Ettől a hónaptól kezdődően postai és elektronikus úton is részletes tájékoztatást kérhetnek a biztosítottak a részükre elszámolt egészségügyi szolgáltatásokról.
Noha az elmúlt időszakban úgy tűnt, mérséklődött a járvány terjedésének üteme Hargita megyében, kedden ismét megugrott a napi esetek száma: 11 új fertőzést igazoltak, és két koronavírussal összefüggésbe hozható haláleset történt az elmúlt 24 órában.
A hagyományokhoz híven, az idei iskolakezdést megelőzően is megtartják a közös imádkozást a gyergyószárhegyi Tatárdombnál. Böjte Csaba ferences szerzetes szombaton itt kér áldást az új tanévet kezdőkre, de a tervezett kulturális és sportprogramokat nem tartják meg.
Ha szárazon nem is, de komolyabb károk nélkül úszta meg Hargita megye a hétfő esti zivatarokat. A narancssárga viharriasztás idején a Csíki-medencében mérték a legnagyobb csapadékmennyiséget megyeszerte.
Több fontos, a településhez tartozó erdei út feljavításán dolgozik a gyergyóújfalvi önkormányzat; ugyanakkor a tervek szerint egy éven belül megújul az egykori községháza is.
Kibővítették a tevékenységi körét, így ezután már a tömbházakon belül is végezhet munkálatokat a közműszolgáltatások javításának céljával a gyergyószentmiklósi szolgáltató vállalat. Emellett az esővízhálózat működtetésének is a cég lesz a gazdája.
Csupán négy koronavírus-fertőzéses esetet igazoltak az elmúlt 24 órában Hargita megyében. Az elmúlt napokban stabilizálódott az új megbetegedések száma.
Megkezdődött hétfőn az érettségi őszi szakasza, amelyen országszerte több mint 42 ezer tanuló jelezte részvételét. Hargita megyében 805, Maros megyében 1324 tanuló iratkozott be a pótérettségire.
Folyamatosan enyhül a járvány terjedésének üteme Hargita megyében, ahol mindössze két új koronavírus-fertőzést igazoltak hétfőn. Emellett otthoni elkülönítésben és karanténban is egyre kevesebben tartózkodnak.
Hónapok óta mindhiába várják a koronavírus-járvány miatt jóváhagyott 2500 lejes veszélyességi pótlékokat a szociális rendszerben dolgozók. A vonatkozó törvény ugyan megjelent a Hivatalos Közlönyben is, alkalmazási norma hiányában azonban továbbra sem kaphatják meg a pótlékot.
A szélrózsa minden irányából érkeztek zarándokok vasárnap a hargitafürdői pálos konvent hármas ünnepére.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
Szombathoz hasonlóan öt új koronavírus-fertőzést igazoltak vasárnap Hargita megyében. A betegséget legyőzők száma is magas maradt, 14 személyt nyilvánítottak gyógyultnak az elmúlt huszonnégy órában.
Vissza kellett fizetniük a csíki egészségügyi alkalmazottaknak azokat a juttatásokat, amelyet a járvány miatt bevezetett szükségállapot idején kaptak, miután az országos Számvevőszék jogtalannak minősítette azokat. A Hargita Megyei Közegészségügyi igazgatóság azonban megfellebbezte a Számvevőszék jelentését.
Továbbra sem magas a napi esetek száma Hargita megyében, ahol öt új esetet igazoltak szombaton. A gyógyultak száma ugyanakkor hangsúlyosabban, tizenkettővel emelkedett.
Az elmúlt huszonnégy órában regisztrált 1189 új fertőzöttel 77 544-re emelkedett a járvány kezdete óta azonosított koronavírussal fertőződtek száma Romániában. A fertőzéssel összefüggő halálesetek száma 37-tel emelkedett.
A súlyos állapotban lévő, intenzív osztályon kezelt koronavírusos betegek számára életmentő lehet a már gyógyult beteg véréből kivont plazma, ami antitesteket tartalmaz. A gond csak az, hogy kevés gyógyult jelentkezik donornak.
Továbbra is ingadozik a napi esetek száma Hargita megyében, míg csütörtökön több, pénteken már ismét kevesebb, mindössze három új esetet igazoltak a térségben. A gyógyultak száma változatlan maradt.
Miután több mint kilencven százalékban elkészült, 2017-ben abbamaradt a gyergyószentmiklósi ivóvíz- és csatornahálózat modernizálása. A munkálatot addig végző cég csődbe ment, helyére most talált egy másik kivitelezőt az Országos Beruházási Ügynökség.