
Megyénként több száz, szociális rendszerben dolgozó alkalmazott várja mindhiába a beígért állami pótlékot
Fotó: Gyulafehérvári Caritas
Hónapok óta mindhiába várják a koronavírus-járvány miatt jóváhagyott 2500 lejes veszélyességi pótlékokat a szociális rendszerben dolgozók. A vonatkozó törvény ugyan megjelent a Hivatalos Közlönyben is, alkalmazási norma hiányában azonban továbbra sem kaphatják meg a pótlékot. Hargita megyében ez több száz, országszerte több tízezer szociális rendszerben dolgozó alkalmazottat érint, némelyikük úgy tudja, a polgármesteri hivatalok tájékozatlansága miatt nem jut hozzá a juttatáshoz.
2020. augusztus 24., 09:202020. augusztus 24., 09:20
2020. augusztus 24., 09:202020. augusztus 24., 09:20
Teljes a káosz a szociális rendszerben dolgozóknak megítélt 2500 lejes veszélyességi pótlék körül. Az érintett alkalmazottak, akik különböző intézményeknél – a megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóságoknál, polgármesteri hivataloknál, civil szervezeteknél – állnak alkalmazásban, munkaadóiknál érdeklődnek, hogy
Van olyan érintett, aki az illetékes polgármesteri hivatal tájékozatlanságával magyarázza azt, hogy nem kaphatta meg a juttatást.
A tájékozatlanság részben igaz is, ám ennek nem hivatali mulasztás az oka, hanem a vonatkozó törvény hiányosságai. A törvény ugyanis nem részletezi, hogy a szociális rendszerben dolgozók – a szociális és gyermekvédelmi igazgatóságok, az idősotthonok, elhelyezőközpontok alkalmazottai, az otthoni beteggondozók, rokkantak személyi gondozói, hivatásos nevelőszülők, szociális munkások, stb. – közül pontosan kiknek jár a veszélyességi pótlék – tudtuk meg a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetőjétől. Elekes Zoltán elmondta, az említett törvény már legalább két hónapja megjelent a Hivatalos Közlönyben, de
„Kellene hozni egy kormányhatározatot, hogy ez a törvény miként legyen alkalmazva a szociális területen, de ez még nem történt meg. Folyik a cirkusz azzal kapcsolatosan, hogy csak azok kapják, akik szociális intézményekben dolgoznak, és be kellett költözzenek, vagy mindenki részesül a juttatásban.
– foglalta össze a megválaszolatlan kérdéseket.
Elekes Zoltán az előzményekről elmondta, eredetileg – még májusban – 1150 lejes veszélyességi pótlékot hagyott jóvá a kormány a szociális rendszerben dolgozók egy része számára, majd eltörölték ezt, a parlament pedig 2500 lejes illetményről döntött, „de ezzel valószínűleg a kormány nem értett egyet”, mert a szabályozás alkalmazási normáit azóta se dolgozták ki.
Ekkor jött a juttatás módosítására vonatkozó parlamenti döntés,
– idézte fel a történteket a szociális és gyermekvédelmi igazgatóság vezetője, megjegyezve, hogy sajnos, politikai csatározások tárgyává vált a juttatás sorsa.
Hargita megyében több száz, a szociális rendszerben dolgozó alkalmazottat érint az említett intézkedés, nem csak állami intézményekben, illetve a polgármesteri hivatalok alkalmazásában álló dolgozókat, hanem például a Caritas, otthoni beteggondozási rendszerében dolgozókat is – mondta el Elekes Zoltán.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!