Jogosítvány és több forgalmi engedély bánta a sepsiszentgyörgyi közlekedésrendészetiek és a RAR szakembereinek legutóbbi közös ellenőrző akcióját.
Összesen öt európai uniós (EU) projekt önrészének finanszírozására venne fel 8 millió lejes hitelt a kincstártól a székelyudvarhelyi önkormányzat – a megvalósítások fontosságát szem előtt tartva támogatja a határozattervezetet az RMDSZ.
Petőfi születésének kétszázadik évfordulójához kötődve ötállomásos Petőfi-turné indul Erdélyben augusztus első felében.
Sikeresen pályázott a községvezetés, és már készülnek a műszaki tervek a homoródszentmártoni polgármesteri hivatal felújításához. Egyebek mellett energiahatékonnyá teszik az épületet, amely egy emelettel is bővülni fog.
Év eleje óta összesen mintegy kétszáz, az elmúlt héten kilenc alkalommal jelentették medve jelenlétét lakott területen vagy azok közelében Hargita megyében – közli a Hargita Megyei Csendőrfelügyelőség sajtóosztálya.
Aláírták a finanszírozási szerződést, az Anghel Saligny-program révén huszonnégy gyergyóditrói utca aszfaltozása valósul meg. Ha minden jól megy, augusztus második felében már nekikezdenek a munkának.
Meglehetősen viharvert állapotban találta a fogyasztóvédelem a tavasz végén elvégzett ellenőrzéseken a Hargita megyei vasútállomások egy részét, ám több probléma azóta se rendeződött, ugyanis a vasúttársaság hat esetben inkább perre vitte az ügyet.
Tűz ütött ki hétfőn este a Bögöz községhez tartozó dobói pékségben – tájékoztat a Hargita megyei tűzoltóság.
Évek óta húzódik Székelyudvarhelyen a szombatfalvi, valamint a bethlenfalvi útkereszteződések rendbetétele, a legnagyobb akadályokba az áramszolgáltató miatt ütközött a városvezetés.
Medve jelenlétére figyelmeztetik a csíkszeredaiakat RO-Alert üzenetben a hatóságok. A riasztás szerint a nagyvadat a Brassói úton, a Lukoil üzemanyagtöltő állomás közelében látták.
Több helyszínen szerveznek szúnyog- és kullancsirtást hétfőn este kilenc órától Székelyudvarhelyen – figyelmeztet a város polgármesteri hivatala.
A képernyőkkel teli világban ez a rendezvény az embereknek azt az egyre erősödő igényét elégíti ki, hogy két kezükkel teremtsenek valamit – foglalható össze az Erdélyi Mesterségek Ünnepének létjogosultsága. A marosvásárhelyi Várban hétvégén szervezett kétnapos eseményen jártunk.
Kórházba szállították ugyan, de hétfőn reggel elhunyt a Salamáshoz tartozó Kerekfenyőn vasárnap este balesetező motorkerékpáros férfi – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Biciklik javításához szükséges szerszámokkal ellátott standokat helyezett ki mintegy másfél hónapja a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a városban: szám szerint tizenhármat. Hétfőre virradóra ezek közül már jónéhányat kifosztottak.
Miután májusban megtisztították a meglévő alapot, a napokban hozzáláttak a leendő kézdivásárhelyi uszoda építéséhez.
Gyulakutára riasztották hétfőn délután a nyárádszeredai tűzoltókat, ahol egy gazdasági épület kapott lángra – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Tizenegy esetben mentettek állatokat a Kovászna megyei tűzoltók az idei év első felében – kivétel nélkül olyan esetekről van szó, amikor a tűzoltók közbelépése nélkül az állatok elpusztultak volna.
Több, előre nem látott költséggel járó „meglepetés” is hátráltatja a sepsiszentgyörgyi állomási tó rendbetételét, a szabadidős övezet létrehozását, derült ki a sepsiszentgyörgyi helyi tanács legutóbbi ülésén.
Újabb szakorvosokkal bővült a Gyergyószentmiklósi Városi Kórház személyzete, és ennek köszönhetően újabb helyiségeket kellett kialakítani az új szolgáltatások számára. Több rendelő nyílik a Kórház utcában a volt oltóközpont helyén.