A régiósítás is szóba került Kovászna megye tanácselnökének szerdai sajtótájékoztatóján. Mint elhangzott: Brassó, Kovászna és Hargita megye esetleges összeolvadásával 42,4 százalék magyar ajkú, 53,1 százalék román ajkú lakosság lenne.
Megtették már az első lépéseket, hogy befoghassák a Csíkszeredába, a megyei sürgősségi kórház környékére betévedt medvét – mondta el a Székelyhon megkeresésére Bors Béla, a hargitai megyeszékhely alpolgármestere.
Ha a címben is említett határidő szorítása egybeesik egy választási időszakkal, akkor csodák születhetnek – még a közigazgatásban is. A következőkben a hat székely (nagy)város 2023-as költségvetési megvalósításait elemezzük.
50. születésnapját ünnepli csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár. Ennek apropóján mosolynaplót és Könyvturit indítanak, villámcsődületre hívják az olvasókat, este pedig Reisinger János tart előadást Petőfiről.
Újabb lépés történt a csíkszéki tömegközlekedés átalakítása érdekében: kiírták a licitet 10 elektromos autóbusz vásárlására, amelyek jövő nyáron már beüzemelhetők lesznek, ha jól halad a folyamat.
Eltemették Ilyést, s vele együtt a telet is Alsósófalván: hamvazószerdán a farsangtemetők hagyományosan muzsikaszóval vonultak fel a faluban, több állomásnál megkínálták őket enni- és innivalóval, közben humoros jeleneteket mutattak be.
Egy személyautó és egy mezőgazdasági jármű balesetezett a háromszéki Gelencén, miután utóbbi sofőrje nem jelezte irányváltási szándékát. Mint kiderült, mindkét sofőr ittasan ült volánhoz, egyikük pedig több más törvénysértést is elkövetett.
Több mint tíz különféle pályázati kiírás válik elérhetővé ebben az évben a Vidéki Beruházások Finanszírozási Ügynökségénél (AFIR). Barti Tihamér az önkormányzati vezetők mellett a gazdálkodókat is biztatja, hogy éljenek ezekkel a lehetőségekkel.
A Hargita megyei tűzoltóság tűzszerészei szerdán végrehajtották az idei év első lőszerrobbantó akciójukat. A világháborús harcok alatt fel nem robbant, és az elmúlt három hónapban talált lőszereket semmisítettek meg.
Egyelőre nem ellenjegyezte Marosvásárhely költségvetését Ciprian Dobre, Maros megye prefektusa. Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere szerint egyszerűen arról van szó, hogy elkezdődött az önkormányzati választások kampánya.
A lomtalanítás keretében régi bútorokat, matracokat, festményeket, állatketreceket, játékokat, ajtókat, ablakokat, tükröket, szőnyegeket és ablakrácsokat gyűjtenek. A lomtalanítás március 3-ig tart.
Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.
Bár még sok minden nem végleges az idei, 31. sepsiszentgyörgyi városnapok programnaptárában, annyi biztos, hogy a rendezvénysorozatot április 23-28. között tartják, és azt is lehet már tudni, hogy a közkedvelt és bevált programok műsoron maradnak.
Halálos áldozatot követelő közúti baleset történt Marosvásárhelyen a Segesvári sugárúton, szerda délután.
Csíkszeredában, a megyei sürgősségi kórház környékén járt egy medve az elmúlt éjjel, a kórház környékén lévő szemeteskukák körül ólálkodott. Megpróbálják befogni a nagyvadat, de a kilövés sem kizárt.
Újabb kiskorút vett őrizetbe a rendőrség kedden, a január 23-án Marosvásárhelyen történt súlyos bántalmazás miatt, amelynek során ököllel vertek és rugdostak egy 14 éves gyermeket a 16–17 évesek a parkban.
Mozgásban vagyunk – értékelte az elmúlt három évet Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester, aki az idei költségvetésről szóló beszámolót kicsit kampánynyitónak is szánta, beszélve az elmúlt években egyre nagyobb mértékben lehívott uniós pénzekről.
Kiskorú sérelmére elkövetett szexuális agresszió gyanújával helyeztek előzetes letartóztatásba egy szatmárnémeti ortodox papot – írja az Agerpres hírügynökség a Máramaros és Szatmár Megyei Ortodox Püspökség szerdai közleményére hivatkozva.
Borcsa János Az idő kihívásai című, a Kriterion Könyvkiadónál megjelent kötetét mutatják be február 15-én, csütörtökön 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ szervezésében.