A romániai magánnyugdíjalapok vagyona június végén elérte a 246,2 milliárd lejt, 39 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbi szintet – közölte csütörtökön a Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (ASF) elnöke, Alexandru Petrescu.
Kevesebb mint 24 óra alatt két súlyos csapás ért egy Sajómagyaróson élő családot: az anya és két kislánya szerdán közúti balesetet szenvedett, csütörtök reggel pedig kigyulladt a bérelt házuk.
Olyan mosdóhelyiséget mutat be az Europol rendőri szakszervezet, amelyet a megosztott képeken látható állapotban kell használnia a Teleorman Megyei Rendőr-főkapitányság két szervezeti egységének is.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön a Szociáldemokrata Párttal (PSD) kezdte meg tárgyalásait a kormányprogramról és a kabinet beiktatásához szükséges parlamenti többség kialakításáról.
Az áram- és földgázszolgáltatókat ezentúl színkódokkal is osztályozzák annak alapján, hogyan kezelik ügyfeleik panaszait – tájékoztatott csütörtökön az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE).
A Concordia Munkáltatói Szövetség és a Romániai Közúti Fuvarozók Országos Szövetsége azt kéri a parlamenttől, hogy sürgősségi eljárásban függessze fel a rendszer teljes működőképessé válásáig a TollRo útdíjrendszerhez kapcsolódó bírságokat.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) első alelnöke, Corneliu Ștefan ellenzi, hogy a saját fogyasztásra szánt drogok birtoklása bűncselekmény helyett szabálysértésnek minősüljön.
A bukaresti törvényszék szerdán megalapozatlannak találta és elutasította Călin Georgescu kérelmét, amellyel mogoșoaiai villája zár alá vételének feloldását kérte. A határozat jogerős.
Három medve támadt rá egy férfire kedden a Hunyad megyei Puj községhez tartozó Fégyéren, amikor megpróbálta megmenteni a vadállatok által megtámadott tehenét.
Terrorista célú fenyegetés gyanújával őrizetbe vette szerdán a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Cosmin Tudorant, aki tavaly Bukarestben bántalmazott egy bangladesi futárt.
Csütörtökön 12 óra 30 perckor megnyitják a közúti forgalom előtt a Máramarossziget közelében épült, Romániát Ukrajnával összekötő új Tisza-hidat és határátkelőt.

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter pénteken.
A Călin Georgescu előzetes letartóztatását elrendelő bírák szerint a volt elnökjelölt arra készült, hogy elhagyja Romániát és kivonja magát a büntetőeljárás alól.
Befogadhatatlanként elhárította a román alkotmánybíróság szerdán azt az alkotmányossági óvást, amelyet a bírák és ügyészek felhalmozott bérhátralékainak kifizetése ügyében terjesztett be az Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök vezette kormány.
A kilométerarányos útdíjrendszer (TollRo) bevezetése az előzetes számítások szerint mintegy 10-25 százalékkal emelheti a belföldi fuvarozás díját.
A képviselőházban szerdán döntő házként elfogadott törvényjavaslat szerint a motorkerékpárok és segédmotoros kerékpárok (robogók) a tömegközlekedésnek fenntartott forgalmi sávokon is közlekedhetnek.
A képviselőház szerdán döntő házként elfogadta azt a törvényt, amely háztartásonként évi 50 literről 200 literre emeli a saját fogyasztásra készített hagyományos alkoholos italok jövedékiadó-mentes mennyiségét.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zár alá helyezték Călin Georgescu bankszámláit az 1,1 millió eurós csalással kapcsolatos ügyben.
Az idei második negyedévben 10 204 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 8 százalékkal több, mint az előző három hónapban – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).