Súlyos betegség következtében pénteken elhunyt Pénzes József címzetes esperes, plébános, a csíkszeredai Szent Ágoston templom plébánosa.
Közel 119 millió lejt tettek ki 2017-ben a parlamenti képviselőkkel kapcsolatos kiadások.
Tavaly csaknem másfél millióval emelkedett az utaslétszám a román állami vasúttársaság személyszállító vállalatánál (CFR Călători), az utasok több mint tíz százaléka azonban egyetemi hallgató volt, ők tavaly óta ingyen válthatnak jegyet a CFR járataira.
A konfliktust okozó fajokkal való együttélés elősegítése témában tartottak sajtótájékoztatót pénteken Bukarestben.
Az RMDSZ-nek azért kellett parlamenti úton megoldást találnia a marosvásárhelyi római katolikus iskola helyzetének rendezésére, mert a polgármesteri hivatal nem tett semmit az ügy érdekében –reagált Novák Csaba Zoltán Dorin Florea nyilatkozatára.
Még egy influenzás beteg meghalt az országban, így 17-re nőtt a grippé halálos áldozatainak száma.
A légúti fertőzések számának növekedése miatt látogatási tilalmat rendeltek el péntektől a sepsiszentgyörgyi megyei kórház aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályán, nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Balázs Gabriella szóvivő.
Beomlott a föld egy büdösfürdői telken péntek délután. A földomlás következtében egy fásszín rongálódott meg.
Akár súlyos megbetegedéseket okozó kórokozók melegágyává is válhatnak a tömbházak szellőzőcsatornái, még sincs semmiféle egészségügyi előírás tisztításukra, karbantartásukra. A járatok, amelyekben évtizedekig halmozódik a kosz, ritkán kerülnek a lakóközösség figyelmébe.
Negyedik alkalommal szervezik meg február 10-én a marosszentgyörgyi magyar egyházi és kulturális közösségek a hagyományossá vált farsangtemetést.
Több mint 1,8 millió lejt pályázhatnak meg a Hargita megyében működő civil szervezetek a 2018-as évben. A Hargita Megye Tanácsa által egyelőre nyolc tematikában kiírt pályázatra várják a gyergyószékiek támogatási kérelmeit is.
Ma már a fél világ tudja, hogy Szentegyházán egy „privát” meteorológiai állomás működik. A helyi, illetve gyakran a térségre vonatkozó időjárási előrejelzésekről Nagy István meteorológus rendszeresen beszámol a közösségimédia-felületein, ahol nemcsak pontos, hanem humoros és szerethető formában osztja meg az adatokat.
Nincs semmiféle hasznosítási elképzelés Csíkszeredában, a Temesvári sugárúton található beépítetlen közterületre, amelyet városnapok idején az alkalomszerűen kialakuló kis vidámpark foglal el. Sem építkezés, sem átalakítás nem várható ott.
Többször is arcon ütöttek szerdán este egy taxisofőrt, aki a székelyudvarhelyi Budvár-negyedbe ment fuvarért. A konfliktust az okozta, hogy az áldozat nem volt hajlandó a megengedettnél több személyt elszállítani a helyszínről.
„Testvivők” cipelték a koporsót, és annak rendje, módja szerint pap végezte a szertartást – bőgőt temettek csütörtökön Szárhegyen. A hangszertől évente vesznek „örök búcsút” a településen a farsang végén.
Óriási segítség lesz a marosvásárhelyi művészeti középiskolának, hogy 725 ezer lejre vásárolhat majd hangszereket, kivetítőket, színes nyomtatót, s minden olyan korszerű kelléket és eszközt, amely a diákok gyakorlati óráin nagy segítséget jelent.
Felborult teherautó miatt áll a forgalom és rongálódott meg az elektromos hálózat a 15-ös országúton Gyergyótölgyesnél.
A tanintézetek belső működésére vonatkozó egységes iskolai rendszabályzat szerint az iskolák területén tilos a dohányzás. Ehhez képest a legtöbb csíkszeredai közép- és szakiskola területén találni olyan helyeket, ahol biztonságban pöfékelhetnek a diákok.
A marosvásárhelyi Transilvania repülőtér megmentése érdekében tüntetésre hívják szombatra az embereket a közösségi médiában. Szombaton 15 és 17 óra között tartják a megmozdulást a Maros megyei önkormányzat épülete előtt.