Szent László az, akivel a keresztény szentség és a nemzeti szellem egységre jutott – fogalmazott Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese, a Szent László-emlékév fővédnöke a csíkszeredai Szent Kereszt főplébánia templomkertjében.
Pünkösd másodnapján, hétfőn tartják a széphavasi Szentlélek-kápolna búcsúját, ahová a szervezők, a Széphavas Egyesület és Vass Nimród István gyimesfelsőloki plébános nagy szerettet vár minden keresztényt és magyart.
Első alkalommal szervezik meg pünkösdvasárnap a Pünkösdi Őrtűz nevű rendezvényt Farkaslakán, az emlékezés parkjában, illetve a Tamási Áron-síremlékkel szembeni parkolóban.
Több mint 1200 utasával csütörtökön késő este futott be a gyergyószentmiklósi vasútállomásra a Boldogasszony Zarándokvonat. Az utasok fogadására ezúttal is ünnepélyt szerveztek.
A hűvös, kissé borongós, de fényes péntek reggelen hatszáznyolcvanan alkották a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz-plébániatemplomtól Csíksomlyóra induló gyalogos keresztalját.
Rendkívül változatos programok kísérik a pünkösdi csíksomlyói búcsút, ezek közül összefoglaltuk a legfontosabbakat.
Főleg Csíksomlyót érintik a pünkösdi búcsú idejére érvényes szabályozások, korlátozások, amelyeket a korábbi évekhez hasonlóan idén is alkalmaz a csíkszeredai polgármesteri hivatal. Közterületen tilos a kereskedelmi tevékenység, ez csak magánterületen folytatható.
Csend van Homoródalmáson. Tikosi László polgármester szerint a május 19-i incidens óta nem voltak újabb gondok a községben, ahol az elmúlt héten két megbeszélést is tartottak a kialakult feszültségek megoldása érdekében.
Húsz évnyi barátságot és tudományt ünnepeltek az idei Mentésügyi Konferencián a székelyudvarhelyi volt Stúdió Mozi termében, ahol a visszatérő előadók és résztvevők a két évtized emlékeire és tanulságairól beszélgettek.
Egyedül hazasétált Tibódba az egyik székelyudvarhelyi iskola kisdiákja, anélkül, hogy erről a szülők vagy tanítója előzőleg tudott volna. Az eset kapcsán arra voltunk kíváncsiak, meddig tart az iskola és hol kezdődik a szülő felelőssége a diákok felügyeletét illetően.
Hatalmas érdeklődés övezte a Szent Lászlót ábrázoló székelyföldi templomok falképeit ábrázoló fényképekből készült kiállítást a székelyudvarhelyi Művelődési Házban. Négy nap alatt már több mint nyolcszáz gyermek nézte meg a koncertteremben látható gyűjteményt.
A marosvásárhelyi VIBE Fesztivál nemcsak buliról, hanem közösségről, hangulatról és magyar identitásról is szól – legalábbis ezt mondják azok a fiatalok, akik ott voltak. A belépés utáni első lépés? „Valamit enni”, „jól érezni magam” – hangzik el többször is. De a legnagyobb vonzerő a közös nyelv és a barátságos légkör: „magyarul szólnak a koncertek”, „itt vagyunk otthon”, „ez egy magyar fiatalnak jó opció”. No és mit tartalmaz a kötelező tárgyak listája? Videónkból az is kiderül.
Egy idős házaspár vesztette életét szerdán este a Gyimesbükkhöz tartozó Rakottyástelep közelében, a felhőszakadás nyomán keletkezett áradásban.
Népi játszóházban és kézműves foglalkozásokon szórakozhattak, alkothattak a gyergyószentmiklósi gyerekek csütörtökön, ugyanakkor ügyességi és sportvetélkedőkön bizonyíthatták rátermettségüket.
150 zsák szemetet szedtek össze kedden a gyergyószentmiklósi Fogarassy Mihály Általános Iskola VII. A. osztályának tanulói Magyari Etelka osztályfőnökkel és több felnőttel.
A Múzeumok éjszakája alkalmából nyílt meg a Prahovai Múzeum gyűjteményéből Marosvásárhelyre hozott babakiállítás, amelyet még egy hónapon keresztül látogathatnak a vásárhelyiek.
Újdonság a gyermeknapi programok sorában a marosvásárhelyi Mesevásár, amelyet a gyermeknap apropóján az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház udvarán rendeztek be. Ám ez nemcsak mesekönyvvásár, hanem egyfajta összművészeti fesztivál a gyerekeknek.
A gyermekek birodalmává vált csütörtökön a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából a székelyudvarhelyi városi park és a mellette levő focipálya.
Lépést kell tartani a technológiával. Fel kell gyorsítani az ügyintézést. Itthon kell tartani fiataljainkat. A Digitális Székelyföld program kidolgozói szerint ezek szükségesek ahhoz, hogy Székelyföld társadalmilag és gazdaságilag is fejlődni tudjon.