
Már harmadszor került gimisekhez a KÜTV első díja. Ezúttal a Hidden Gears csapat nyert
Fotó: Barabás Ákos
Két székelyudvarhelyi középiskola tanulói nyerték meg a legrangosabb erdélyi közgazdasági diákvetélkedőt Kolozsváron. A vasárnapi döntőben az első helyezést a Tamási Áron Gimnázium, a másodikat pedig a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium csapata érte el.
2017. március 27., 20:302017. március 27., 20:30
Kilencedik alkalommal rendezte meg a hét végén a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézete és a Pro Oeconomica Egyesület a Középiskolások Üzleti Tanácsadó Versenyének (KÜTV) döntőjét a magyar anyanyelvű középiskolásoknak. A kolozsvári döntőt hagyományosan két online forduló előzi meg.
Ezeket az ismereteket a részvevők egy esettanulmány megoldása közben a döntőben hasznosíthatják.
Idén a versenyzőknek egy olyan, 2012-ben létrehozott kolozsvári vállalkozás számára kellett esettanulmányt készíteniük, amely jelenleg negyvennégy üzlettel rendelkezik Romániában és terjeszkedik Magyarországon, az Egyesült Királyságban, valamint Algériában is.
A visszajelzések alapján kreativitásban a velük párhuzamosan versenyző egyetemistákat is lekörözték.
Előny az egyetemen
– jegyezte meg Dimén-Varga László társadalomtudomány szakos tanár. A Tamási Áron Gimnázium Hidden Gears csapatában Kozma Nóra, Barabási Tamás és Szász Zalán versenyzett. Elmondásuk szerint részben a tapasztalatszerzés miatt vettek részt a megmérettetésen, részben pedig azért, mert a BBTE-n szeretnének továbbtanulni menedzsment, illetve gazdasági informatika szakon, és ezeken a versenyeken találkozhatnak az ottani oktatókkal.
A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium Eurászok csapatában Tréfán Orsolya, Bardóczi Beáta és Kiss Mihály versenyzett. Elmondásuk szerint bár kemények ezek a versenyek és a zsűri nem bánik kesztyűs kézzel velük, ők szeretik a kihívást, az „agytornát”. Beáta a BBTE bank és pénzügy szakára készül, ahol egyetemistaként tovább versenyezne, ezzel szemben Orsolyának csupán B terv a pénzügy arra az esetre, ha nem jutna be az orvosi egyetemre. Mihály inkább vállalkozó lenne.
mondta büszkén felkészítő tanáruk, Lőrincz Edit.
Tizenhat csapat a döntőben
A verseny online fordulójára harmincnál több csapat jelentkezett az erdélyi középiskolákból, a döntőbe pedig tizenhatan jutottak tovább. A dobogós helyezést elért csapatok tagjai a díjazás mellett a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karra történő felvételi esetén pluszpontokat kapnak érettségi átlagjukhoz.
Változatos programkínálattal várja a közönséget a gyergyóalfalvi Petőfi Művelődési Központ a következő hetekben.
Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.
Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.
A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.
Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.
A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.
szóljon hozzá!