Felbolydultak a romák a székelyudvarhelyi Budvár-negyedben, miután Gálfi Árpád, az MPP–EMNP koalíció polgármesterjelöltje és kampánystábja megjelent náluk.
2016. június 05., 20:472016. június 05., 20:47
Nagy tömegre lett figyelmes stábunk a székelyudvarhelyi Budvár-negyedben autózva, több ott élő roma az utcára vonult felháborodva, amiért nem sokkal korábban ott járt Gálfi Árpád. A tömeget a helyi rendőrség munkatársai igyekeztek biztosítani.
A Bányai János Szakközépiskola szavazókörzeteit ellenőrizte a kampánystábjával, amikor arra lettek figyelmesek, hogy tömegével jönnek a romák a Budvár-negyedből szavazni – magyarázta lapunknak Gálfi Árpád. Mint mondta, kíváncsiak voltak, hogy mi történik, ezért maguk is lementek a negyedbe: ekkor vonultak tömegével az utcára a romák, akik fenyegetőzni kezdtek. A helyszínen egy piros Audit és egy furgont láttak megállva – az autókból rögtön fényképezni, filmezni kezdték a politikusokat.
Gálfi állítása szerint ezután érkezett meg a helyszínre Antal Lóránt, a MIÉRT (RMDSZ-közeli ifjúsági szervezet) elnöke, majd Farkas Levente, Bunta Levente polgármester kampánystábjának tagja. Hozzátette, nem tudják, valaki osztogatott-e csomagokat, vagy sem. „Amire mi odaértünk, már nem láttunk semmi ilyesmit” – mondta a Koalíció jelöltje. Gálfi hangsúlyozta, nem történt incidens, a helyi rendőrséget pedig ők riasztották a helyszínre.
A helyi rendőrség vezetője lapunknak azt mondta, azért szálltak ki a Budvár-negyedbe, mert csoportos utaztatásról érkeztek panaszok.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!