Hirdetés
Hirdetés

Székely Ízek Gasztronómiai Fesztiválja: a csülöktől a gulyásig

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Hagyományteremtő szándékkal szervezték meg a Csíkszeredai Városnapokon az első Székely Ízek Gasztronómiai Fesztiválját. A Sapientia EMTE épülete mögötti parkolóban kilenc székelyföldi konyha kínálta az ínycsiklandó falatokat.

Péter Beáta

2017. augusztus 06., 15:142017. augusztus 06., 15:14

„Ilyen finom csülköt még nem ettem, mint itt” – fogalmazott egy hölgy szombaton a fesztiválon. Noha a program szerint délután négy órától lehetett itt fogyasztani, már korábban is betértek ide az érdeklődők enni. A Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és az Országos Munkáltatók Szövetség Hargita Megyei Kirendeltsége által szervezett rendezvény felhozatalát jövő évben még jobban bővítenék.

„Ebben az évben kilenc cég jelentkezett. Aki időben jelentkezett, mindenki részt tudott venni, jövőre már kétszer annyian iratkoztak fel, mint az idén.

Hirdetés
•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Idézet
Azok jöhettek, akiknek van konyhájuk, három éve vendéglátóegységük, csapatuk, és a minőségre is próbáltunk odafigyelni. A fesztivált jövőre bővíteni szeretnénk és még jobbá tenni. A székelyföldi cégeket szólítottuk meg és a székely ízeket szerettük volna bemutatni az idelátogatóknak

– fogalmazott Márk Dezső, az egyik szervező lapunknak.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

„Az volt a cél, hogy ne import, gyenge alapanyagokból készült ételek legyenek itt, hanem

Idézet
azt mutassuk meg, ami a miénk.

A szabályzatban is benne volt, hogy mit hozhatnak a cégek, többnyire ezt be is tartották. A csülöktől elkezdve a gulyásig minden megtalálható volt”– tette hozzá Mezey Zsolt, a fesztivál egy másik szervezője.

Vetélkedőt is hirdettek a szervezők, minden nap 16 és 18 óra között készíthették el a helyszínen az ételeket a résztvevő vendéglátósok, első nap a leves és bográcsos ételeket, szombaton a főételeket és vasárnap a desszerteket pontozta a szakmai zsűri: Gergely Edó gasztroblogger, Fazakas Árpád, az 5Kutya séfje, Csiszer Előd, a Hunghuest Hotel Fenyő séfje és Szőcs Előd, az egyik kolozsvári étterem séfje.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

A vendéglátóegységek a legeredetibb, legötletesebb étellel az Arany-fakanál díjért is versenybe szállhattak, de

díjazták a legeredetibb levesételt, főételt, a legjobb bográcsételt, desszertet, a legeredetibb recept alapján készült ételt, a legjobban újragondolt recept alapján készült ételt, a leglátványosabb tálalást, standot, a legbulisabb standot, a legnépszerűbb ételt, a legszebb standdíszítést és a résztvevő hölgyek közül Miss Gasztrót is választottak.

„A visszajelzések alapján mindenki meg van elégedve, azt mondják, hogy színesebb, kulturáltabb, tisztább, mint az előző években, csendesebb ez a hely, ahol le lehetett ülni és nyugodtan beszélgetni is evés közben”– összegzett Mezey Zsolt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés