Néhány óra eltéréssel két közúti baleset is történt a hétfői nap folyamán, mindkettőben megsérült egy-egy személy – olvasható a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
A lomtalanítás keretében régi bútorokat, matracokat, festményeket, állatketreceket, játékokat, ajtókat, ablakokat, tükröket, szőnyegeket és ablakrácsokat gyűjtenek.
Átmeneti vízhiány és nyomáscsökkenés várható csütörtök reggeltől délig a csíkszeredai Vörösmarty Mihály utcában.
Jóváhagyta a Tamási Áron Színház felújításának dokumentációját pénteki rendkívüli ülésén Sepsiszentgyörgy képviselő-testülete. A munkálat során visszaállítják az eredeti homlokzatot, a falak között a kor igényeinek megfelelő tereket alakítanak ki.
A premier előtti vetítéseken és az első hétvégén 15 helyszínen összesen 10 792 néző látta a Semmelweis filmet, ami ennek köszönhetően a román mozis nézettségi lista ötödik helyén indult – számol be közleményben A Vándormozi és a Taylor Projects.
Módosította a felsőház a kormány 2023/115-ös sürgősségi rendeletét, ennek köszönhetően pedig több mint 160 beruházás menekült meg, köztük számos kistelepülés projektjei – olvasható az RMDSZ közleményében.
További három kiskorút vettek őrizetbe Marosvásárhelyen a január 23-án történt súlyos bántalmazás miatt, amelynek során ököllel vertek és rugdostak egy 14 éves gyermeket a 16–17 évesek a parkban.
Sok gyermek küzd felső-légúti megbetegedésekkel ebben az időszakban. Az influenzajárvány kapcsán gyermekorvost kérdeztünk arról, mikor érdemes hozzá vinni a beteget, és mit javasol a szülőknek.
Kézdivásárhely önkormányzata partnereivel közösen idén is meghirdeti a hagyományossá vált Gábor Áron-szavalóversenyt, illetve a Zúg március-szónokversenyt. A két megméretés győztesei a március 15-i ünnepségen adhatják elő produkciójukat.
Vízszünet lesz Székelyudvarhely számos háztartásában és Felsőboldogfalván kedden reggeltől kora délutánig.
Lezárják az utat az autós forgalom előtt a csíkszeredai Szentkirály utcában kedden reggeltől kora délelőttig – derül ki Bors Béla alpolgármester felhívásából.
A színek nemcsak a hangulatunkat és a megjelenésünket tükrözik, hanem üzenetet is hordoznak a külvilág felé. A színtanácsadás segít megtalálni azokat az árnyalatokat, amelyek kiemelik természetes adottságainkat, és összhangban vannak személyiségünkkel. A piros erőt sugall, a zöld megnyugtat, a bézs bizalmat kelt.
Gyergyószentmiklóson már sok éve hagyománynak számít, hogy tavasz közeledtével a háztáji kertészkedők magbörzén cserélnek vetőmagvakat, és ilyenkor szakemberek is válaszolnak a kérdéseikre. Ez idén sem marad el.
A megfelelő minőségű lakóhely hiánya a gyökere minden további hátránynak – vonható le a következtetés a mélyszegénységben élő romák társadalmi befogadására vonatkozó stratégia alapján. A fő cél a hipergettók felszámolása, csakhogy ez nem lesz könnyű.
Noha több éve ismert, hogy a csendőrség kiképzőközpontot szeretne építeni Csíkszeredában, az ügyben nagy a csend. Mint megtudtuk, a korábban közfelháborodást kiváltó elképzelésről nem tett le rendfenntartó szervezet, de akadályokba ütközött.
Már jelentkezhetnek a sepsiszentgyörgyi városháza által kezdeményezett nyelvtanulási programra azok a városban élő, tanuló vagy dolgozó felnőttek, akik magyar vagy román szókincsüket gazdagítanák.
Egy építőtelepen találtak rá három lövedékre Kerelőszentpál és Mezőújfalu között – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Kovásznán felfüggesztett jogosítvánnyal vezető, Kézdivásárhelyen pedig autóvezetői engedéllyel nem rendelkező, illetve „visszaeső” ittas sofőrt értek tetten a hatóságok az elmúlt hétvégén.
Egyre több településen fogadta már el az önkormányzati testület a 2024-es helyi költségvetést, Székelyudvarhelyen viszont még nem is tárgyalták ezt a helyi képviselők. Annak jártunk utána, hogy mekkora összegről kellene dönteni, és ez mikor történhet meg.