A Szejke Népzene- és Néptáncfesztivál ötvenedik kiadásán tizenkét tánccsoport vett részt vasárnap. A Romániában élő nemzeti kisebbségek ezúttal nemcsak a szejkefürdői színpadon léptek fel, hanem a székelyudvarhelyi Bethlen-negyedi parkban is.
Székelyudvarhely fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseikről beszéljenek, ne felesleges alapzajokkal, csúsztatásokkal és félrevezetésekkel foglalkozzanak a polgármesterjelöltek – idézte a helyi RMDSZ megbízott elnökét a szövetség közleménye.
Konferenciát és beszámoló közgyűlést tartott pénteken a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének (RMGE) udvarhelyszéki szervezete.
Több mint száz fiatal RMDSZ-es tanácsosjelölt gyűlt össze pénteken a székelyudvarhelyi Márton Áron téren, ahol egy sajtótájékoztatón mutatkoztak be a választóknak. Az akciót a Magyar Ifjúsági Értekezlet szervezte.
Két és fél tonna importból származó vegyszerezett gyümölcsöt talált az Országos Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság az elmúlt héten végzett ellenőrzéseken. A Hargita megyei boltok polcaira nem került a veszélyes gyümölcsökből.
A harmadszor sorra kerülő Virágos Székelyudvarhely program során 12 500 virágot osztanak szét. Négy nap alatt hatezer virágra jött igénylés.
Hargita megyei magyar anyanyelvű gyermekek számára rendezett román nyelv és irodalom tantárgyverseny nyerteseit díjazta pénteken a román kormány.
Noha még csak három éve alakult a Bagossy Brothers Company, azóta már nemcsak itthon, hanem Magyarországon is népszerűvé vált, olyannyira, hogy idén bekerült a magyarországi Nagyszínpad tehetségkutató vetélkedő döntőjébe. Velük beszélgettünk.
Két hatalmasra nőtt pöfeteget talált a napokban egy kecseti házaspár a település határában – még a szomszédok is a csodájára járnak. Az egyik, közel kilenc kilós gomba ehető, így ebből paprikás készül a családnak.
Ártott a méztermelésnek az utóbbi időszak viszontagságos időjárása. Az esőt és a hideget főként az akácméztermés sínyli meg. Nehezen indult az idény, és a gyakori esők miatt jelenleg is csak ritkán tudnak kirepülni a méhek.
Tavalyhoz képest 800 hektárral, 2006-hoz képest viszont közel felére csökkent a pityókával beültetett területek nagysága Hargita megyében. Növekedett viszont az évelő takarmánynövényekkel és búzával bevetett parcellák mérete.
Folyatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
Nem mindig lehet számítani a szejkefürdői buszjáratra – panaszolják olvasóink. Előfordul, hogy a sofőr a fürdőről a menetrendben feltüntetett időpontnál hamarabb visszaindul, így a szombatfalvi megállónál hiába várják azok, akik a városba jönnének.
Hulladékgyűjtési akciót szervez a székelyudvarhelyi hulladékgazdálkodási vállalat, valamint a városháza szombaton délelőtt tíz és délután hat óra között. Le lehet adni az elektromos, papír-, műanyag és üveghulladékot.
Átadták a székelyudvarhelyi Dávid Ferenc tér felújított játszóterét csütörtök délután. Mint elhangzott, a felszerelt játékelemek mindenféle vonatkozó előírásnak megfelelnek.
Tamási Áron halálának ötvenedik évfordulója alkalmából kaput állít az író testvérének farkaslaki házához a Tamási Áron Művelődési Egyesület. A kapuállítást rendezvénysorozat kíséri.
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Székelyudvarhelyi Kihelyezett Tagozatának tanító- és óvodapedagógia szakos végzősei búcsúztak csütörtökön a felsőoktatási intézettől, a ballagási ünnepség a Bányai János Szakközépiskola sporttermében zajlott.
Hargita megyéből hat iskola vezetője vehette át csütörtökön a Kaufland Románia nagyáruházlánc képviselőitől a 20 ezer eurós utalványokat jelképező okleveleket.
Ötvenedik kiadását ünnepeli a hét végén a Szejke Népzene- és Néptáncfesztivál. Az ország egyik legrégebbi kisebbségi táncfesztiváljaként ismert rendezvényre idén tizenkét néptáncegyüttest várnak.