Szándékosan gázolta el az áldozatokat a részeg fiatal?

Minősített emberölés gyanújával emeltek vádat egy 16 éves fiatal ellen, aki január elején ittas állapotban láncbalesetet okozott, amelynek során két személy meghalt és további négy súlyosan megsebesült.

Tervezet: megtiltanák, hogy energiaitalokat vásárolhassanak a kiskorúak

Az egészségügyi minisztérium közvitára bocsátott egy határozattervezetet, amely megtiltaná az energiaitalok árusítását automatákban és 18 évnél fiatalabb személyek számára.

Tervezet: megtiltanák, hogy energiaitalokat vásárolhassanak a kiskorúak
2018. június 18., hétfő

Újra megjelennek az utakon a Google Street View autói – felújítják az utcaképeket

Ezen a nyáron visszatérnek Romániába a Google Street View gépkocsijai, hogy felújítsák a Google Maps térképeinek utcaképeit – tájékoztat a vállalat hétfői közleménye.

Újra megjelennek az utakon a Google Street View autói – felújítják az utcaképeket
2018. június 18., hétfő

Nem aprózta el, de a rendőrség sem: 276-tal hajtott az autópályán, meg is büntették rendesen

Egy hét alatt 69 gépjárművezetőt ért tetten a rendőrség, amint 180 km/órás sebességnél gyorsabban hajtott az autópályán – írja az Agerpres hírügynökség.

Nem aprózta el, de a rendőrség sem: 276-tal hajtott az autópályán, meg is büntették rendesen
2018. június 18., hétfő

Kedden teszik közzé a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgájának eredményét

Kedden 12 óráig teszik közzé a nyolcadikosok országos képességfelmérő vizsgájának eredményeit.

Kedden teszik közzé a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgájának eredményét
2018. június 18., hétfő

Hétfő estig záporokra, zivatarokra lehet számítani

Záporok, zivatarok várhatók hétfő estig az ország egész területén – tájékoztat az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM).

Hétfő estig záporokra, zivatarokra lehet számítani
2018. június 18., hétfő

Vásárolt 183 lejre, május 5-én? Ha igen, van egy jó hírünk

A 2018. május 5-én kibocsátott, 183 lej értékű pénztárszalagok bizonyultak nyerőnek a vasárnap tartott nyugtalottó-sorsoláson.

Vásárolt 183 lejre, május 5-én? Ha igen, van egy jó hírünk
2018. június 17., vasárnap

Kocsmák és éttermek, ahol egy hónapig szinte minden a fociról szól

A legtöbb csíkszeredai kávézó, étterem és kocsma készült a labdarúgó-világbajnokságra: szélesvásznú kivetítőkkel, nyereményjátékokkal, tippversenyekkel, speciális menükkel és hideg sörrel várják a vendégeket az egy hónapos torna alatt.

Kocsmák és éttermek, ahol egy hónapig szinte minden a fociról szól
2018. június 17., vasárnap

„A medvékkel való együttélés modern lehetőségeinek kiaknázását” hiányolja a képviselő

Adina Vălean európai parlamenti képviselő szerint elfogadhatatlan, hogy Romániában más megoldás hiányában kilövik a medvéket.

„A medvékkel való együttélés modern lehetőségeinek kiaknázását” hiányolja a képviselő
2018. június 17., vasárnap

Több mint 17 ezer gyermeknek mindkét szülője külföldön dolgozik

Az elmúlt év végén 17 425-re volt tehető azon romániai gyermekek száma, akiknek mindkét szülőjük külföldön dolgozik – közölte az országos gyermekjogvédelmi és örökbefogadási hatóság (ANPDCA) az Agerpres hírügynökséggel.

Több mint 17 ezer gyermeknek mindkét szülője külföldön dolgozik
2018. június 17., vasárnap

Árvízkészültség van érvényben több megyében

14 megyére másodfokú, 34 megyére elsőfokú árvízkészültséget rendelt el az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA).

Árvízkészültség van érvényben több megyében
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Az idő és a történelem viharaival dacol a gelencei Szent Imre-templom
Megnyitás

Az idő és a történelem viharaival dacol a gelencei Szent Imre-templom

Az orbaiszéki Gelence műemlék temploma Székelyföld egyik legismertebb építészeti kincse, idegenforgalmi nevezetessége. A 13. század első felében, nem sokkal a tatárjárás után épült (újjá), azóta dacol az idő és a történelem viharaival.

2018. június 17., vasárnap

Kisebb földrengés volt Vrancea megyében

A Richter-skála szerinti 3,7-es erősségű földrengést észleltek vasárnap 0 óra 40 perckor Vrancea megyében – tette közzé honlapján az országos földfizikai intézet (INFP).

Kisebb földrengés volt Vrancea megyében
Kisebb földrengés volt Vrancea megyében
2018. június 17., vasárnap

Kisebb földrengés volt Vrancea megyében

2018. június 16., szombat

Személyautót sodort el a vonat

Személyautót sodort el szombaton a Szatmár megyei Reszege és Nagyvárad között közlekedő személyvonat. Senki nem sérült meg.

Személyautót sodort el a vonat
Személyautót sodort el a vonat
2018. június 16., szombat

Személyautót sodort el a vonat

2018. június 16., szombat

Sepsiszentgyörgy az állampolgári felelősség Las Vegasa az USR elnöke szerint

Az állampolgári felelősség Las Vegasának nevezte Sepsiszentgyörgyöt a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke. Dan Barna a Büntetőügyesek nélküli közéletet kampány támogatására látogatott Kovászna megyébe.

Sepsiszentgyörgy az állampolgári felelősség Las Vegasa az USR elnöke szerint
2018. június 16., szombat

Négy ember életét követelte az autópályán bekövetkezett közúti tragédia

Súlyos baleset történt szombat reggel az A1-es autópályán, a Déva és Piski közötti szakaszon, ahol egy, a forgalommal szemben haladó jármű ütközött egy személyautóval és egy haszonjárművel.

Négy ember életét követelte az autópályán bekövetkezett közúti tragédia
2018. június 16., szombat

Számos településen okozott károkat a vihar – Maros megyét sem kímélte

6 megye 44 településén okozott károkat a kedvezőtlen időjárás az elmúlt 24 órában – jelenti a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Számos településen okozott károkat a vihar – Maros megyét sem kímélte
2018. június 15., péntek

Többrendbeli szexuális agresszió címén emeltek vádat a volt rendőr ellen

Vádat emelt pénteken a legfőbb ügyészség Eugen Stan ellen. Az előzetes letartóztatásban levő volt rendőrt 18 rendbeli szexuális agresszióval vádolják.

Többrendbeli szexuális agresszió címén emeltek vádat a volt rendőr ellen
2018. június 15., péntek

Újabb öt évig lesz a Versenytanács tagja Gyerkó László

További öt évig a Versenytanács tagja marad Gyerkó László. Klaus Johannis államfő pénteken írta alá a vonatkozó rendeletet.

Újabb öt évig lesz a Versenytanács tagja Gyerkó László

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye