Az RMDSZ Állandó Tanácsa hétfőn elfogadott határozata szerint a szövetség támogatja a kormány intézkedéseit, ugyanakkor bizonyos reformintézkedések alkalmazására és felgyorsítására van szükség ahhoz, hogy azok hatékonyak legyenek – nyilatkozta hétfőn Markó Béla RMDSZ-elnök.
Nagy mértékű felújítási munkálatok folynak a Bethlen negyedben a Függetlenség sugárút és a Győzelem utca közötti tömbházak közt. Az egyes számú kazánházhoz tartozó fűtésrendszer csöveit korszerűsítik.
A vasárnap éjszakai esőzések nem múltak el nyomtalanul Kovászna megyében, hiszen Hídvégen több rendkívüli esethez is riasztották a Katasztrófaelhárítási Felügyelőséget. A medréből kilépett patak több házat és gazdaságot árasztott el.
Bemutatták azt az egyedi kezdeményezésnek számító szociális térképet, amely Maros megye szociális szükségleteit és az ezeket kiszolgáló szervezeteket tömöríti. Az Alpha Transilvana Alapítvány által kezdeményezett projekt alapján készült kutatásból kiderült, hogy sok a lefedetlen „fehér folt”Maros megyében.
Sepsibükszádról is riasztották hétvégén a tűzoltókat, hogy az állomás mellett négy-öt méteres lángokkal ég a gázvezeték. A riasztás hamisnak bizonyult, ugyanis a Transgaz szakemberei dolgoztak a vezetéknél.
A román parlamentben ellenzékben levő pártok nem értenek egyet azzal, hogy Tőkés László legyen az Európai Parlament alelnöke. A kérdésben kedden, június 15-én szavaznak az EP strasburgi plenáris ülésén.
Két héten át iratkozhatnak két csíkszeredai központban a Hargita megyei pedagógusi versenyvizsgára az óvópedagógusok, tanítók, tanárok. Ebben az évben címzetes állás kevés, 91 van meghirdetve, helyettesítői állást pedig 428-at lehet megpályázni a megyében.
Július elsejéig kell átvegyék a kórházakat a helyi önkormányzatok, Kovászna megyében pedig zökkenőmentes lesz a folyamat – mondta György Ervin prefektus.
Nemes ötlettől vezérelve adtak vért a Véradók Világnapján, hétfőn a csíkszeredai Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Karának egykori és jelenlegi diákjai, munkatársai.
A Marosvásárhelyi Területi Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) ügyészei vádat emeltek a Maros Szabadidő- és Sportközpont igazgatója, Cîrcu Ioan és a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal melegházak, parkok és zöldövezetek igazgatóságának vezetője, Pop Aurel Mircea ellen.
Senki nem került kórházba a meleg időjárás miatt Maros megyében. Legalábbis eddig. A szomszéd Fehér megyében a hétvégén több mint harminc személy szorult orvosi ellátásra a kánikula miatt, de a Maros Megyei Sürgősségi Kórház szóvivője szerint nálunk egyetlen ilyen esetet sem regisztráltak.
Negyven néptánccsoport tagjai népesítették be Kézdiszentlélek búcsújáróhelyét, a perkői nyerget szombaton, a 19. Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttesek Találkozóján. A táncosok többsége fiatalabb, mint maga a rendezvény.
Másfél hónappal ezelőtt botrány tört ki a Maros Megyei Sürgősségi Kórházhoz tartozó kardiológiai klinikán. Az ápolók jelentős része közölte, beadja felmondását, amennyiben nem változtat a viselkedésén az igazgató.
Maros megye kilenc kórházából egyet július elseje után is az egészségügyi minisztérium fog felügyelni, míg kettőnek az adminisztrációs teendőit a Maros megyei tanács kell ellássa. Marosvásárhelynek és Dicsőszentmártonnak nem lesz irányítandó kórháza.
Az ésszerűsítést, illetve a visszaélések megakadályozását szolgálja az az intézkedés, amellyel háromra csökkentenék az ingyenes kezelések számát egy akut megbetegedési epizód ideje alatt.
Az országos tantárgy és más – szintén országos – versenyeken helyezéseket elért diákokat, valamint felkészítő tanáraikat díjazta hétfőn reggel Csíkszeredában a Hargita Megyei Tanfelügyelőség, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita megyei prefektúra.
Közel negyvenezer diák számára kezdődött meg a nagyvakáció Háromszéken, valamint a középiskolák is elbúcsúztatták végzőseiket a hétvégén.
A marosvásárhelyi távhőszolgáltató vállalat vezetősége azzal vádolja Claudiu Maior alpolgármestert, hogy az Energomur érdekei ellen kampányol. Az alpolgármester szerint azonban ő a lakossággal közli mind a három lehetőséget, tehát a vádak megalapozatlanok.
A tanév lezártával elkezdődött a középiskolai felvételi folyamata a nyolcadikot végzett, továbbtanulni kívánó diákok számára.