Lendületben a háromszéki ifjúság

Éves közgyűlését tartotta meg hétvégén a HÁRIT, melynek keretében konferenciát is szerveztek az árkosi EU Tanulmányi Központban. A rendezvény mottója: Mozgásban van Háromszék, mozgásban vannak a fiatalok! Arra utalt, hogy a háromszéki ifjúsági élet fellendült, és egyre inkább szükség van különböző konferenciák szervezésére.

Túlterhelt, szegényes, túlközpontosított és bizonytalan

Markó Béla miniszterelnök-helyettes szerint a jelenlegi oktatási rendszer túlterhelt, szegényes, túlközpontosított és bizonytalan. Ezért olyan oktatási törvényre van szükség, amely megteremti a lehetőségét annak, hogy bárki anyanyelvén tanulhasson. Ezt csupán pozitív diszkriminációval lehet elérni, vagyis más szorzók alkalmazásával, mint a hagyományos iskolákban – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes a pénteki sajtótájékoztatóján.

Túlterhelt, szegényes, túlközpontosított és bizonytalan
2010. március 07., vasárnap

Túlterhelt, szegényes, túlközpontosított és bizonytalan

Markó Béla miniszterelnök-helyettes szerint a jelenlegi oktatási rendszer túlterhelt, szegényes, túlközpontosított és bizonytalan. Ezért olyan oktatási törvényre van szükség, amely megteremti a lehetőségét annak, hogy bárki anyanyelvén tanulhasson. Ezt csupán pozitív diszkriminációval lehet elérni, vagyis más szorzók alkalmazásával, mint a hagyományos iskolákban – hangsúlyozta a miniszterelnök-helyettes a pénteki sajtótájékoztatóján.

Túlterhelt, szegényes, túlközpontosított és bizonytalan
2010. március 07., vasárnap

Nagyon sok a jószívű adakozó

Néhány napja korszerű számítástechnikai laboratórium segíti tanulmányaikban és a külvilággal történő kapcsolattartásban a csíksomlyói Szent István gyermekgondozó központ lakóit. A számítógéptermet adományokból sikerült kialakítani.

Nagyon sok a jószívű adakozó
Nagyon sok a jószívű adakozó
2010. március 07., vasárnap

Nagyon sok a jószívű adakozó

2010. március 07., vasárnap

A kameruni nőkért imádkoztak

A krisztusi szeretet vezeti őket, ezért áldásos a nőszövetségek tevékenysége – hangzott el azon az ökumenikus istentiszteleten, amit a nőkért zajló világimanap keretében tartottak szombaton. A hagyomány szerint a csíkszeredai katolikus és protestáns nőegyletek minden év márciusának első hétvégéjén bekapcsolódnak a nemzetközi imaláncba, ezúttal a Szent Kereszt katolikus plébániához tartozó Millenniumi templom volt a házigazdája a rendezvénynek.

A kameruni nőkért imádkoztak
A kameruni nőkért imádkoztak
2010. március 07., vasárnap

A kameruni nőkért imádkoztak

2010. március 07., vasárnap

"Ennek hol is van az egere?"

A számítógépek viszonylag gyorsan elavulnak, manapság könnyen megszabadulunk tőlük, ha egy új, „okosabb”, gyorsabb példány birtokába juthatunk. Az elsőtől azonban nehéz volt megválni, és vannak, akik mai napig őrzik az első példányukat. Ilyen „első számítógépekből” láthatunk kiállítást a marosvásárhelyi Sapientián.

2010. március 07., vasárnap

"Ennek hol is van az egere?"

2010. március 06., szombat

Itt a Román Rádió magyar adása

A kormánypártok egyelőre nem tárgyaltak a Román Rádiótársaság vezetőségének megújításáról, holott a meghosszabbított ideiglenesség március 31-én lejár. Markó Béla szerint kevés ráfordítással kivitelezhető, hogy saját különálló frekvenciát kapjon a 24 órás magyar nyelvű adás.

Itt a Román Rádió magyar adása
Itt a Román Rádió magyar adása
2010. március 06., szombat

Itt a Román Rádió magyar adása

2010. március 06., szombat

Itt a Román Rádió magyar adása

A kormánypártok egyelőre nem tárgyaltak a Román Rádiótársaság vezetőségének megújításáról, holott a meghosszabbított ideiglenesség március 31-én lejár. Markó Béla szerint kevés ráfordítással kivitelezhető, hogy saját különálló frekvenciát kapjon a 24 órás magyar nyelvű adás.

Itt a Román Rádió magyar adása
Itt a Román Rádió magyar adása
2010. március 06., szombat

Itt a Román Rádió magyar adása

2010. március 06., szombat

Romániai Független Politikusok Pártja?

Az RMDSZ elnöke szerint káros a politikai migráció, azonban a jelenlegi pártok doktrinájának, programjának hiánya miatt nem ítélhetők el a politikai alakulatukból távozó képviselők és szenátorok.

Romániai Független Politikusok Pártja?
Romániai Független Politikusok Pártja?
2010. március 06., szombat

Romániai Független Politikusok Pártja?

2010. március 06., szombat

"A magyar nyelv legyen hivatalos nyelv a Székelyföldön!"

A Székely Nemzeti Tanács és a Székelyvásárhely Egyesület lakossági fórumot szervez Marosvásárhelyen, március 9-én, kedden 17 órakor, a Kultúrpalota kistermében, amelynek tárgya a magyar nyelv hivatalos nyelvként való elismertetése Székelyföldön.

2010. március 06., szombat

Március 15.: az RMDSZ Marosvásárhelyen ünnepel

Marosvásárhelyen tartja központi rendezvényét az RMDSZ március 15. alkalmából.

Március 15.: az RMDSZ Marosvásárhelyen ünnepel
Kárpát-medence kincsei: a győri Püspökvár Székelyhon
Megnyitás

Kárpát-medence kincsei: a győri Püspökvár Székelyhon

Az államalapítás idején Szent István püspökséget alapított és székesegyházat építtetett Győrben. A mai Győr történelmi belvárosban, a Mosoni-Duna és a Rába találkozásánál, a Káptalandomb legmagasabb pontján épült fel a mindenkori győri püspök lakóhelye, a Püspökvár.

2010. március 06., szombat

Markó: Geoanával is, nélküle is – de inkább nélküle

Az RMDSZ kizárólag az alkotmányosság és a házszabály betartásával jár el a szenátus elnökének leváltása ügyében. Markó Béla szerint Geoanával az élen is elképzelhető a munka, de úgy nehezebb lesz.

Markó: Geoanával is, nélküle is – de inkább nélküle
2010. március 06., szombat

Beszámolót tartottak a vendég ortopédek

A connecticuti gyermekegészségügyi központ hat fős szakembercsoportja tartózkodott Csíkszeredában február 28–március 5. között a Nagy-Britanniai F.R.O.D.O. alapítvány támogatásával.

Beszámolót tartottak a vendég ortopédek
2010. március 06., szombat

Hétvégi ellenőrzéseket tart a rendőrség

A közbiztonság érdekében folytatja a rendőrség az ellenőrzéseket Hargita megyében.

Hétvégi ellenőrzéseket tart a rendőrség
2010. március 06., szombat

A székely himnusz szerzőjére emlékeztek

Csanády György költő tiszteletére tartottak megemlékezést a székelyudvarhelyi református belvárosi temetőben.

A székely himnusz szerzőjére emlékeztek
2010. március 06., szombat

Románia ratifikálta a Nabucco szerződést

A szenátus gazdasági, ipari és szolgáltatások bizottságában a héten napirendre került a tavaly Ankarában aláírt Nabucco szerződés ratifikálása.

Románia ratifikálta a Nabucco szerződést
2010. március 06., szombat

Megérkezett Gábor Áron rézágyúja

Mint arról már beszámoltunk, sikerült megoldani, hogy bár ideiglenesen, de hazakerüljön Gábor Áron ágyúja Háromszékre. Az ágyú meg is érkezett Bukarestből, egészen pontosan pénteken 4 óra 5 perckor a Székely Nemzeti Múzeumba, ahol méltó helye van.

Megérkezett Gábor Áron rézágyúja
Megérkezett Gábor Áron rézágyúja
2010. március 06., szombat

Megérkezett Gábor Áron rézágyúja

2010. március 05., péntek

Tenyésszünk halakat!

Pénteken halgazdálkodási konferenciát szerveztek a székelyudvarhelyi Küküllő Szállodában. Az előadásokon és vitafórumon tapasztalatcserével és mindenféle jó tanáccsal gazdagodtak a résztvevők.

Tenyésszünk halakat!
Tenyésszünk halakat!
2010. március 05., péntek

Tenyésszünk halakat!

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye