Ünnepélyes megnyitóval kezdődik el szerdán délben az EMI-tábor. Ezúttal kevesebb politikussal, de annál több kulturális és ismeretterjesztő programmal találkozhatnak a résztvevők a gyergyószentmiklósi 3-as kilométernél.
Gyergyószentmiklós legidősebb civil szervezete fennállásának 125 éves évfordulóját ünnepli hétvégén. Az Ipartestület Férfikara július 29-én jubileumi koncertre várja a gyergyószékieket, a dalos férfiakkal együtt ünnepelnek testvérkórusok is.
Keddtől lehet benevezni a Kovászna, Hargita és Maros megyék tanácsai, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Hargita Megyei Kulturális Központ által harmadik alkalommal meghirdetett Székelyföldi Fotó Biennáléra.
Kilenc értéket terjesztett fel a Kovászna Megyei Értéktár Bizottság az Erdélyi Magyar Értéktárba, ebből most hatot fogadott el a bizottság – számol be közleményben Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája.
Nem lehet este hét órától fürdeni a marosvásárhelyi Víkendtelepen, és ételt meg italt sem lehet szatyorban, hűtőtáskában bevinni a szabadidőközpontba – legalábbis ezt szeretné a városháza szakigazgatósága. A végleges döntést csütörtökön hozzák meg a képviselő-testületi tagok.
Az idén augusztus 18. és 27. között zajló Vásárhelyi Forgatag meghívottja lesz Nyíregyháza városa, amelynek küldöttsége kapcsolatépítés céljából, illetve a város népszerűsítéséért érkezik Marosvásárhelyre, és kínál számos programot az érdeklődőknek.
Richard Bona, az Off-line Trió, a Stud Jazz Fest, a Finucci Bros Quartet és sok más híres együttes és előadó fog fellépni csütörtöktől kezdődően egészen vasárnapig a 9. Nemzetközi Jazzfesztivál keretében a csíkszeredai Mikó-várban.
Felháborodtak a Maros megyei háziorvosok, és közülük 48-an kilátásba helyezték, hogy a számvevőszék által megállapított pénzügyi rendellenességek miatt felbontanák a megyei egészségbiztosítási pénztárral kötött szerződését. A nyár eleji forrongó hangulat azóta lecsillapodott.
A turistalátványosságok, a programkínálat évről évre bővül, de a Székelyudvarhelyre látogató turisták továbbra sem találják meg maradéktalanul azt, amire számítanak.
Kézmívelők címmel elsősorban felnőtteknek szóló programsorozatot indítottak a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban. Elsőként bőrművest hívtak meg, hogy az érdeklődők bőrmegmunkálási technikákkal ismerkedhessenek meg.
A gyergyóalfalvi önkormányzat és a helyi közbirtokosság anyagi hozzájárulásával sikerült vásárolni egy gyors beavatkozásra alkalmas tűzoltóautót.
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.
Aszfalt kerülhet a rossz állapotban lévő 34-es községi útra Székelyszenttamás és Székelyfancsal között, ugyanis Oroszhegy község számára 7,1 millió lejes támogatást hagytak jóvá a Helyi Fejlesztési Országos Programban (PNDL).
Évtizedek múlva, amikor rangja, híre lesz a rendezvénynek, felemlegetik, hogy 2017-ben, július 23-án tartották Alfaluban első ízben a Művészetek Éjszakáját. Akkor volt ez, amikor Sövér Elek festőművész születésének 80. évfordulóját ünnepelték.
Faragás, hegesztés, festés, nemezelés, elmélkedés – már egy hete teljes gőzzel alkot az a tíz művész, aki a hatodik Pulzus tábor idejére birtokába vette a székelyudvarhelyi Spanyár-házat.
Zsúfolásig megtelt vasárnap a nagygalambfalvi református templom a nyolcadik sátortábor és vakációs bibliahét hálaadó istentiszteletén. A bemutatókból láthatták a szülők, a falubeliek és a vendégek, mi mindenben volt részük a táborozóknak az elmúlt héten.
Zajlik a marosvásárhelyi repülőtér kifutópályájának felújítására kiírt versenytárgyalásra beérkezett ajánlatok kiértékelése, várhatóan augusztus 7-én hirdethetnek eredményt.
Egymás után kétszer is lesodródott az úttestről egy csíkszeredai autóvezető járműve a városban hétfő este. Személyi sérülés nem történt.
Tizennégy csíkszéki község, valamint Tusnádfürdő és Balánbánya város is részesül a fejlesztési minisztérium – a különböző beruházásokra igényelt – támogatásában. A csíki vidéki települések összesen közel 110 millió lejt fordíthatnak fejlesztésre.