
A bővülő szolgáltató nemrégiben új helyszínre költöztette ügyfélszolgálati irodáját
Fotó: Gergely Imre
Kibővítették a tevékenységi körét, így ezután már a tömbházakon belül is végezhet munkálatokat a közműszolgáltatások javításának céljával a gyergyószentmiklósi szolgáltató vállalat. Emellett az esővízhálózat működtetésének is a cég lesz a gazdája.
2020. augusztus 25., 15:552020. augusztus 25., 15:55
Miután a távfűtést szolgáltató vállalatra bízták az ivóvíz- és csatornaszolgáltatást is – és így Helyi Hő-, Ivóvíz és Csatornaszolgáltató Közművé bővült –, az önkormányzati tulajdonú cég feladatkörét újabb öt tevékenységgel bővítették ki. Ezek mindegyike a fűtéshez, ivóvízellátáshoz vagy csatornázáshoz kötődik, viszont lehetőséget ad a cég szakembereinek, hogy ha szükséges, akkor a tömbházakon belül is közbeavatkozzanak, ha ez szükséges lesz valamelyik szolgáltatás minőségnek javítása érdekében.
Amint a képviselő-testület legutóbbi ülésén Nagy Zoltán polgármester elmondta, a szolgáltató a különböző szükséges hatósági engedélyek beszerzése után jogosult lesz a vízórák, hőhozammérők és a költségmegosztó készülékek fel- és leszerelésére, illetve kicserélésére. Ugyanakkor, lehetősége lesz a cégnek arra is, hogy ilyen eszközöket forgalmazzon, azaz tőle lehessen beszerezni ezeket.
A legfontosabb változás azonban – amely a legtöbb fogyasztót érintheti –, hogy
Egy másik feladattal is megbízták a céget: ezután az ő hatáskörükbe kerül a városi esővíz-elvezető hálózat működtetése és karbantartása is. Amint a polgármester ismertette, ennek 30 év után most lesz először gazdája, hiszen ezidáig a ’70-es és ’80-as években kiépített hálózat működtetése gyakorlatilag senkihez nem tartozott. A szolgáltató mindemellett ezután szennyvízbegyűjtést és -elszállítását is folytathat.
Az önkormányzat egy másik döntésével a Helyi Hő-, Ivóvíz és Csatornaszolgáltató Közműnek adott használatba a telephelye közelében található két telket is. Egyikre uniós pályázati forrásokból zárt, födött nyersanyagtárolót, valamint hamutárolót terveznek építeni. A másik telek az egykori kertészet területét jelenti, amit ezután a cég hasznosít, de ennek köszönhetően nyílik lehetőség arra is, hogy a kazánházhoz érkező szállítójárműveknek jobb bejárást biztosítsanak.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás