Gyergyószentmiklóson van a legkevesebb játszótér Hargita megyében, illetve 450 lakosra jut egy bölcsődei hely a városban – állítják az RMDSZ helyi jelöltjei, akik ezekre a hiányosságokra kívánnak megoldást találni.
Közzétette az egészségügyi minisztérium az iskolakezdés kapcsán összeállított, településekre lebontott fertőzöttségi adatokat. A székelyföldi megyék településeinek többségében a zöld forgatókönyv érvényesülhet, tehát a diákok visszatérhetnek az iskolapadba.
Ismét százhoz közelít a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma Hargita megyében, miután hétfőn újabb 9 esetet igazoltak a térségben. Emellett az elmúlt 24 órában újabb járvánnyal összefüggésbe hozható haláleset történt.
Hatezer fölé nőtt a munkanélküliek száma augusztus végére Hargita megyében. Megugrott az állástalanok száma az elmúlt hónapban, majdnem 800-an váltak regisztrált munkanélkülivé – ez még úgy is jelentős növekedés, hogy egy részüket nem az elbocsátottak, hanem a középiskolát frissen befejezők teszik ki.
A szombati héthez képest ismét több, 11 új koronavírus-fertőzést igazoltak vasárnap Hargita megyében. Ezzel szemben gyógyultnak mindössze egy személyt nyilvánítottak az elmúlt 24 órában.
A Székelyföldi Lovas Ünnepet idén egynaposra zsugorította a járványveszély, de amit sikerült megrendezni, az most is hozta a szokásos minőséget. A versenyzők mellett ezúttal a legfőbb támogatókra, a szülőkre is figyeltek.
A korábbi napokhoz képest valamivel kevesebb, hét új koronavírus-fertőzést igazoltak szombaton Hargita megyében. A gyógyultak száma viszont továbbra is alacsony.
Mivel Magyarország szeptember elsejétől kivétel nélkül minden ország állampolgára számára beutazási korlátozásokat léptetett érvénybe, több kérdőjel is felmerült a Székelyföldről az anyaországba történő vonatos vagy buszos utazás kapcsán.
Továbbra is vérhiány van Hargita megyében, a múlt év azonos időszakához képest egy hónapnyi mennyiséggel kevesebb vért tudott csak begyűjteni idén a vérközpont. A daganatos, illetve koronavírusos betegek vérplazmás kezeléséhez szükséges készülék beszerzési módját illetően történtek előrelépések.
Rendhagyóan fog zajlani az Örmény Művészeti Fesztivál tizedik kiadása Gyergyószentmiklóson, melyet ezúttal az együttélés margójára szerveznek szeptember 12 és 13-a között. Kétféle formában zajlanak majd a rendezvények.
Továbbra is magas a napi esetek száma Hargita megyében, ahol újabb 14 koronavírus-fertőzést igazoltak pénteken. A gyógyultak száma ezzel ellentétben ezúttal is alacsony.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
Ismét megugrott az utóbbi napokban a koronavírus-fertőzések száma Hargita megyében, ám azt továbbra sem közlik, mely települések érintettek, esetleg hol alakultak ki gócpontok. A helyzet feltérképezése céljából a megye kórházaitól érdeklődtünk arról, melyik városban hány beteget ápolnak.
Rendkívüli tanácsülést tartott Gyergyószentmiklós önkormányzati képviselő-testülete csütörtökön: egy olyan határozatot szavaztak meg, amellyel tíz utca felújításának tervezésére kaphat pénzt a város.
Borszéken az utóbbi években nagy figyelmet fordítottak arra, hogy az odalátogatóknak a pihenésen kívül szórakozási lehetőségük is legyen, a nyári szezonban csaknem minden hétvégén zajlott valamilyen kisebb fesztivál.
Ismét magas a napi fertőzöttek száma Hargita megyében, ahol két újabb koronavírussal összefüggésbe hozható haláleset is történt az elmúlt 24 órában. A gyógyultak száma továbbra is alacsony.
A járványügyi megszorításokkal kapcsolatos szeptember elsejei lazításoknak köszönhetően a színházak és mozik mellett az éttermek belső terei is kinyithattak, persze korlátozások közepette. A kötelező távolságtartási és járványmegelőzési szabályoknak már első nap több vendéglátó eleget tett.
Meghirdette őszi felvételijét a Babeș–Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozata. Szeptember 7-én kezdődik a beiratkozás, a tanévnyitó és az egyetemi év lebonyolításának módja még kérdéses.
Megugrott az egy hét alatt bekövetkezett, koronavírushoz köthető halálesetek száma a székelyföldi megyékben. Az Országos Közegészségügyi Intézet a héten közzétett statisztikai jelentéséből kiderül, Hargita, Maros és Kovászna megyében összesen 18 Covid-halálesetet jegyeztek fel augusztus 24–30. között.