Hirdetés
Hirdetés

Erdei utakat és középületet újítanak fel Gyergyóújfaluban és környékén

Gyergyóújfalu környékén több fontosabb erdei utat is felújítanak •  Fotó: Hegyi Zsuzsanna

Gyergyóújfalu környékén több fontosabb erdei utat is felújítanak

Fotó: Hegyi Zsuzsanna

Több fontos, a településhez tartozó erdei út feljavításán dolgozik a gyergyóújfalvi önkormányzat; ugyanakkor a tervek szerint egy éven belül megújul az egykori községháza is.

Hegyi Zsuzsánna

2020. augusztus 25., 17:042020. augusztus 25., 17:04

2020. augusztus 25., 18:192020. augusztus 25., 18:19

1,5 millió eurós beruházás részeként javítanak fel több fontosabb erdei utat Gyergyóújfalu környékén, illetve egyet Balánbánya területén.

Idézet
Az újfalvi bánya mellett húzódó, nyolc kilométeres útszakaszt, a legendás Ördög-tóig vezető Bogáros néven ismert, Libánt és Karcfalvát összekötő, turisztikai szempontból is nagy jelentőséggel bíró utat, illetve a Sikaszó és Balánbánya területén lévő erdei utakat javítjuk fel a vidékfejlesztési minisztérium száz százalékos finanszírozású programjából

– ismertette Egyed József, Gyergyóújfalu polgármestere. A munkálatokat tavaly ősszel kezdték el. Ennek részeként mindenhol megszélesítették az utakat, majd a ballaszt réteget tört kővel fedik és így alakítják ki a makadám utat. Az eddigi munka menetét több tényező is befolyásolta, de a kivitelezést egy éven belül meg szeretnék valósítani.

Hirdetés

Idézet
Az Ördög tó felé vezető úton szeptember eleje és vége közötti időszakra korlátozta a munkavégzést a Natura2000 engedélye, az ezen a részen előforduló sárgahasú unka (béka) miatt, ugyanakkor a tavaszi esős időjárás sem kedvezett

– ismertette az elöljáró, hozzátéve, hogy „a balánbányai részen a széldöntés akadályozza a munkát. Itt 14 hektárnyi erdő fái borítják az úttestet a téli széldöntés következtében, és mivel az erdészet nem tudta még értékesíteni a fát, ezért a kitermelés is akadozik. Az erdei utak feljavítását a vidékfejlesztési minisztérium támogatja, a munkálat kivitelezője a székelyudvarhelyi Viaduct Kft. – hangzott el.

Felújítják a régi községházát

A napokban elkezdődik az 1820-as évek elején épült, egykori községháza felújítása is Újfaluban. A Böjte Csaba ferences atya által vezetett Szent Ferenc Alapítvány keretében működő gyerekfoglalkoztató központnak és a helyi idősek csoportjának alakítanak ki az épületben egy-egy helyiséget; az emeleti részen képzőművészeti galériát rendeznek be. Az Európai Unió által finanszírozott, 160 ezer euró értékű beruházás az eszközök, berendezések megvásárlását is tartalmazza.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés