például a templom környéke.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés