A Maros megyei prefektúra, valamint a kormánypártok Maros megyei szervezeteinek székházai elé hívja a lakosságot június 10-én, csütörtökön és június 11-én, pénteken négy szakszervezeti tömb, hogy tiltakozzanak a tervezett megszorítások ellen.
Szerdán, június 9-én három kicsengetést is tartottak Székelyudvarhelyen, köztük a Benedek Elek Líceum diákjaiét is.
A csíksomlyói búcsún a csángók kedvenc gyóntatója, Oláh Dénes – hozzá járnak, mert nála „oláhul” is lehet gyónni. A korondi származású Oláh Dénes mindjárt egy éve, hogy a Maros–Küküllői Egyházkerület főesperese. Kolozsvárról került Marosvásárhelyre, s bár útjain Kolozsvár felé mindig nagy ívben kerülte el a várost, Marosvásárhely szembe jött vele.
Több erdélyi, háromszéki szervezet is gyűjtési akciót szervez a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére, a különböző politikai alakulatok és civil szervezetek úgy vélik, itt az ideje, hogy kifejezzük együttérzésünket embertársainkkal szemben és a segítségükre siessünk.
Az UNPR kedden úgy döntött, hogy a független képviselők nem támogatják a PSD bizalmatlansági indítványát, fejtette ki a párt ügyvezető elnöke Gabriel Oprea, aki leszögezte aki nem így jár, el kizárják a pártból.
Hétfőn indult útnak a Háromszéki Ifjúsági Tanács legújabb projektje, a „Háromszék mozgásban!” ifjúsági karaván, melynek célja a háromszéki ifjúsági élet fellendítése, egy erős ifjúsági háló kialakítása. A karaván első megállója Barátos volt ahol egy ifi- központot alakítanának ki a jövőben.
Politikai hátszelű felvetések jelennek meg nap mint nap a Bocsárdi-ügy kapcsán, melyben az ellenfelek pajzsként tartják maguk előtt a színházigazgatót – fogalmazott Antal Árpád András sepsiszentgyörgyi polgármester a több napja kirobbant botrányról. A polgármester megoldást is javasolt az ügyben.
Illegális építmény helyére legális nyári lak – ez lenne röviden az átalakulási folyamata a Csiky-kertben egy hónapja feltűnt építménynek. A benne lakó öttagú család számára csak addig lehet megoldás ez a lakehely, amíg a nyár tart. Legalábbis hivatalosan. Tekintve teherbíró képességüket azonban bármi is lehet a folytatás, hiszen ugyanez a család kitelelt már a Csobot-hegyi kápolnák alatt is.
A Jobbik EP-képviselője, Szegedi Csanád nem kifogásolná, ha a Nagy Románia Pártjának listáján szintén európai parlamenti mandátumot szerzett Corneliu Vadim Tudor is irodát nyitna magyarországi városokban. Ezt azonban egyetlen feltételhez kötné...
A magyarországi törvényhozás által betiltott Magyar Gárda helyett június 4-én a Magyar Nemzeti Gárdát alapították meg, amely a Jobbikkal testvérkapcsolati viszonyban áll. A Jobbikos Szegedi Csanád szerint sem a civil szervezet, sem a politikai párt nem nevezhető szélsőségesnek.
Kétkedve fogadták a hírt a marosvásárhelyi magyarok és románok egyaránt, amikor megtudták: a Jobbik nyit EP-irodát a városban. Egyesek szerint jó, mások szerint viszont egyenesen ártalmas lehet az erdélyi magyarságra nézve a Jobbik jelenléte. A célokról beszélt június 8-án Szegedi Csanád.
Negyven néptánccsoport tagjai népesítették be Kézdiszentlélek búcsújáróhelyét, a perkői nyerget szombaton, a 19. Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján. A táncosok többsége fiatalabb, mint maga a rendezvény.
Egy akut megbetegedési epizód alatt évente csak három ingyenes orvosi vizsgálatra lesznek jogosultak a biztosítással rendelkező páciensek – áll az egészségügyi minisztérium és az Országos Egészségbiztosító Pénztár által kidolgozott tervezetben.
Egy robogóval közlekedő férfi szenvedett halálos balesetet Gyimesfelsőlokon hétfőn, június 7-én este. Az áldozat nem viselt bukósisakot.
Hozzátartozók, barátok, iskolatársak körében vettek búcsút iskolájuktól kedden, június 8-án délelőtt a csíkszeredai Kós Károly Építőipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző ballagó diákjai. Az iskola előtti térre a Gaudeamus dallamaira bevonuló, többnyire népviseletbe öltözött ballagókat tapssal fogadták hozzátartozóik és az iskola pedagógusai.
Magyarország határain túl először Marosvásárhelyen nyitott európai parlamenti képviseleti irodát a Jobbikos Szegedi Csanád június 8-án. Az első fogadóórát június 9-én, szerdán 16 és 19 óra között tartja, az iroda egyébként keddenként 11 és 17 óra között tart nyitva.
A csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskola 47 diákja búcsúzott el kedden iskolájától, tanáraitól, iskolatársaitól.
Múlt héten pénteken, azaz június 4-én avatták ünnepélyes keretek között a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központot. A létesítmény első hivatalos rendezvénye a Katyn című film egy nappal későbbi, szombati bemutatása volt, amelyen többek között részt vett a bukaresti lengyel diplomácia első embere, Miroslaw Cieslik minisztertanácsos úr is – tájékoztatott dr. Szakács Ferenc Sándor, a Salvator Hotel és Konferencia Központ...
Megújult a Marosvásárhelyi Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztárának vezetősége. A közgyűlés június 8-án Nemes Gheorghét választotta elnöknek a kissé botrányos ülésen – azonban várhatóan még nincs vége az egymásramutogatásnak a szervezetnél.