Ahogy hétfőnként lenni szokott, az országos helyzethez hasonlóan csökkent a napi esetek száma Hargita megyében is, ahol mindössze két új megbetegedést regisztráltak az elmúlt 24 órában.
A gyergyószentmiklósi Salvator Alapítvány már számos éve rendezi meg a lovas nyílt napot, ahol az általuk működtetett terápiás programban résztvevő gyerekek mutatják be előrehaladásukat. Idén ezt szombaton tartották. Előzőleg egy kampányízű „villámlátogatásnak” is fogadói voltak.
A korábbi napokhoz képest kevesebb, mindössze három új koronavírus-fertőzést igazoltak vasárnap Hargita megyében, a gyógyultak száma viszont még ennél is alacsonyabb volt.
A tavaszi szárazság, majd a nyár eleji szüntelen esőzések ellenére jó termésidényt zár a Hargita megyei mezőgazdaság. Több növénykultúra termésátlaga is meghaladja a tavalyi átlagértéket, de a gazdák kiadásai is nőttek. A járvány miatt ugyanakkor nehézkes a burgonyaszedéshez szükséges munkaerő toborzása.
Óriási probléma alakulhat ki a Hargita megyei egészségügyi alapellátásban a következő esztendőkben, ugyanis a háziorvosoknak csaknem a 40 százaléka eléri a nyugdíjkorhatárt öt éven belül. A fő gond az, hogy nincs utánpótlás, ugyanis nem vonzó ez a pálya.
Minden nehézség, akár a mostani vírusjárvány közepette, veszélyeket vállalva is el kell végezni a feladatokat, hiszen vannak értékek, amelyek a jólétnél is fontosabbak – üzent Böjte atya a tanítóknak, tanároknak, de általában mindenkinek a gyergyószárhegyi Tatárdombtól.
A korábbi napokhoz képest több, nyolc új koronavírus-fertőzést igazoltak szombaton Hargita megyében, illetve újabb halálos áldozatot is követelt a járvány a térségben.
Összetett oka van annak, hogy az Európai Unió szintjén Romániában a legolcsóbb a kenyér: a székelyföldi illetékesek szerint sokan még mindig az ár alapján döntenek, és az olcsó, gyengébb minőségű terméket részesítik előnyben, így nincs is lehetőség kiugró fejlődésre. Ettől eltekintve javult a kenyér minősége.
Nincs arra hatásköre a helyi önkormányzatoknak, hogy a magánterületek védelmét biztosítsák. Gyergyószentmiklóson egy felügyelő alkalmazásával tudják két éve megoldani a járőrözést a mezőkön. A városvezetés inkább arra bátorítja a gazdákat, hogy szerveződjenek kisebb csoportokba.
Etikai megállapodás aláírására kéri versenytársait Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós új mandátumért induló polgármestere.
Pozitív elbírálást kapott az a pályázat, amelynek révén megtörténhet Gyergyószentmiklós főterének átalakítása, korszerűsítése – jelentette be pénteken Nagy Zoltán polgármester. Az erről szóló értesítést csütörtökön kapta meg a városháza.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
Öt újabb koronavírus-fertőzést igazoltak pénteken Hargita megyében, gyógyultnak viszont csak egyetlen személyt nyilvánítottak az elmúlt 24 órában.
Hargita Megye Tanácsa alelnökének koronavírus-fertőzése miatt a csíkszeredai megyeházán fertőtlenítenek ezekben a napokban. Közben Gyergyószárhegyen rövid időn belül a második halálesetet jegyezték, a községháza újra korlátozza az ügyfélfogadást.
Országszerte nyitva lesznek szombaton, augusztus 29-én a transzfúziós központok, hogy fogadhassák a véradókat, illetve azokat a COVID-19-en már átesett személyeket, akik plazmát adományoznak – közölte az Országos Transzfúziós Hematológiai Intézet.
Újabb koronavírussal összefüggésbe hozható haláleset történt csütörtökön Hargita megyében, ahol öt új esetet igazoltak az elmúlt 24 órában.
Hargita és Maros megyében fogják használni az egyik, autóba szerelt, gázszivárgást kereső korszerű felszerelést, az úgynevezett autólaboratóriumot, amit nemrég vásárolt meg a gázszolgáltató.
Megfertőződött az új típusú koronavírussal, és a csíkszeredai kórházban kezelik Barti Tihamért, Hargita Megye Tanácsának alelnökét.
Költségvetését módosította Gyergyószentmiklós, és új, sürgőssé vált kiadásokra csoportosított át összegeket a helyi képviselőtestület szerdai ülésén.