
Fotó: Veres Nándor
A péktermékek szállítására október 6-áig, a tejtermékek szállítására pedig október 13-áig jelentkezhetnek az iskolai tej-kifli program iránt érdeklődő vállalkozások – jelezte a Hargita megyei önkormányzat sajtószolgálata.
2016. szeptember 16., 12:182016. szeptember 16., 12:18
Hargita Megye Tanácsa idén is 27 kistérségre írta ki a közbeszerzést, akárcsak tavaly. Mint a közleményben írják, a megyei tanács egy újabb módszert próbál ki a helyzet javítása érdekében, sokadik próbálkozásként: idén négy évre szóló keretszerződést köt mind a tej-, mind a péktermékek szállítására, így reményeik szerint jövőre elkerülhető lesz az elhúzódó procedúra.
Az idei tej-kifli programra kiírt közbeszerzés késésének egyik oka, hogy ez évben új közbeszerzési törvény lépett érvénybe, amely a korábbitól eltérő formai követelményeket is tartalmaz, és a törvényt sokan különbözőképpen értelmezik, ezért az Országos Közbeszerzési Ügynökség (ANAP) több javítást kért a dokumentációban – írják magyarázatként.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!