Hogyan adhatjuk el, esetleg vásárolhatunk törvényesen használt autót vagy ötezer lejnél értékesebb ingóságot a készpénzhasználattal kapcsolatos új jogszabály értelmében? Erre adunk választ a novembertől életbe lépő törvény részletének kivesézésével.
Elfogadta a kormány keddi ülésén az építőipari, mezőgazdasági és élelmiszeripari minimálbér emeléséről szóló sürgősségi rendeletet.
Az Ahold Delhaize megvásárolja az egyik legnagyobb romániai kiskereskedelmi vállalatot, a Profi Rom Foodot – tudatta a romániai gazdasági sajtó a holland-belga cég közleménye alapján.
Mezőgazdasági munkás Belgiumban, vízvezeték-szerelő Észtországban, másodkapitány Hollandiában vagy kiállításiberendezés-tervező Olaszországban – kevesen tudják, de külföldi munkaajánlatai is vannak a munkaerő-elhelyező és szakképző ügynökségnek (ANOFM).
Lehet, hogy az adóhivatalt senki sem szereti, a Kovászna megyei ANAF-nál viszont elégedettek a megye vállalkozóival, mert jobbára rendes adófizetőknek bizonyulnak. Akik pedig nem, azoknak a javait lefoglalják és árverésre bocsátják. De hogyan csinálják?
A kormány pénteki ülésén 90 nappal meghosszabbította az alapélelmiszerek árrésének korlátozását, és bővítette a korlátozott árú termékek listáját – írja az Agerpres hírügynökség a mezőgazdasági minisztérium tájékoztatására hivatkozva.
A Csíki Vállalkozók Egyesülete nyolcadik alkalommal szervezi meg a Fiatal Vállalkozók Fórumát október 26-án, amikor fiatal vállalkozók és vállalkozni vágyók kapnak hasznos tanácsokat, főként gazdasági kérdésekben.
Az áprilisban becsült 2,4 százalékról 2,2 százalékra rontotta a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a világgazdasági kilátásokról szóló kedden közzétett jelentésében a Nemzetközi Valutaalap.
Van pénze az államnak a fizetésekre és a nyugdíjakra, a pénzügyminisztériumnak jelenleg egy csaknem 12 milliárd lejes tartaléka van – nyilatkozta szombaton Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Kissé kampányízűre sikeredett a mezőgazdasági miniszter látogatása a marosludasi cukorgyárban, ahol végig párttársa, a PSD-s Dumitriţa Gliga Maros megyei képviselő társaságában mutatkozott. Azt ígérte, megpróbálnak minél többet segíteni a mezőgazdászokon.
Október elsejétől tíz százalékkal, 3000 lejről 3300 lejre nő a bruttó minimálbér. Az erre vonatkozó határozatot csütörtökön fogadta el a kormány – írja az Agerpres hírügynökség.
Ezt kimondottan az édesszájúaknak ajánlom, mert az a kategória, amiből lehet repetázni. Fehérje- és a magas rozstartalma miatt kiváló reggeli, laktató energiabomba.
A bankokra két évre kivetett 2 százalékos árbevétel-arányos adó 350 millió lej, az olaj- és földgázipari vállalatokra kivetett, forgalmuk 0,5 százalékának megfelelő többletadó pedig további 600 millió lej többletbevételt biztosítana az államkasszának.
Csütörtöki ülésén sürgősségi rendeletet fogad el a kormány a minimálbér 3300 lejre emeléséről – jelentette be szerdán a miniszterelnök.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) rontotta Románia gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését: az idén a román bruttó hazai termék (GDP) 1,8 százalékos növekedésére számít – közölte a Mediafax a bank őszi előrejelzését ismertetve.
Szinte minden állami alkalmazott megnyugodhat és hátra dőlhet, ugyanakkor a kulturális intézményeket féltő óriásmolinókat is el lehet távolítani, a kormányfő ugyanis egy teljesen kilúgozott deficitcsökkentő tervet ismertetett a parlamenttel.
A közpénzek pazarlásának csökkentése a célja azoknak a adóügyi és költségvetési intézkedéseknek, amelyekért a kormány felelősséget vállal a parlament előtt, a törvénytervezet ugyanakkor véget vetne „az erősek és gazdagok érinthetetlenségének”.
A Covid által megkínzott gazdaság nagyon ki volt már éhezve egy nyugodtabb időszakra, így a 2022-es évre a várakozásaiban mindenki a koronavírus-járvány utáni újjáépítés évére tekintett. Azonban ez a valóságban egyáltalán nem így alakult.
Közzétette kedden honlapján a pénzügyminisztérium a Románia hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságát szolgáló intézkedések törvénytervezetét, amelyért a kormány felelősséget készül vállalni a parlament előtt – írja az Agerpres hírügynökség.