
Fotó: Csató Andrea
Nehezebb lesz feljutni kedden a Cserehát-negyedbe, hiszen lezárják az Éltetőkút utcát – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
2025. november 10., 18:452025. november 10., 18:45
A reggel 8.15 és délután 6 óra között érvényes korlátozásokra azért van szükség, mert megtörtént a szennyvízhálózat kiépítése a helyszínen, a kivitelező pedig újraaszfaltozza a felásott részeket. A jelzett időpontban a városi buszjáratok sem mennek fel a Cserehátra.
Bíróság elé kerül egy büntetőügy, amelyben a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség igazgatója, László Szabolcs is érintett. Az ügy egy tavaly nyári incidensből indult, és jelenleg a Székelyudvarhelyi Bíróság előzetes tanácsa vizsgálja.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság. A Hargita megyei prefektúra hétfői közleménye szerint a vészhelyzet december 9-ig lesz érvényben.
Nehézkes lesz közlekedni Székelyudvarhely szombatfalvi részén hétfőn, ugyanis párhuzamosan több utcában is folytatódnak a munkálatok – közölte a polgármesteri hivatal.
Aszfaltozzák az utat Kápolnásfalu és Tizenhétfalusi között, valamint további 23 út kisebb-nagyobb szakaszát fogják hasonlóan burkolni a kitérőknél. A cél az, hogy minél több mezőgazdasági területet lehessen megközelíteni.
A Székelyudvarhelyi Városi Kórház sebészet-urológia osztálya új, 3D-s laparoszkópos tornyot állított munkába, amely pontosabb, kíméletesebb műtéteket és gyorsabb felépülést tesz lehetővé a betegek számára.
Koncertek, kiállítás, Örkény-est – tartalmas programokat és minőségi zenei élményt kínál a 23. Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál, amelyet a G. Egyesület szervezésében november 10–16. között tartanak. A részletekről Bihari Lóránt főszervező mesélt.
Javítási munkálatok miatt november 7-én, péntek több utcában is szünetel az áramszolgáltatás Székelykeresztúron – közölte a DEER Hargita megyei kirendeltsége.
Csődbement vállalkozó, pénzhiány és más akadályok is nehezítették a homoródszentmártoni óvoda megépítését, amelyet hosszabbított programmal működő napközi otthonként képzeltek el. Most azonban úgy tűnik, még idén elkészülhet az épület.
Több szülő gondol nehéz szívvel arra az időre, mikor fogyatékkal élő gyermekének az ő hiányában kell majd túlélnie, megküzdenie a hétköznapokkal. Egy közelmúltbeli eset kapcsán próbáltunk megoldási lehetőségek után nézni.
Bár nyár elején gőzerővel kezdődött el a homoródfürdői Hatos villa energetikai felújítása, jelenleg nem látni munkásokat a helyszínen. Hargita Megye Tanácsának elnökét kérdeztük, hogy milyen problémákba ütköztek a kivitelezés során.
szóljon hozzá!