EMNT-Fidesz stratégiai partnerség

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) jogi személyiséget kapott, a romániai magyarság érdekvédelmi szervezetét Tőkés László elnök és Toró T. Tibor az ügyvezető elnök vezeti, és stratégiai partnerséget alakítanak ki a Fidesszel.

Boc szerint júniusig elfogadják a nyugdíjtörvényt

Emil Boc, a PDL elnöke pénteken azt nyilatkozta, bízik benne, még ebben a parlamenti szesszióban elfogadják az egységes nyugdíjtörvényt, állítása szerint az ellenzéki pártok elszántan ellenzik a nyugdíjrendszer reformját, és megtévesztés folyik a tervezet kapcsán.

Boc szerint júniusig elfogadják a nyugdíjtörvényt
2010. április 10., szombat

Az átalányadó elérheti a cégek jövedelmének 28 százalékát is a vállalkozók szerint

Az egyes cégeknél bevezetett átalányadó, ha a pénzügyminisztérium számítási módszerét alkalmazzák, bizonyos esetekben jóval meghaladja majd a 16 százalékot és elérheti akár a bruttó jövedelmek 28 százalékát is, állítják a Kis és Középvállalkozók Tanácsának képviselői.

Az átalányadó elérheti a cégek jövedelmének 28 százalékát is a vállalkozók szerint
2010. április 10., szombat

Jobb finanszírozást és egyenlő esélyeket ígért Cseke Attila Udvarhelyen

Szombaton délelőtt a székelyudvarhelyi városi kórházban tett látogatást Cseke Attila egészségügyi miniszter. A tárcavezető, az intézmény épületeit és a kórházi osztályokat végigjárva az intézmény gondjairól és a megvalósításokról beszélgetett a kórház vezetőjével, valamint az osztályvezető főorvosokkal.

Jobb finanszírozást és egyenlő esélyeket ígért Cseke Attila Udvarhelyen
2010. április 10., szombat

Sikeres volt az Arbor konferencia

Több mint nyolcvan üzletember és cégvezető vett részt a pénteken sorra került vállalkozói konferencián Gyergyószentmiklóson. Az Arbor szövetség rendezvényén a válságból kivezető utat keresték az előadók és érdeklődők.

Sikeres volt az Arbor konferencia
Sikeres volt az Arbor konferencia
2010. április 10., szombat

Sikeres volt az Arbor konferencia

2010. április 10., szombat

Sikeres volt az Arbor konferencia

Több mint nyolcvan üzletember és cégvezető vett részt a pénteken sorra került vállalkozói konferencián Gyergyószentmiklóson. Az Arbor szövetség rendezvényén a válságból kivezető utat keresték az előadók és érdeklődők.

Sikeres volt az Arbor konferencia
Sikeres volt az Arbor konferencia
2010. április 10., szombat

Sikeres volt az Arbor konferencia

2010. április 10., szombat

Ifjúsági rendezvények a Szent György Napokon

A kulturális rendezvények mellett az ifjúsági tevékenységekre is nagy hangsúlyt fektetnek idén a Szent György Napok szervezői. A román és magyar fiatalok egyaránt sátrat állítanak, ahol különböző rendezvényekkel várják az érdeklődőket.

Ifjúsági rendezvények a Szent György Napokon
2010. április 09., péntek

"Őszinte párbeszéd" Cseke Attilával

Kétnapos látogatáson Hargita megyében tartózkodik Cseke Attila egészségügyi miniszter. „Nyílt, őszinte párbeszédet folytattunk” – vélekedett Borboly Csaba megyei tanácselnök a péntek délután tartott csíkszeredai sajtótájékoztatón.

2010. április 09., péntek

"Őszinte párbeszéd" Cseke Attilával

2010. április 09., péntek

Magyarverés Csíkszeredában?

Szőcs Csongor, a HVIM csíkszeredai elnöke szerint április 7-én este két fiatal magyar beszéde miatt keveredett szóváltásba, majd verekedésbe Csíkszeredában.

Magyarverés Csíkszeredában?
Magyarverés Csíkszeredában?
2010. április 09., péntek

Magyarverés Csíkszeredában?

2010. április 09., péntek

Húsvét a tetőn

A húsvét megünneplésének egy rendhagyó módjáról számolok be. Talán mindannyiunk számára kérdés, hogyan kellene eltöltenünk ezeket a napokat. Így is lehet.

Húsvét a tetőn
Húsvét a tetőn
2010. április 09., péntek

Húsvét a tetőn

2010. április 09., péntek

Jövő héten takarítják el a kénosi szemetet

Szeméthalom csúfítja a Székelyudvarhely melletti Kénos és Patakfalva települések határát: a 131-es megyei út mellett több hónapja felgyülemlett szeméthalmot április 10-e után számolják fel.

Jövő héten takarítják el a kénosi szemetet
Itt otthon vagyunk – ezt jelenti a VIBE a fesztiválozóknak
Megnyitás

Itt otthon vagyunk – ezt jelenti a VIBE a fesztiválozóknak

A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál nemcsak buliról, hanem közösségről, hangulatról és magyar identitásról is szól – legalábbis ezt mondják azok a fiatalok, akik ott voltak. A belépés utáni első lépés? „Valamit enni”, „jól érezni magam” – hangzik el többször is. De a legnagyobb vonzerő a közös nyelv és a barátságos légkör: „magyarul szólnak a koncertek”, „itt vagyunk otthon”, „ez egy magyar fiatalnak jó opció”. No és mit tartalmaz a kötelező tárgyak listája? Videónkból az is kiderül.

2010. április 09., péntek

Új sportlétesítménnyel gazdagodik Sepsiszentgyörgy

Megalakul hamarosan a romániai squash egyesület, melynek Sepsiszentgyörgyön lesz a székhelye, ugyanakkor magyarországi vállalkozók is létrehoznának egy sportközpontot a helyi önkormányzat segítségével.

Új sportlétesítménnyel gazdagodik Sepsiszentgyörgy
2010. április 09., péntek

Sikeres udvarhelyi szereplés a tantárgyversenyen

Első helyen végzett korcsoportjában a Sepsiszentgyörgyön megrendezett Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos döntőjén a székelyudvarhelyi Fábián Andor.

Sikeres udvarhelyi szereplés a tantárgyversenyen
2010. április 09., péntek

Törvénytelenül vezetett

Április 4-én a székelyudvarhelyi rendőrség emberei azonosították a 20 éves T. L.-t, aki egy kvadot vezetett...

Törvénytelenül vezetett
Törvénytelenül vezetett
2010. április 09., péntek

Törvénytelenül vezetett

2010. április 09., péntek

Ritkán tartották be a böjtöt Udvarhelyen

A húsvétot megelőző böjt befejeztével készítettünk egy körképet a székelyudvarhelyi szokásokról.

Ritkán tartották be a böjtöt Udvarhelyen
2010. április 09., péntek

Követelmények egy új ház megépítéséhez

Tavaszi építkezési szezon indul: legjobb esetben megvan minden engedély az új házra, viszont nem egyszer megtörténik, hogy a polgármesteri hivatalnál, általában a bürokrácia miatt, elakad a folyamat. A következőkkel kell szembenéznie annak, aki új házra vágyik.

Követelmények egy új ház megépítéséhez
2010. április 08., csütörtök

Szerszámtolvajt fogtak a rendőrök

Egy székelyudvarhelyi férfi próbált egy csíkszeredai ház alagsorából szerszámokat lopni. A rendőrök tettenérték, eljárás indult ellene.

Szerszámtolvajt fogtak a rendőrök
Szerszámtolvajt fogtak a rendőrök
2010. április 08., csütörtök

Szerszámtolvajt fogtak a rendőrök

2010. április 08., csütörtök

Tanügyi törvény: száz oldalnyi módosítást dolgoztak ki

Összegezték csütörtökön Csíkszeredában az új tanügyi törvény tervezetéhez kidolgozott módosítási javaslataikat a megyebeli iskolaigazgatók és tanügyi tisztségviselők.

Tanügyi törvény: száz oldalnyi módosítást dolgoztak ki

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye