Hirdetés

Bensőséges ünneplésre készül a Háló Egyesület

Fennállásának több mint egy évtizede után, pontosan három évvel ezelőtt avatta a csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi Ház alagsorában kialakított irodáját az Erdélyi Háló Egyesület. A katolikus értékeket képviselő szervezet életében fordulópontnak bizonyult a székhely létrehozása.

Hirdetés

Önkormányzatok, de cégek is takarítják a megyei utakat

Nem minden helyi önkormányzat vállalta Csíkban a térségükben található megyei utak téli karbantartását, ezért az adott szakaszokon egy cég végzi ezt a munkát. A büdösfürdői utat még a tél beállta előtt javítani kell.

Hirdetés
2011. november 22., kedd

Fizetik a száz eurók elmaradt részét

Jóváhagyták a kiegészítést, és Hargita megyében van fedezet a pedagógusok novemberi bérére – közölte Csukás Levente. A tanfelügyelőség gazdasági igazgatója azt is elmondta, hogy bár a bíróságon megnyert bérkiegészítésekre nem, a szintén peres úton megnyert, elmaradt könyvvásárlási támogatásokra jött pénz a kormánytól.

Fizetik a száz eurók elmaradt részét
Hirdetés
2011. november 22., kedd

Örömteli lélekkel várjuk eljövetelét

Pár napon belül meggyújthatjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Így az elkövetkező időszak a készülődés jegyében zajlik, ennek rendeljük alá mindennapjainkat.

Örömteli lélekkel várjuk eljövetelét
2011. november 22., kedd

Gyalogost gázolt

Nem adta meg a kötelező elsőbbséget a zebrán áthaladó gyalogosnak.

Gyalogost gázolt
Gyalogost gázolt
2011. november 22., kedd

Gyalogost gázolt

Hirdetés
2011. november 22., kedd

Véget vetettek a kukoricatörésnek

Még mindig maradt annyi termés a földeken, hogy a tolvajok kényük-kedvük szerint dézsmálhassák a másét. Feltéve, ha nem érik tetten őket a rendőrök.

Véget vetettek a kukoricatörésnek
Véget vetettek a kukoricatörésnek
2011. november 22., kedd

Véget vetettek a kukoricatörésnek

2011. november 22., kedd

Az erdő pajzsa

Rendőrök, erdészek, környezetvédelmiek közös csoportjai ellenőrzik november 15. óta az erdőket, közutakat, piacokat Maros megyében.

Az erdő pajzsa
Az erdő pajzsa
2011. november 22., kedd

Az erdő pajzsa

Hirdetés
2011. november 22., kedd

Veszettség elleni oltáskampány

Folytatódik a rókák veszettség elleni oltása Háromszéken. Az őszi oltási kampány november végéig tart – tájékoztatta a Székelyhont dr. Sikó Barabási Sándor.

Veszettség elleni oltáskampány
Veszettség elleni oltáskampány
2011. november 22., kedd

Veszettség elleni oltáskampány

2011. november 22., kedd

Jövő évben több adót fizetnek a marosvásárhelyiek

Az infláció mértékével (4 százalékkal) növelheti a Marosvásárhelyi Helyi Tanács a megyeközpontbeli a ingatlan-, illetve gépjárműadó értékét. Egy évvel ezelőtt szintén az infláció mértékével, 7 százalékkal növelték a kötelezettségeket.

Jövő évben több adót fizetnek a marosvásárhelyiek
2011. november 22., kedd

Jövő évben több adót fizetnek a marosvásárhelyiek

Az infláció mértékével (4 százalékkal) növelheti a Marosvásárhelyi Helyi Tanács a megyeközpontbeli a ingatlan-, illetve gépjárműadó értékét. Egy évvel ezelőtt szintén az infláció mértékével, 7 százalékkal növelték a kötelezettségeket.

Jövő évben több adót fizetnek a marosvásárhelyiek
2011. november 22., kedd

Eljárás indulhat azok ellen, akik tudtak a zongoratanár ügyeiről

Nem hallott pletykákat a Plugor Sándor Művészeti Líceum vezetője a zongoratanárról, akit két kiskorú megrontása miatt tartóztattak le múlt héten. Sebestyén Lázár Enikő sajnálja a történteket, de úgy véli, nem csak az iskola felelős az események elfajulásában.

Eljárás indulhat azok ellen, akik tudtak a zongoratanár ügyeiről
Hirdetés
Hirdetés
Nem merülnek feledésbe a doni áldozatok
Megnyitás

Nem merülnek feledésbe a doni áldozatok

Az 1943. január 12-én elkezdődött doni áttörés áldozataira való megemlékezést szervezett január 17-én a Történelmi Vitézi Rend kézdiszéki állománya Katrosában, az apostoli kettős keresztnél.

2011. november 22., kedd

Újabb Waldorf-csoportra gyűjtenek aláírásokat

Szülői kezdeményezésre újabb, a Waldorf pedagógiai módszerrel működő óvodai csoport jönne létre Csíkszeredában és az ezen módszerrel működő iskolai osztály indításának ügyében is számos előrelépés történt.

Újabb Waldorf-csoportra gyűjtenek aláírásokat
Hirdetés
2011. november 21., hétfő

Ismét virágzó üzlet a fémlopás

Nem új keletű probléma, hiszen régebben is mindenféle tárgyat beadtak a fémgyűjtőkhöz, azonban mostanában egyre több fémtárgyat tulajdonítanak el közterületről. Udvarhelyen legutóbb a kutyamenhelyről vitték el a vasrácsos ajtókat, de kanálisfedők is tűntek el az utakról. Ez sok autótulajdonosnak, gazdának fejfájást okoz, ugyanis néha értékes tárgyakat lopnak el a fémtolvajok. Gyerekek által próbálnak túladni a lopott tárgyakon, és néha...

Ismét virágzó üzlet a fémlopás
Ismét virágzó üzlet a fémlopás
2011. november 21., hétfő

Ismét virágzó üzlet a fémlopás

2011. november 21., hétfő

Jövőre pezsgő kulturális élet lehet Székelykeresztúron

A székelykeresztúri régi moziépület felújítási munkálatainak második része fellebbezés miatt stagnál. A volt Arta filmszínház épülete a 2006/1792-es kormányrendelet alapján került a helyi önkormányzat tulajdonába. 2009-ben a város elvégezte a beruházás ráeső részét, amikor a meglévő épülethez kazán-, mellék- és öltözőhelyiséget toldottak.

Jövőre pezsgő kulturális élet lehet Székelykeresztúron
2011. november 21., hétfő

Ittas sofőrök a rendőrség hálójában

Több mint 270 ittas sofőrt kapott el a Hargita megyei közlekedésrendészet a megye útjain az év eleje óta.

Ittas sofőrök a rendőrség hálójában
Ittas sofőrök a rendőrség hálójában
2011. november 21., hétfő

Ittas sofőrök a rendőrség hálójában

Hirdetés
2011. november 21., hétfő

Megjelennek a bíróságon, de a játszmának nincs vége

A múlt heti egyeztetések és megbeszélések után a nyárádszeredai tanácsosok úgy döntöttek: meg fognak jelenni a bíróságon. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy meg is oldódik a prefektus és a városatyák közötti konfliktus.

Megjelennek a bíróságon, de a játszmának nincs vége
2011. november 21., hétfő

Zöld Ház program: az elbírálásra várnak a pályázók

A Zöld Ház program idei pályázóinak egy része néhány napon belül megtudja, megkapja-e a megújuló fűtésrendszerekre nyújtott állami támogatást. Hargita megyében több mint 1500-an várják a kedvező elbírálást és a 6–8 ezer lejes finanszírozást, amelyből a legtöbb pályázó napkollektorrendszert vásárolna. A múlt évi nyertes pályázatok kifizetése még nem fejeződött be.

Zöld Ház program: az elbírálásra várnak a pályázók
Hirdetés
2011. november 21., hétfő

SZNT: Ma teremtjük a holnap valóságát

Megoldást ígért Románia belügyminisztériuma a Székely Nemzeti Tanácsnak, hogy 2012 áprilisától elkezdődhessen az Európai Unió-szintű aláírásgyűjtés Székelyföld autonómiájáért – az uniós polgári kezdeményezésre vonatkozó, tavaly év végén jóváhagyott határozatnak megfelelően. Izsák Balázs elnök szerint már az is hatalmas előrelépés, hogy egyáltalán válaszra méltatta az SZNT-t az intézmény.

SZNT: Ma teremtjük a holnap valóságát
SZNT: Ma teremtjük a holnap valóságát
2011. november 21., hétfő

SZNT: Ma teremtjük a holnap valóságát

Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés