Légi bemutató közben lezuhant egy Mig 21 Lancer típusú repülőgép a borceai légi bázis közelében szombaton.
Országszerte több mint 8500 bírságot róttak ki a rendőrök az elmúlt 24 órában, a közlekedésrendészet munkatársai 523 gépkocsivezetőnek vonták be a jogosítványát.
Robbanás történt a szombatra virradóan egy brassói tömbházban. A robbanást tűz követte, de senki nem sérült meg.
Európa-szerte kivonják a forgalomból a magyarországi Greenyard vállalat által csomagolt fagyasztott zöldségeket, miután több mintában is kimutatták a Listeria monocytogenes baktérium jelenlétét.
Esőre és viharokra vonatkozó figyelmeztetéseket bocsátott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyorssegélyben részesíti a kormány a júniusi és júliusi árvizek, földcsuszamlások és más rendkívüli időjárási körülmények miatt szükséghelyzetbe került családokat – az erről szóló határozatot csütörtöki ülésén fogadta el a kabinet.
Országszerte összesen 44 401 óvást nyújtottak be a vizsgázók a nyári érettségi eredményeinek közzététele után – derül ki a tanügyminisztérium összesítéséből.
Döntő kamaraként elfogadta csütörtökön a képviselőház azt a tervezetet, amelynek értelmében táblákkal kell jelezni a sebességmérő rendőrségi járművek jelenlétét a közutakon.
A jobbközép ellenzék és a DNA tiltakozása ellenére a bukaresti kétkamarás parlament szenátusa kedden elfogadta a Btk. módosítását. Noha egyetértenek néhány változtatással, az RMDSZ nem szavazta meg a Btk.-módosítást. Bíró Barna Botondot, az RMDSZ udvarhelyszéki elnökét kérdeztük.
Egy fél évvel halasztotta el az egészségügyi minisztérium azt a határozatot, hogy más megyében is kiválthatók az ingyenes és ártámogatott receptek és érvényesíthetők a beutalók.
Négy év veszteglés után újrakezdődhetnek a munkálatok a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtéren. Brassó Megye Tanácsa a napokban aláírta a kivitelezési szerződést 31,5 millió lej értékben a gördülőpályák, valamint a repülő parkoló-platform megépítésére.
Az orbaiszéki Gelence műemlék temploma Székelyföld egyik legismertebb építészeti kincse, idegenforgalmi nevezetessége. A 13. század első felében, nem sokkal a tatárjárás után épült (újjá), azóta dacol az idő és a történelem viharaival.
Az árvíz sújtotta közösségek támogatására dolgozott ki intézkedéscsomagot keddi operatív ülésén a kormány. Az intézkedések egy részét már a következő kormányülésen elfogadják.
Egy 49 éves férfi hunyt el kedden reggel, amikor vonattal ütközött a kisbusz, amelyet vezetett. A baleset a Szatmár megyei Domahida településen történt – írja az Agerpres hírügynökség a katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatására hivatkozva.
Három megyére másodfokú, nyolc megyére elsőfokú árvízkészültséget rendelt el az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfőn.
Országszerte felmelegedik a levegő hőmérséklete a következő napokban, a csúcshőmérséklet eléri a 31 Celsius-fokot is. A július 5-e és 15-e közötti időszakban csapadék várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn közzétett előrejelzéséből.
Nyolcvanöt éves korában elhunyt Joseph Seroussi szudáni származású üzletember, aki Romániában is tekintélyes birodalmat épített. A készruhaipar királyának is nevezett vállalkozó első romániai gyárát Székelyudvarhelyen vásárolta meg a '90-es évek elején.
Felgyújtotta magát vasárnap Buzăuban egy 21 éves fiatal, aki előzőleg szesszel öntötte le magát.
9 megyére másodfokú, 11 megyére elsőfokú árvízkészültséget rendelt el az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap.