Már több mint félszáz áldozata van a koronavírusnak

Már több mint félszáz áldozata van a koronavírusnak

Kínában vasárnapra 56-ra emelkedett a tüdőgyulladást okozó koronavírus halálos áldozatainak a száma, összesen 1975 fertőzéses esetet jegyeznek – jelentették be az ottani egészségügyi hatóságok. Eközben Kanadában is bejelentették az első fertőzésgyanús esetet.

Egyre többen töltik egzotikus helyen az év utolsó napját

A szilveszterezési szokások, ha nem is egyik évről a másikra, de folyamatosan változnak, már a tíz évvel ezelőttiekhez képest is másképp búcsúztatja az óévet a többség, nem is beszélve a húsz-harminc évvel ezelőttiekről.

Egyre többen töltik egzotikus helyen az év utolsó napját
2019. december 20., péntek

Itthon Otthont Teremtünk – volt mit ünnepelni (x)

Nemcsak lehetőséget, hanem hagyományt is teremt a Clearservice: idén ismét megtartották az Itthon Otthont Teremtünk évzáró partit, amelyre az otthonteremtők összes részvevőjét elhívták.

Itthon Otthont Teremtünk – volt mit ünnepelni (x)
2019. november 28., csütörtök

Még mindig keveset tudunk Petőfi halálának körülményeiről

Kamarakiállítás nyílt a segesvári harctéren folytatott régészeti kutatásokról Ki mondaná, hogy e hely csatatér? címmel szerdán Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM).

Még mindig keveset tudunk Petőfi halálának körülményeiről
2019. november 26., kedd

Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-gálán

Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-díj gálán hétfőn este: Gera Marinának ítélték a legjobb színésznő kategóriában a díjat. A színésznőt a Szász Attila rendezte, Örök tél című film főszerepében nyújtott alakításáért ismerték el.

Magyar győzelem is született a Nemzetközi Emmy-gálán
2019. november 24., vasárnap

Csak elrontjuk a termőföldet a műtrágyázással és szántással

Kővári Gábor Mihály és Iván Róbert, Mérgezett föld című tudományos-ismeretterjesztő filmjének megszólalói szerint az ipari mezőgazdaság teljesen tönkreteszi a termőföldeket, amik elveszítik termőképességüket és így hasznavehetetlenné válnak.

Csak elrontjuk a termőföldet a műtrágyázással és szántással
2019. november 22., péntek

Budapesten is dobbanthatnak a székelyföldi fiatal vállalkozások

Okos szállodát tervező szakember, mikrozöldeket termesztő fiatalok, gyermekek szórakoztatását is biztosító vállalkozó és az online piaccal foglalkozó kis cég mutatkozott be pénteken Marosvásárhelyen, a startup vállalkozásoknak megszervezett Be smart Székelyföld nevű vetélkedőn.

Budapesten is dobbanthatnak a székelyföldi fiatal vállalkozások
2019. november 18., hétfő

Rangos elismerésben részesültek a Székelyhon.ro munkatársai Budapesten

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum megalakulásának 101. évfordulója alkalmából tartott hétfői ünnepségen nyitották meg a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum gyűjteményéből összeállított Lészen ágyú című kiállítást Budapesten. Az eseményen többen is elismerésben részesültek

Rangos elismerésben részesültek a Székelyhon.ro munkatársai Budapesten
2019. november 05., kedd

Mexikói esettanulmány-versenyen értek el második helyezést erdélyi diákok

Második helyezést értek el egy mexikói nemzetközi esettanulmány-versenyen a Gazdasági Tanácsadó Klub és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának magyar tagozatos hallgatói.

Mexikói esettanulmány-versenyen értek el második helyezést erdélyi diákok
2019. november 05., kedd

A valóságban jóval több szülő dolgozhat külföldön, mint amennyit a hivatalos adatok mutatnak

A hivatalos adatok szerint mintegy másfél ezer Hargita megyei gyereknek dolgoznak külföldön a szülei, esetenként mindkettő, de a megyei gyermekvédelmi igazgatóság vezetőjének feltételezése szerint a valóságban lényegesen magasabb a külföldön dolgozó szülők száma.

A valóságban jóval több szülő dolgozhat külföldön, mint amennyit a hivatalos adatok mutatnak
2019. október 29., kedd

Szakmai hétvégét és továbbképzést tartanak külhoni magyar egyetemistáknak

A magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága „A mi történetünk” címmel szakmai hétvégét és továbbképzést szervez külhoni magyar főiskolai és egyetemi hallgatók számára.

Szakmai hétvégét és továbbképzést tartanak külhoni magyar egyetemistáknak
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Felidézték a hadba hívás pillanatait
Megnyitás

Felidézték a hadba hívás pillanatait

Besorozták az újoncokat a huszár zászlóaljakba szombaton Mikóújfaluban, de több más faluban is folyt a toborzás. Igaz, ez csak jókedvű és tiszteletteljes hagyományőrzés, az 1848-as forradalom idején zajló események újrajátszása volt, melyre a jubileumi, X. Háromszéki Huszártoborzó keretében került sor. A hagyományőrzők az idei toborzót a gidófalvi születésű Czetz János honvédtábornok emlékének ajánlják.

2019. október 25., péntek

Interaktív világtérképen a magyarsághoz köthető emlékhelyek

A világ különböző fertályain fellelhető, magyarsághoz köthető emlékhelyeket mutatja meg egy interaktív térképen a Hungarikumokkal a világ körül csapata.

Interaktív világtérképen a magyarsághoz köthető emlékhelyek
2019. október 23., szerda

Attila örökösei: A hunoktól az Árpád-házig címmel nyílt kiállítás Budapesten (x)

Bemutatkozik a Magyar-Turán Alapítvány tudományos gyűjteménye: a tárlat a Magyar Természettudományi Múzeumban november 15-ig tekinthető meg. A kiállítás arra a kérdésre keresi a választ, hogy a régészeti adatok, az antropológiai kutatások, genetikai vizsgálatok merre mutatnak a magyarság eredetkutatásában a XXI. században.

Attila örökösei: A hunoktól az Árpád-házig címmel nyílt kiállítás Budapesten (x)
2019. október 09., szerda

Elhunyt Vekerdy Tamás

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Vekerdy Tamás pszichológus, író, a Waldorf-pedagógia egyik fontos magyarországi képviselője. A halálhírt Vekerdy Tamás hivatalos Facebook-oldalán tudatták.

Elhunyt Vekerdy Tamás
Elhunyt Vekerdy Tamás
2019. október 09., szerda

Elhunyt Vekerdy Tamás

2019. október 02., szerda

A csíksomlyói Szűz Máriát ábrázoló kerámiaszobrot adott ajándékba Szász Jenő Ferenc pápának

Megköszönte a Szentatya erdélyi látogatását, és a csíksomlyói Szűz Máriát ábrázoló kerámiaszobrot adott ajándékba Ferenc pápának Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke a pápai audiencián szerdán.

A csíksomlyói Szűz Máriát ábrázoló kerámiaszobrot adott ajándékba Szász Jenő Ferenc pápának
2019. szeptember 14., szombat

Erőszakos rablók azonosításában kéri a rendőrség a lakosság segítségét

A lakosság segítségét kéri a Román Rendőrség három férfi azonosítására, akiket a holland hatóságok keresnek egy Amsterdamban elkövetett rablás miatt.

Erőszakos rablók azonosításában kéri a rendőrség a lakosság segítségét
2019. szeptember 09., hétfő

Ég az Amazonas: van okunk az aggodalomra?

Az Amazonas-medence trópusi erdőtüzei hónapok óta pusztítanak, a kár jelentős, hiszen már műholdfelvételeken is jól kirajzolódnak az érintett területek. De indokolt a média hisztériája ezzel kapcsolatosan? Dr. Mara Gyöngyvér biomérnöki docens segítségével megpróbáltuk kideríteni, lehet-e okunk aggodalomra.

Ég az Amazonas: van okunk az aggodalomra?
Ég az Amazonas: van okunk az aggodalomra?
2019. szeptember 09., hétfő

Ég az Amazonas: van okunk az aggodalomra?

2019. augusztus 23., péntek

Szeptember 4-én indul az első, kétnyelvűen feliratozott Hargita vonat Budapestről

Szeptember 4-én, magyarországi idő szerint 7 óra 40 perckor indul útnak az első, kétnyelvűen feliratozott Hargita vonat Budapestről, Brassó irányába – tájékoztatott Vujity Tvrtko újságíró, aki az első kétnyelvű vasúti táblát is megmutatta.

Szeptember 4-én indul az első, kétnyelvűen feliratozott Hargita vonat Budapestről

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye