
Intenzívebb immunválaszra serkentik a szervezetet a védőoltások, mint a koronavírus-fertőzés
Fotó: Gov.ro
A védőoltások intenzívebb immunválaszt váltanak ki a szervezetben, mint a koronavírus-fertőzés, ezért várhatóan hosszabb ideig is tart majd a vakcinával történő immunizálás során kialakuló védettség. Akik átestek már a fertőzésen és beoltatják magukat, azoknak a szervezete termeli a legtöbb antitestet – tudtuk meg Fejér Szilárd kémikus-kutatótól, akivel a vírus brit mutációja által jelentett fenyegetésről is beszéltünk.
2021. február 21., 09:342021. február 21., 09:34
A hónapokkal korábbi bizonytalan fejtegetésekkel szemben egyre megalapozottabb információk jelennek meg a koronavírus-fertőzésen átesettek szervezetében kialakuló védettségről, de
Mennyi ideig tart a fertőzés következtében kialakuló, illetve a védőoltások által kiváltott védettség és milyen különbségek vannak a két immunválasz között? – erről kérdeztük Fejér Szilárd kémikus-kutatót, a sepsiszentgyörgyi Pro Vitam diagnosztikai laboratórium vezetőjét.
Egy nagyobb pácienspopuláció bevonásával elvégzett kutatás eredménye szerint a koronavírus-megbetegedésen átesettek legalább nyolc hónapig védettek lesznek a vírussal szemben.
– jelentette ki Fejér Szilárd. „Amit mi látunk az, hogy akik viszont átestek a fertőzésen és úgy oltatták be magukat, azoknál még több termelődik.
– ismertette tapasztalataikat a szakember, kitérve arra is, hogy éppen ezért ajánlott azoknak is beoltatniuk magukat, akik már átestek a megbetegedésen. Utóbbiak még hosszabb védettséget szerezhetnek ezáltal. Ennek az időtartamáról még nincsenek tudományos adatok, de a becslések szerint
Egyébként a fertőzés következtében is minden beteg szervezetében kialakul a védettség, ez mégis egyénenként eltérő, hiszen nem egyformán működik a páciensek immunrendszere. Volt ugyan az egyik nagy országos magán egészségügyi hálózatnál két olyan páciens, akiknek a szervezete a vizsgálatok szerint nem termelt elég antitestet, de ezzel kapcsolatban Fejér Szilárd rámutatott arra is, hogy pontosan még nem tudni, mennyi az elegendő, erre vonatkozóan még nincsenek tudományos megállapítások.
– magyarázta.
Fotó: Mohai Balázs/MTI
A védőoltásokat az eredeti vírus tüskefehérjéje ellen fejlesztették ki, tehát úgymond a tavalyi vírusra, „most viszont az a gond, hogy megjelent a brit és a dél-afrikai változat, tehát vannak már különböző variánsok, amelyek kikerülhetik az immunválaszt – akár a betegség utáni, akár a vakcina utáni immunválaszt”. Jó hír viszont, hogy
– tudtuk meg Fejér Szilárdtól.
A kémikus-kutató egyébként a brit mutációval kapcsolatban kérdésünkre elmondta, az fertőzőképesebb, mint az eredeti vírus, vannak olyan kutatások is, amelyek szerint
Fotó: Mónus Márton/MTI
Ezt egyelőre csak a statisztikai adatok mutatják, de lehet, hogy csak azért, mert akkor éppen jobban le volt terhelve a brit egészségügyi rendszer – mutatott rá a bizonytalanság okára a szakember. Azt viszont hangsúlyozta, hogy tartani mindenképp kell ettől a vírusmutációtól, ezért
Noha nem végeznek sok speciálisan a brit mutáció azonosításra irányuló laborvizsgálatot – úgynevezett szekvenálást –, „de úgy néz ki, hogy ami nálunk gyanús, arról be is igazolódik, hogy az angol vírusvariáns” – hívta fel a figyelmet a kémikus-kutató, azt is elmondva, hogy a környező, illetve közeli – Kovászna, Maros, Kolozs – megyékben egyaránt találtak már gyanús eseteket.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!