A korábbi napokhoz képest több, nyolc új fertőzést igazoltak csütörtökön Hargita megyében, a gyógyultak száma viszont még ennél is hangsúlyosabban, tízzel növekedett.
Míg a vidéki turizmus virágzik Székelyföldön, a nagy városi szállodák bajba kerültek a járványhelyzet miatt: a külföldi turisták és a rendezvények elmaradtak, az itthon nyaralók pedig nem a városokban akarják eltölteni szabadságukat. Válsághelyzetbe került több székelyföldi létesítmény.
A szeptemberi helyhatósági választásokon az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) Hargita megyében 24 polgármesterjelöltet, 507 helyitanácsos-jelöltet, és 38 megyei önkormányzati képviselő-jelöltet indít, utóbbiakat csütörtökön mutatták be Csíkszeredában.
Gyakran a polgármesterek Dan Tanasă első felszólítására leveszik a közintézményekről a Községháza feliratot. Az önkormányzati vezetők azért teszik ezt, mert úgy tudják, ha az ügyből per lesz, akkor veszíteni fognak – jelentette ki Árus Zsolt, a Székely Figyelő Alapítvány vezetője.
Tizenöt fős képviselőjelölti listával és Bajkó László személyében polgármesterjelölttel indul a gyergyószentmiklósi önkormányzati választásokon a Szabad Emberek Pártja (POL) – jelentették be szerdai sajtótájékoztatójukon az érintettek.
A törvénytelen fakitermelés elleni bevetésekhez, valamint járőrözéshez és közlekedésrendészeti feladatok ellátására huszonegy új Dacia Logan és Duster típusú járművet kapott a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Visszafogottabbá vált a járvány terjedése az elmúlt időszakban Hargita megyében, ahol az elmúlt huszonnégy órában mindössze négy új esetet igazoltak.
Törvényjavaslatot készített elő a kormány annak érdekében, hogy pedagógusokat, kisegítő személyzetet, iskolai orvosokat és ápolókat lehessen alkalmazni a tanintézményekbe, ahol több váltásban kell megoldaniuk az oktatást ősztől.
Három évig ingyenesen lehetett parkolni bárhol Gyergyószentmiklóson, sőt még most is, de a napokban kilenc új parkolóautomata került ki a főtérre és a város több központi utcájára. Mire készülnek?
Új játszóhely épül: a Városi Könyvtár udvarán állít fel színpadot a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Alkalmazkodnak a járványhelyzet által teremtett körülményekhez, de tervezni igazából nem tudnak.
Kijött a nyomdából A székelység története című kézikönyv és tankönyv átdolgozott, román nyelvű változata. Az Istoria ilustrată a secuilor (A székelység képes története) című kiadvány tudományos koordinátora Hermann Gusztáv Mihály székelyudvarhelyi történész.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
Újabb koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozható haláleset történt kedden Hargita megyében, ahol két új esetet igazoltak az elmúlt huszonnégy órában.
Látszanak a világjárvány miatt bevezetett korlátozások hatásai a székelyföldi munkaerőpiacon: az állástalanok kevesebb munkahelyre pályázhatnak, a nyilvántartott munkanélküliek száma növekedésnek indult. Sokan voltak kénytelenek pályát váltani, más lehetőségeket keresni.
Az egyetlen magyar alapítású, és az egész világon elterjedt férfi szerzetesrend tagjai, a pálosok, Boldog Özséb halálának 750. évfordulója alkalmából 2020-at emlékévnek szentelték, amelynek jelmondata: Magyarország, közöm van hozzád!
Betartják a járványügyi előírásokat a kereskedelmi egységekben, vendéglátóhelyeken, piacokon – a személyzet és az egységek működtetői részéről már csak elvétve tapasztalnak kihágásokat a fogyasztóvédők.
Miközben felújítják a gyergyóremetei út menti kereszteket, közösség kovácsolódik a közös munka révén – ezzel a kettős céllal kezdődött el egy említésre méltó kezdeményezés a nagyközségben. Harmincnégy keresztet javítanak fel.
A fertőzöttek száma nőtt, a gyógyultaké viszont változatlan maradt hétfőn Hargita megyében, így a kórházban ápolt vagy megfigyelés alatt tartott betegek száma is emelkedett.
Megszünteti közös cégét Gyergyószentmiklós és Budapest 5. kerülete – erről döntött a két önkormányzat. A Monturist Kft. működtetése az egyik félnek sem érte meg, és fejlesztéseket sem lehetett végezni – amelyekre most lehetőség nyílik.