Nehezebb és látványosabb pályán rajtol idén a Széki Vágta Székelypálfalván. A harmadik lovastalálkozón és versenyen ezúttal csíkszéki futam is lesz az udvarhelyszéki szakaszok mellett.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium előtti fenyők közül döntött ki egy fát a kedd délutáni vihar.
Visszautasították a székelyudvarhelyi bíróságon az ügyészség kérését, hogy hosszabbítsák meg id. Pui Béla házi őrizetét. A keddi tárgyaláson másodszor kérték a hosszabbítást, de ezúttal a rendelkezést hatvannapos hatósági felügyeletre változtatták.
Új épületet kapott Székelyudvarhely csereháti részén a Ficánka Napközi Otthonhoz tartozó tipegő csoport, melyet keddtől birtokba is vehetett a tíz beíratott kisgyermek.
Hargita megyét csupán kismértékben érintette a hexavalens oltóanyag országos hiánya.
Többen is panaszkodnak Székelyudvarhelyen a Homoród utcai fahídra. A burkolati deszkák helyenként meglazultak, gépjárművel csak nagyon lassan ajánlott áthaladni rajta, az egyik korlát pedig megsérült.
Az elmúlt héten majd mindennap, valamint hétfőn áramkiesések sorozata okozott bosszúságot Székelyudvarhely központjában, a Tomcsa-negyed lakóinak és cégeinek.
A Gyulafehérvári Caritas nyolc programját támogatja idén is a Hargita megyei önkormányzat, ezúttal valamivel több mint 800 ezer lejjel. A hozzájárulás több mint felét az otthoni beteggondozásra fordítják.
Felborult járművével, és súlyosan megsérült Szentegyházán egy helybéli sofőr.
Beszólt a Facebook közösségi portálon a rendőrség néhány tagjának egy 22 éves udvarhelyszéki fiatal, aki, miután felszólították, még trágárabb hangnemet ütött meg. Ezer lejes pénzbüntetést kapott. Udvarhelyszéken ez az első ilyen eset.
Polgármesterjelöltjük nélkül számolt be a Székelyudvarhelyen megvalósításra váró ötletekről hétfőn az MPP-EMNP koalíció.
Folyatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
Az udvarhelyszéki fürdőhelyek egy része már megnyitotta kapuit, máshol még várnak a megfelelő időjárásra. Sem a nyitvatartási programban, sem az árakban nem lesznek változások.
Elmosták az esőzések Farkaslakán a felszegi határutat, ami komoly problémát jelent a gazdáknak: nem tudják megközelíteni kaszálóikat.
A véradást népszerűsítő országos kampányba kapcsolódott be a Hargita Megyei Csendőrfelügyelőség. Hétfőn reggel a Csíkszeredában szolgáló csendőrök látogattak el a megyei vérközpontba.
Esőre és felerősödő szélre figyelmeztető sárga jelzést bocsátott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagy részére.
Gitárzenére mozdul keddtől Székelyudvarhely, a szombatig tartó Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárnapokon számos ingyenes koncerten vehetnek részt az érdeklődők, többek között japán művészek is színpadra lépnek.
Nem kevés kárt okoznak az udvarhelyszéki gazdáknak az elmúlt hetek esőzései: van, aki még nem tudta elvetni a kukoricát, a pityóka megromolhat a földben, ráadásul a gombás megbetegedések is veszélyt jelentenek a haszonnövényekre.
Kilencvennégy éve, 1922. május 22-én adták elő először a Csanádi György által írt székely himnuszt – erre emlékezve a székelyudvarhelyi Bethlen Gábor utcában található Csanády-emléktáblánál ünnepséget tartottak vasárnap.