
Beöltözési procedúra. Órákon át maszkban, védőfelszerelésben kell végezniük a munkájukat
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
Vissza kellett fizetniük a csíki egészségügyi alkalmazottaknak azokat a juttatásokat, amelyet a járvány miatt bevezetett szükségállapot idején kaptak, miután az országos Számvevőszék jogtalannak minősítette azokat. A Hargita Megyei Közegészségügyi igazgatóság azonban megfellebbezte a Számvevőszék jelentését. Az országos jelentésben elmarasztalták a Maros Megyei Klinikai Kórházat is, szintén túlköltekezés miatt.
2020. augusztus 23., 10:302020. augusztus 23., 10:30
A Számvevőszék az elmúlt hónapokban azt vizsgálta, hogy hogyan költekeztek a polgármesteri hivatalok, közigazgatási és egészségügyi intézmények a koronavírus-járvány miatt bevezetett szükségállapot ideje alatt.
Mint kiderült, abban a nehéz és bizonytalan esetben a jól bevált módszerek, eszközök már nem állták meg a helyüket, ezért
A Számvevőszék csaknem kétszáz oldalas jelentése kitér arra, hogy milyen nehéz helyzetbe kerültek a koronavírusos betegek kezelésével megbízott kórházak és milyen árkülönbségekkel tudták beszerezni a létfontosságú védőfelszereléseket: maszkokat, kesztyűket, védőköpenyeket.
A jelentés példaként említi, hogy a Maros Megyei Klinikai Kórháznál a korábbi hónapokhoz képest
Egy azonos minőségű köpenyért volt amikor 42 lejt, máskor 98 lejt fizettek. A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban hasonló a helyzet, a keretszerződésben és a direkt vásárlásban szereplő összegek nagyon különböznek egymástól.
Egy egyszerű sebészmaszk ára a keretszerződésben 0,06 lej volt, de kénytelenek voltak esetenként 4 lejért is beszerezni.
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere, Konrád Judit a Székelyhonnak elmondta, hogy bár ők épp a koronavírus-járvány kitörésekor kötötték meg a versenytárgyalást követően az új keretszerződést, mert a korábbi lejárt, ám már akkor kijelentették a cégek, hogy a szerződésben szereplő árban nem tudnak fogyóeszközöket szállítani.
A termékek beszerzése minden esetben a közbeszerzési portál online katalógusából történt, figyelve arra, hogy a legolcsóbb terméket válasszuk, viszont voltak olyan esetek, hogy mielőtt az odaítélési procedúra véglegesítődött volna, a forgalmazó már nem tudott kiszolgálni.
– mondta Konrád Judit.
A jelentés leszögezi: országos szinten a szükségállapotban 54,7 millió eurót költöttek a plusz órák kifizetésére, a juttatásokra és az egészségügyi személyzet pénzbeli ösztönzésére. Ezeknek a juttatásoknak az odaítélését is vizsgálta a Számvevőszék .
A számvevőszék jelentése szerint a kórház vezetősége nem adhatott juttatást azért, mert az alkalmazottak, a járványra való tekintettel, szabadnapok és szabad hétvégék nélkül dolgoztak, és azért sem, mert megváltozott munkakörülmények között, tehát jóval nehezebb helyzetben kellett helytálljanak (holott egész nap maszkban, védőfelszerelésben végezték a munkájukat, folyamatos fertőzésveszélyben, éjjel- nappal, hosszított műszakban, családjuktól elválasztva hónapokon keresztül).
Konrád Judit szerint a Számvevőszék illetékesei úgy értékelték, hogy az év elején meghatározott, a nehéz körülményekre vonatkozó juttatásokat nem lehet megemelni, nem lehet a járványhelyzetre hivatkozni, mert egyik törvény sem szabályozta külön törvényben azt, hogy világjárvány van. „Pedig minden, az egészségügyi minisztériumtól érkezett átirat azzal kezdődött, hogy hogyan kell megelőzni és leküzdeni a koronavírus járványt. Külön törvényben nem szabályozták ezt, így nem lehetett a koronavírus világjárványra hivatkozva megemelni a nehéz munkakörülmények miatt biztosított pótlékot.
– fejtette ki.
Fotó: Árvai Károly/MTI
A Hargita Megyei Közegészégügyi Igazgatóságnál is vizsgálódott a Számvevőszék. Mint Tar Györgyitől, az intézmény igazgatójától megtudtuk, több kifogást is emeltek a pénzek elköltése kapcsán.
Kifogásolták a plusz órákat is, arra hivatkozva, hogy a munkatörvénykönyvnek erre szigorú előírásai vannak. De szintén a munkatörvénykönyvben van megszabva, hogy mennyi lehet a túlóra, ha járvány vagy más rendkívüli helyzet van. Köteleztek minket, hogy ezeket a pénzeket visszafizessük. Mi megóvtuk a döntést, mert úgy érezzük, hogy méltánytalanok ezek a döntések. Mi nagyon nehéz helyzetben kellett helytálljunk, és a járvány még nem járt le” – mondta az igazgató.
A juttatások témakörnél negatív példaként említette a jelentés a Maros Megyei Klinikai Kórházat is, ahol összesen 1,5 millió eurót osztottak szét, ezen a címen.
Maros megyében, a vizsgált időszakban egy különleges helyzet állt fenn, hiszen a prefektusi hivatal leváltotta az akkori igazgatót, és ideiglenesen, a szükségállapot idejére mást nevezett ki. Azóta az ideiglenes igazgató már újra csak urológus szakorvos, és a korábbi igazgató vezeti újra a Maros Megyei Klinikai Kórházat. Az egészségügyi intézményt a Maros Megyei Tanács tartja fent, ezért a tanácselnököt, Péter Ferencet kértük meg, hogy értékelje a számvevőszék jelentését.
Megjegyezném, hogy a Maros Megyei Klinikai Kórház a járványhelyzetben a többi kórházhoz képest is nagyon nehéz helyzetbe került, hiszen a szükségállapot idejére a prefektus leváltotta a kórházmenedzsert, és más menedzsert nevezett ki a helyére. Ezt a felelőtlen cserét ráadásul a megyei tanács megkérdezése és beleegyezése nélkül tette meg a prefektus. Az általa kinevezett menedzser hajtotta végre a szóban forgó beszerzéseket” – összegezett Péter Ferenc.
A román haditengerészet aktív és hiteles partner, amely biztonságot és stabilitást nyújt a NATO dél-keleti szárnyán – hangsúlyozta Mihai Panait altengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnöke szombaton Konstancán, a román haditengerészet napján.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
1 hozzászólás