A védőoltások intenzívebb immunválaszt váltanak ki a szervezetben, mint a koronavírus-fertőzés, ezért várhatóan hosszabb ideig is tart majd a vakcinával történő immunizálás során kialakuló védettség. Akik átestek már a fertőzésen és beoltatják magukat, azoknak a szervezete termeli a legtöbb antitestet.
Tíz, koronavírussal fertőzött személyt nyilvánítottak gyógyultnak az elmúlt 24 órában Hargita megyében, miközben tizenegy új beteget regisztráltak.
Meghosszabbította a pénztár nyitvatartási idejét a gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Csatornaszolgáltató Közmű, illetve más lehetőségeket is biztosítanak a számlák rendezésére a járványhelyzetre való tekintettel. Mint hangsúlyozták, ajánlott odafigyelni a kifizetési határidőkre.
Sokan vannak, akiknek különböző okokból nehézséget jelent a koronavírus elleni oltásra regisztrálni, számukra nyújt segítséget az EMSZ is. Három megyében fordulhatnak hozzájuk az emberek.
A Hargita Megyei Vészhelyzeti Bizottság rendelete értelmében február 22. és 26. között a megye 423 tanintézetéből 366-ban az első forgatókönyv szerint zajlik jövő héttől az oktatás, vagyis minden diák a jelenléti oktatás szerint tanul, az előírt óvintézkedések betartásával.
Eljárás indult négy Neamț megyei férfi ellen, miután a Facebookon nyilvánosságra került egy videó, amelyen látható, amint a férfiak négy medvebocsot szednek ki egy barlangból. A Hargita és Neamț megyei rendőrség együtt folytat nyomozást az ügyben.
Tíz, koronavírussal fertőzött személyt nyilvánítottak gyógyultnak az elmúlt 24 órában Hargita megyében, miközben huszonnégy új beteget regisztráltak.
Fordulat következett be Gyergyószentmiklós gyilkostói területeit hasznosító Monturist cég sorsának ügyében. Míg eddig az önkormányzati képviselő-testület egyhangúan a felszámolást támogatta, most az RMDSZ többség megmentené.
Több emberhez is eljuthatnak ajánlataikkal és gyorsan tudnak közvetíteni a leendő turisták és a szállásadók, programajánlatokat összeállítók között – legalábbis ezt remélik az idén első alkalommal online tartott országos turisztikai vásártól a Visit Maros Egyesület képviselői.
A véradók száma jelentősen csökkent, az igényléseké pedig folyamatosan növekszik Hargita megyében. A Hargita Megyei Vérközpont vezetősége véradásra ösztönzi az embereket – számol be az Agerpres hírügynökség.
Huszonhárom koronavírussal fertőzött személyt nyilvánítottak gyógyultnak az elmúlt 24 órában Hargita megyében, miközben kilenc új beteget regisztráltak.
Nem minden esetben használják szabályosan a nemrég kialakított kétsávos körforgalmat a csíkszeredai Ligat-híd keleti lábánál, éppen ezért akár balesetveszélyes is lehet. A kérdés, hogy indokolt-e a két közlekedési sáv egy ekkora méretű körforgalomban.
Csupán négy tanintézmény öt csoportja, osztálya volt kénytelen áttérni online oktatásra Hargita megyében a második félév kezdete óta – közölte a Hargita Megyei Tanfelügyelőség.
A 100. születésnapját ünnepelte február 17-én a gyergyóújfalvi Gáll Márton. Marci bácsi jó egészségben és jó kedéllyel fogadta köszöntőit. Örült a mi látogatásunknak is, hiszen 100 esztendősen sem mond le régi szokásáról: minden nap végigolvassa a Székelyhon napilapot.
Huszonegy koronavírussal fertőzött személyt nyilvánítottak gyógyultnak kedd óta Hargita megyében, miközben tizenhat új beteget regisztráltak.
Alig kezdődött el a második iskolai félév, máris panaszok vannak a tej-kifli program termékeire Gyergyószentmiklóson. Két évvel ezelőtt is hasonló problémák voltak, akkor Hargita Megye Tanácsa felbontotta a szerződést a péktermékeket szállító tordai céggel.
Drasztikusan csökkent a lóállomány Hargita megyében az elmúlt években, a mezőgazdasági gépek folyamatosan veszik át az igavonók helyét. Tavaly fertőző betegség nem tizedelte az állományt, de 2019-ben öt megbetegedés is történt, ezért fontos az évente kötelező vérvizsgálat és oltás a lovak esetében.
Leggyakrabban különböző szolgáltatásokra vonatkozóan fordultak panasszal a fogyasztóvédelmi felügyelőséghez a Hargita megyeiek tavaly. A hatóság által kiszabott pénzbírságok összértéke elmaradt az azt megelőző esztendőben kirótt büntetések értékétől, de a befizetett bírságok összértéke nőtt.
A megnövekedett tesztelés ellenére is csak csekély mértékben emelkedett az új fertőzések száma kedden Hargita megyében, haláleset viszont több napos kihagyást követően ezúttal történt a térségben. A fertőzöttségi arány már negyedik napja változatlan.